Joszif Visszarionovics Sztálin - Diktatúra és a Nyugat

Több mint ötven évvel ezelőtt halt meg Joszif Visszarionovics Sztálin. Mai hívei rendszeresen megemlékeznek róla. Ők a nagy formátumú politikust látják benne, akinek főtitkársága alatt a Szovjetunióban hatalmas fejlődés ment végbe ("a faekétől az atombombáig"), az országban rend uralkodott, a fiatalságot nem "fertőzték" a legkülönfélébb liberális eszmék, valamint hogy Sztálin vezetésével a Szovjetunió szétzúzta a hitleri Németországot, és a világ két meghatározó nagyhatalmának egyike lett, nélküle nem lehetett világpolitikai döntést hozni. Sokan viszont a véreskezű diktátort (esetleg a köztörvényes bűnözőt) látják benne, akinek egyetlen utasítására százezreket vetettek börtönbe, hurcoltak táborokba, népeket telepítettek át az ország egyik végéből a másikba, s akinek birodalomépítő tervei miatt a közép-európai népek kénytelenek voltak elszakadni a világban zajló fejlődéstől, és egy fejletlenebb technikai-gazdasági civilizációhoz alkalmazkodni.

Ifjúkor

Sokáig úgy tudta a világ, hogy 1879. december 9-én (a gregorián naptár szerint december 21-én) született Joszif Dzsugasvili. Az elmúlt évtizedekben előkerült egyházi anyakönyvek szerint viszont 1878. december 6-án látta meg a napvilágot a Tifliszi (ma Tbiliszi) kormányzóság Gori nevű városában. Jövőjét illetően a szülők nem egyeztek: apja cipésznek szerette volna taníttatni, míg anyja - a felemelkedés lehetőségét keresve - papnak szánta. Az apa korán meghalt, a magára maradt asszony fia taníttatása érdekében sok áldozatot vállalt magára. Joszif 1894-ben beiratkozott a tifliszi papi szemináriumba, [...] nehezen viselte a szigorú fegyelmet, idősebb is volt társainál, és a tandíjat sem tudta rendesen fizetni. Többször kijelentette: nem bírja tovább. 1899 tavaszán nem jelent meg az esedékes vizsgákon, így kimaradt a szemináriumból.

sztalin

Hivatásos forradalmár: bolsevik célok (1901-12)

1899 decemberében állást szerzett a tifliszi obszervatóriumban, amit hamarosan - 1901 tavaszán - feladott. Illegalitásba vonult: csoportokat vezetett, május elsejei tüntetéseket szervezett, majd megjelentek első cikkei a szociáldemokraták Brdzola (Harc) című illegális lapjában. Tekintélye egyre nőtt a helyi szociáldemokraták között, idővel beválasztották a szociáldemokrata párt tifliszi bizottságába. Pártfeladattal Batumiba küldték, ekkor vette fel a Koba nevet. (A Koba egy kamaszkorában olvasott regény főhősének a neve volt.) 1902 áprilisában letartóztatták. Börtön, majd kelet-szibériai száműzetés lett a sorsa. Szibériából hamar, 1904 januárjában megszökött.

Joszif Dzsugasvili 1904 végén csatlakozott a szociáldemokraták bolsevik csoportjához, annak ellenére, hogy a Kaukázusban a mensevikek voltak többségben.

1905 végén részt vett az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) I. összoroszországi konferenciáján. Itt találkozott először Leninnel. Sztálin a vitában - Leninnel ellentétben - elutasította a duma (parlament) munkájában való részvételt. Nem bízott a demokratikus intézményekben, inkább harci osztagok szervezését ajánlotta a lakosság körében.

1907-ben a párt Bakuba küldte Sztálint, 1908. március 25-én letartóztatták, majd ismét száműzték, ezúttal az észak-oroszországi Vologdába. Innen is megszökött. Újra elfogták és visszatoloncolták. Száműzetése 1911 nyarán járt le. Közben 1907 márciusában megszületett első fia, Jakob.

Az OSZDMP vezetésében (1912-17)

Az 1912-es esztendő fordulatot jelentett Sztálin politikai karrierjében: bekerült a párt központi bizottságába. Sztálin 1912 áprilisában részt vett az újonnan induló Pravda szerkesztésében. Az első szám vezércikkében amellett foglalt állást, hogy egy mozgalom nem létezhet véleménykülönbségek nélkül. Az ez időben megjelent írásait kezdi Sztálin (acél) álnévvel szignálni.

1913 januárjában Bécsbe utazott, hogy Lenin felkérésére tanulmányt írjon a nemzeti kérdésről. Bécsben ismerkedett meg Trockijjal és Buharinnal. (Utóbbi nagy segítségére volt, mivel Sztálin az oroszon kívül nem tudott idegen nyelveket.) A marxizmus és a nemzeti kérdés című brosúra elutasította az ausztromarxisták kultúrnemzet- és kulturálisautonómia-felfogását, támogatta viszont a nemzetek önrendelkezési jogát. Az egy hónapos bécsi tartózkodás után Sztálin visszatért Szentpétervárra. 1913. február 23-án ismét letartóztatták. Júliusban Szibériába száműzték. Ez volt élete leghosszabb száműzetése, csak 1917-ben szabadult.

1917 és a polgárháború

1917. március 12-én érkezett Pétervárra, és Kamenyevvel együtt átvette a Pravda szerkesztését. Ekkor a városban teljes bizonytalanság uralkodott. Megindult a harc a hatalomért, amelyhez letartóztatások, kormányátalakítások és puccskísérletek társultak. Április 3-án megérkezett Pétervárra Lenin is, és meghirdette a szocialista forradalmat. Sztálin kezdetben nem osztotta Lenin és a hazatért emigráns vezetők felfogását.

Az októberi felkelés napjaiban Sztálin háttérben maradt. Az, hogy mivel foglalatoskodott, nem ismert. A fordulat után létrejött bolsevik vezetésű Népbiztosok Tanácsában a nemzetiségügyi tárcát kapta (1923-ig töltötte be). 1918-tól közel két évig a polgárháború különböző pontjain tűnt fel. Először a gabonaellátás szempontjából fontos dél-oroszországi területekre küldi a Népbiztosok Tanácsa. Hamarosan sikerül útnak indítania az első, gabonával megrakott szerelvényeket. Ennél azonban többre tört. Júliusban az Észak-kaukázusi Körzet Katonai Tanácsának elnöke lett, és gyakran szembeszállt a katonai vezetőkkel. Hamarosan nyilvánvalóvá vált: képes határozottan cselekedni, rendet teremteni.

1919 májusában Petrográd védelmét irányítja, majd szeptemberben a déli frontra megy. 1920 tavaszára Gyenyikin csapatait felmorzsolják. Ezután részt vett a szovjet-lengyel háborúban, szembeszállt a parancsnokság határozatával, és nem bocsátotta csapatait Tuhacsevszkij rendelkezésére. A szovjet offenzíva összeomlott (ha nem is emiatt), a szovjet hadsereg nem tudta Varsót elfoglalni. Sztálin engedetlensége különösebb következmény nélkül maradt. A polgárháború idején mutatott szervezőkészsége azonban nagy szerepet játszott Sztálin politikai emelkedésében.

sztalin3

Az apparátus éléről a hatalom csúcsára (1919-29)

1919-ben Sztálin tagja lett az akkoriban formálódó és a későbbiekben a legfontosabb döntéseket hozó testületnek, a Politikai Bizottságnak, valamint az operatív ügyekkel foglalkozó Szervező Irodának. 1922. április 3-án - a Titkárság többszöri átszervezése után - kinevezték a KB főtitkárává. Míg számos nagy tekintélyű bolsevik vezető tehernek érezte az adminisztratív munkát, Sztálin nagy körültekintéssel végezte azt. Sztálinnal szemben - nem úgy, mint a többi vezetővel szemben - Leninnek nem volt politikai kifogása, csak természetét bírálta. A következő évek jórészt a hatalom megszilárdításával teltek. Az elsődleges ellenfél Sztálin számára Trockij volt.

Sztálin szövetségesei Lenin egykori közeli munkatársai voltak: Grigorij Jevszejevics Zinovjev, 1919-26 között a Komintern vezetője, valamint Lev Boriszovics Kamenyev, 1922-től Lenin helyettese a Népbiztosok Tanácsában. Utóbbiak meg voltak győződve, hogy nem kell tartaniuk Szálintól. (Életük tragikus vége azután megmutatta: nagyot tévedtek.).

Lenin halálát (1924. január 21.) és temetését is sikeresen használta fel Sztálin a maga javára. Krupszkaja és a család kérése ellenére nem engedte eltemettetni Lenint, helyette holttestét bebalzsamoztatta, majd mauzóleumba helyeztette. Sztálin Lenin örököseként lépett föl. A vita ideológiai síkra terelődött, aminek az volt a célja, hogy bebizonyítsák: Trockij nem leninista. Sztálin A leninizmus alapjai című művében meghirdette, hogy a szocializmust fel lehet építeni egy országban is, vagyis az orosz forradalom önmagában is életképes. Trockij a permanens forradalom elméletét vallotta, mely szerint a forradalom nem állhat meg Oroszország határainál. A Trockij-ellenes kampány azzal zárult, hogy 1925 januárjában leváltották a hadügyi népbiztosi posztról.

Trockij háttérbe szorítása után a "trojka" felbomlott, Sztálin a PB-ben ismét talált magának embereket, akikre támaszkodhatott (Buharin, Rikov, Tomszkij). Az 1925. decemberi XIV. pártkongresszuson Zinovjev és Kamenyev az ún. leningrádi ellenzék oldalára állt.

1926 márciusában Zinovjev és Kamenyev szövetségre lépett Trockijjal, és másokkal együtt megalakították az "egyesült ellenzéket". Fokozott iparosítást és keményebb fellépést követeltek a parasztokkal szemben, nyílt vitát hirdettek. Sztálin ismét mérsékeltebbnek látszott: az ellenzéket "kispolgári elhajlással" és "frakciózással" vádolták meg. A harc olyan véget vett, hogy 1927 őszén Zinovjevet leváltották a Komintern éléről, Trockijt eltávolították a PB-ből, majd végül azon a címen, hogy ellenzéki platformot szerveztek, kizárták őket a pártból. Trockijt végül 1929 elején a Szovjetunió elhagyására kényszerítették. Kamenyev és Zinovjev megfelelő "önkritika" gyakorlása után még visszakerült a közéletbe. Ekkor még távol állt Sztálintól, hogy ellenfeleit börtönbe vettesse vagy kivégeztesse. Nem sok idő telt el azonban, és ez is bekövetkezett. Mindenesetre 1929-re Sztálin megszabadult az egykori bolsevik vezetőktől, akik riválisai lehettek volna, és most már megfelelő vezető testületet alakíthatott ki magának.

Sztálini forradalom: "a Nyugat utolérése" (1929-32)

A következő években Sztálin - szibériai útja után - jelentős lépésre szánta el magát a gazdaság és társadalom átalakítása terén. Szakított azzal a gazdasági alapelvvel, amely bizonyos teret engedett a piaci viszonyoknak, és amely a hadikommunizmus után egyfajta kiegyezést hozott a parasztsággal (NEP). A gabonaválság után (az állam nem tudott a városok ellátásához szükséges mennyiségű gabonát felvásárolni) megindította a mezőgazdaság kollektivizálását. Most Sztálin kezdett kemény kézzel fellépni a parasztság ellen.

Az új jelszó: a Nyugat utolérése. E célból hatalmas ipari beruházásokba kezdtek. Az önerőből való iparosítást - külföldi befektetők hiányában - csak a parasztság és lakosság jólétének rovására lehetett végrehajtani. Ily módon azonban számolni kellett a rendszer támogatói bázisának csökkenésével, a párton belüli ellentétek kiéleződésével. Ez meg is történt. Sztálin viszont eltökélt volt az átalakítás tekintetében. Politikájában saját hatalmát és a Szovjetunió fennmaradását összekötötte, ami a diktatúra erősödéséhez, keményedéséhez vezetett.

A gazdasági nehézségeket gyakran szabotázsként, az ellenforradalom következményeként mutatták be. Sztálin új tétele: az osztályharc állandóan fokozódik, és ezért állandóan ébernek kell lenni. Koncepciós perek indultak.

A nagy tisztogatás (1934-38)

1934-ben a felszínen úgy látszott, hogy Sztálin hatalmát semmi sem fenyegeti, ezt mutatták a XVII. kongresszuson lezajlott szavazásról közzétett eredmények. A valóságban azonban a küldöttek közül legalább kétszáz nem szavazta meg Sztálin KB-tagságát. A párt vezetői közül többen és a párttagok közül is sokan Szergej Mironovics Kirovot, a népszerű leningrádi első titkárt szerették volna a párt élén látni. A KB-tagok választásakor ő kapta a legtöbb szavazatot. 1934. december 1-jén a Szmolnij folyosóján váratlanul agyonlőtték.

A gyilkosság estéjén Sztálin kezdeményezésére utasítást adtak ki, hogy gyorsítsák meg a "terrorcselekmények előkészítésével vagy végrehajtásával vádolt személyek büntető eljárásának lefolytatását", valamint az ilyen ügyekben meghozott "halálos ítéleteket haladéktalanul végre kell hajtani". Ezután megindult a nagy tisztogatás. A tisztogatás és a fizikai megsemmisítés 1936-39-ben elérte a legfelsőbb vezetést, Sztálin egykori támogatóit, PB- és KB-tagokat (Radek, Buharin, Rikov stb.), a Komintern vezetőit, egyes országok emigráns kommunista vezetőit, a hadsereget és más fontos területeket is. Sztálin felelőssége a törvénytelenségekben ma már megkérdőjelezhetetlen: tudjuk, hogy személyesen ellenőrizte a megtorlások menetét, majd amikor úgy érezte, népszerűbbé kell tennie magát, "lefejezte" a Belügyi Népbiztosságot is.

Ebben az időben fejlesztették fel a büntető kényszermunkatáborok hálózatát. Ezekben a táborokban lényegesebben szigorúbban fogták az elítélteket, mint a cári idők száműzötteit. Ha hinni lehet azoknak az adatoknak, amelyeket az SZKP KB hivatala állított össze 1954-ben, a következő kép tárul elénk: 1921-54 között ellenforradalmi tevékenység vádjával 3 777 380 főt ítéltek el, ebből 642 980 halálos ítélet született.

sztalin2

A második világháborúban (1941-45)

A német támadás 1941. június 22-én váratlanul érte a Szovjetuniót, hadserege - részben a tisztogatások következtében - felkészületlen volt. Sztálin összeomlott: napokig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hamarosan azonban magára talált, és ösztönösen jó stratégának bizonyult. Hatalmas szervezőmunkát végzett, a győzelem érdekében kérlelhetetlennek bizonyult.

1941 májusában átvette a Népbiztosok Tanácsának elnöki tisztét és a hadügyminiszteri posztot, augusztustól ő töltötte be a főparancsnoki tisztet. A szovjet győzelmek és a Szovjetunió részvétele a Németország elleni koalícióban megnövelte mind a Szovjetunió, mind Sztálin tekintélyét. Sztálin személyesen vett részt a szövetséges nagyhatalmak vezetőinek konferenciáin (Teherán, Jalta, Potsdam), amelyeken meghatározták a feladatokat a háborúban, és a békekötés utáni rendezés alapelveit, az új érdekszférákat. (És amelyeken nagy nemzetközi tekintélyt szerzett személyes képességeivel.) Visszaszerezte a Szovjetunió befolyását az egykori orosz területekre (ennek érdekében Lengyelországot például "arrébb tolták"), sőt még egy védelmi zóna is jutott a közép-európai államokból.

Háború után: minden a régi (1945-53)

A világháború után a Szovjetunió politikai élete a háború előtti helyzethez képest nem változott, semmilyen liberalizálásra nem került sor (ismét megindultak például a támadások a háború ideje alatt tolerált egyház ellen), és folytatódott a személycsere a legfőbb vezetésben: az 1952. évi kongresszuson új emberekkel bővítették ki a vezetést.

1952 végén Sztálin feltehetőleg újabb tisztogatásra készült. Öregkori üldözési mániája ekkorra már elhatalmasodott, mindenütt összeesküvést szimatolt. (Egy idő után már orvosokat sem engedett magához.) A készülő orvosperben lefogottak zöme zsidó származású volt, így arra lehetett számítani, hogy a felső vezetés zsidó tagjait hamarosan támadás éri. Mielőtt azonban az akció kiteljesedett volna, 1953. március 5-én Sztálin meghalt. A halálhír hallatán emberek milliói fakadtak nyilvánosan sírva, és legalább ennyien könnyebbültek meg titokban. Örökségről, amit folytatni kellene, mint Lenin esetében, nem beszélt senki.

Örökség: kapott, adott

Örökség persze volt, ha nem is vaskos kötetekbe rendezhető formában, hiszen már a kortársak is arra figyelmeztették Sztálint, ne ideologizáljon, nem az ő műfaja. (Bár amikor a taktika megkövetelte, fontos művekkel állt elő.)

A sztálinizmusról a legkülönbözőbb szempontokból írtak, itt a hatalmas és szinte áttekinthetetlen irodalomból csak néhány elemet emelnénk ki. Az egyik: a hatalom szempontjából elengedhetetlen a jól szervezett, hű pártbürokrácia kiépítése, amely megsemmisítheti az alulról érkező kezdeményezéseket. Ezenkívül a párt mindenekfelettisége a hatalomban, összefonódása az állammal, és mérhetetlen, szinte vallásos tisztelete. Kommunisták százezrei éltették a pártot szintén kommunisták által ácsolt bitófák árnyékában. (És nem csak az önkényuralomhoz szokott Oroszországban...)

Sztálin az orosz valóságból nőtt ki, örökölte több nemzedék vágyát, hogy Oroszország utolérje a Nyugatot - végül is Nagy Pétert sem érdekelte, mennyire humánus eszközökkel lehet azt elérni. Ezzel együtt örökölte a birodalmi tudatot is: Oroszországnak - még ha egy ideig a Szovjetunió álruháját ölti is magára - nagynak, erősnek és világpolitikai tényezőnek kell lennie. Ez vezérelte, amikor az 1920-as években a korábban az Orosz Birodalom érdekszférájához tartozó déli területeket bekényszerítette a Szovjetunióba, sutba dobva a nemzetek önrendelkezéséről szóló korábbi elveit. És erre gondolt akkor is, amikor - a nyugati hatalmak megbékíteni akarták Hitlert, kihagyva Sztálint a játékból - a Szovjetunió váratlanul különalkut kötött Németországgal, és felosztotta Lengyelországot. A közép-európai országok becsatolása a szocializmus táborába szintén a birodalomnövelést is szolgálta.

"Utolérés", "humánusabb, emberibb társadalom" - néhány a hangoztatott jelszavak közül. Mekkora áldozatot hoztak ezért az itt élő népek, és mit kaptak érte cserébe? Az erre adott válaszok mutatják meg az igazi örökséget.

A hónap képe
A hónap képe
Felhívás: A 25. órában vagyunk
A 25. órában vagyunk