Szögre akasztották a fegyvert, dalra fakadtak, hangosan kurjongattak, megajándékozták egymást, sőt futballmérkőzést játszottak december végén a lövészárkok ellentétes oldalán küzdő katonák. A legtöbbször szó szerint fizikai összeborulásra csak a karácsony szent ünnepe teremtett lehetőséget.
Német tengerészek karácsonyfát visznek a hajójukra Schleswig-Holsteinben (1936)
Az ellenség ajándéka
Mire 1914-ben a levelek lehullottak, a katonák ugyanott voltak, ahová néhány hónappal korábban kivezényelték őket, igaz, ekkora Németország már lerohanta Belgiumot, és megkezdte Franciaország megszállását. Novemberben azonban homok került a harci gépezetbe, és több hónapon át tartó, idegfeszítő állóháború vette kezdetét.
Erre az időszakra esett az az epizód, amelyre a köztudat karácsonyi tűzszünetként emlékezik. A nem hivatalos, széles körű, protest jellegű tűzszünet kvázimitikus jellegének kissé ellentmond, hogy az 1914-es karácsonyi béke korántsem volt elszigetelt jelenség, és a későbbi években – ugyan sokkal kisebb mértékben, de – ugyanúgy elhallgattak a fegyverek. Thomas Weber, a Hitler első háborúja című könyv szerzője szerint a fraternizáció a katonák magánakciója felett napirendre nem térő parancsnokok kemény szavú rendreutasítása után is tartott.
Az ünnepek közeledtével gyakran megesett, hogy az egymástól mindössze néhány méterre lévő lövészárkokból nem gránát, hanem cigaretta és csokoládé érkezett
Ezt támasztja alá egy kanadai származású, a franciaországi Vimy-hídnál szolgálatot teljesítő veterán elbeszélése is. Ronald MacKinnon a 17. bajor tartalékos gyalogezreddel ápolt bensőséges viszonyt, amelynek tagjaival „békeidőben” szót és cigarettát váltott. Érdekesség, hogy a közelben állomásozott a 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred is, ahol Adolf Hitler szolgált.
A karácsonyi béke szelleme, óvatos becslések szerint, 100 ezer brit és német katonát hatott át a nyugati fronton, a parancsnokok legnagyobb megdöbbenésére pedig nem egyszer előfordult, hogy a férfiak élelmiszerrel és ajándékokkal emlékeztették egymást az otthon hiányzó melegére.
A karácsonyi béke előzményei közül kiemelkedik a 101 brit szüfrazsett asszony által aláírt Nyílt karácsonyi levél, valamint XV. Benedek pápa felszólítása, amelyben a katolikus egyházfő figyelmeztet: „legalább azon az éjjelen hallgassanak el a fegyverek, amikor az angyalok énekelnek”. Hivatalosan ugyan mindkét kezdeményezést lesöpörték az asztalról, a katonák körében azonban kedvező fogadtatásra talált az elképzelés, bár az kétséges, hogy ezek egyáltalán eljuthattak-e hozzájuk.
Német katonák a keleti fronton 1915 telén fedezet mellett díszítik a karácsonyfát
Az első békemotívum a németek nevéhez fűződött, akik Belgiumban, Ypres tartományban feldíszítették a lövészárok körüli területet, gyertyákat gyújtottak, karácsonyfát díszítettek, és énekeltek. Erre válaszul a britek is rázendítettek a maguk karácsonyi dalaira, a „senki földjén” pedig ajándékokkal (élelmiszer, dohány, alkohol, különböző szuvenírek, úgymint gombok, sisakok) lepték meg egymást a katonák. A tüzérségi ágyúk némaságukkal tüntettek, miközben alkalom nyílt az elesettek holttesteinek összegyűjtésére, eltemetésére.
A következő évben a szövetséges parancsnokok – érzékelve a néhol csak szentestére kiterjedő, másutt az újév első napjáig elhúzódó tűzszünet „sikerét” – szigorú parancsba adták, hogy katonáiknak eszébe ne jusson megismételni az egy évvel korábbi skandalumot. A minden oldalú tiltás azonban nem vezetett eredményre, igaz, az 1914-et követő évek karácsonyi tűzszünetei ad hoc jellegűbbé váltak.
Az otthoniak mindent megtettek, hogy ajándékaik eljussanak a fronton harcoló szeretteikhez
1914 emléke 1915-ben még élénken élt, ekkor is történt ajándékozás, össznépi dalolás, sőt még egy futballmeccsre is sor került a franciaországi Laventie falu közelében, ötven-ötven ember részvételével – emlékezett vissza a 2001-ben, 106 évesen elhunyt brit veterán, Bertie Felstead. „Hello Tommy, hello Fritz”– hangzott az üdvözlés, a katonák kezet ráztak, majd jöttek az ajándékok: német sör, kolbász, gomb, hús, keksz, minden, ami az embereknél volt. A játéknak egy brit szakaszvezető vetett véget, aki visszaparancsolta a katonákat a lövészárkokba, majd fennhangon kijelentette: „a hunokkal harcolni, nem pedig barátkozni kell”.
A hatóságok minden erővel azon voltak, hogy a közvélemény előtt eltussolják a fraternizációt, ezzel hárítva el a morális vereséget kiáltók vádját. A brit újságok ugyanis előszeretettel jelentették meg a német és a brit katonák barátságát ábrázoló képeket és rajzokat. A háborús gépezet elszabadulása, a katonák végtelen elcsigázottsága 1916-ra, 1917-re már olyan mélyen gyökerező, kipusztíthatatlan gyűlöletet plántált az emberekbe, hogy a tűzszünet – akár egyetlen napra is – szinte teljesen elképzelhetetlenné vált. Ritka kivételek azonban mégis előfordultak, ahogyan azt MacKinnon beszámolója és Weber bizonyítékai is tanúsítják.
A karácsony később, a második világháború alatt is, mindenütt visszafogott volt, de a katonák igyekeztek a körülményekhez képest méltóképpen ünnepelni. A karácsonyi dalok és öröménekek elterjedtek voltak, csakúgy, mint a pantomim-előadások és a különböző színházi játékok; a katonák asztalokat toltak össze, függönyként lepedő szolgált, máshol rögtönzött koncertet adtak, vagy éppen gramofon szólt. Ajándékozásra csak ritkán került sor, a nélkülözésben a katonák a legkisebb meglepetésnek is földöntúli boldogsággal örültek.
Lófej a karácsonyi asztalon
Mindkét világháborúra jellemző, hogy a legtöbb ajándék házi készítésű volt, a harisnyák, a ruhák, még a játékok is. A meglepetés varázsa egy csapásra elillant, amikor az angol Ellátásügyi Minisztérium 1941-ben rendeletben tiltotta meg a kiskereskedőknek, hogy „az üzlettulajdonosok beleegyezése nélkül ajándékozásra csomagolópapírt használjanak”.
A windsori hercegné, a többszörösen elvált amerikai asszony, a trónról miatta lemondott VIII. Eduárd felesége sem pihent az ünnepek közeledtével
A helyzet később sokat romlott. Sok amerikai család számolt be a postai csomagok eltűnéséről, ami naponta százszámra történt, de ha meg is érkeztek az ajándékok, akkor is több hónapos késéssel vehették kezükbe a címzettek. Az Amerikai Postaszolgálat ezért úgy döntött, hogy időkeretet (szeptember 15.–október 31.) állapít meg, hogy a karácsonyi ajándékok időben érkezzenek meg.
Akik nem akarták a véletlenre bízni, azoknak ott volt az amerikai Haditengerészeti Liga által New Yorkban felállított önkéntes vásárlói szolgálat; a haditengerészeknek csak el kellett küldeniük a beszerezni kívánt termékeket a megvásárláshoz szükséges apanázzsal együtt, a patrióta polgárok pedig tették a dolgukat, és elküldték a kért árut.
1939 decemberében egy bunker mélyén meghitten ünnepelnek a németek – előkerült a tangóharmonika és konyak is
A nem éppen hétköznapi körülmények ajándékozási szokásairól tanúskodik Alfred Baker, a Királyi Tüzérség egyik Távol-Keleten szolgáló, majd a szingapúri Changiban és Pápua Új-Guineában raboskodó tagjának visszaemlékezése. A lövész a Halálvölgyben egy misszionáriussal való találkozását idézi fel, aki néhány szál cigaretta és szivar mellé egy lófejet ajándékozott neki. Baker végül – a fokozódó légitámadások szorításában – társaival 1943 karácsonyán fogyasztotta el a négylábú testrészét.
A nélkülözés természetesen az ünnepi menü kínálatát is szűkítette. Az olasz fronton szolgáló John Albert Luxford például arról számol be, hogyan sikerült egy farmról malacot lopniuk, miután Itália déli felén a kanadai katonák megelőzték őket, és az útjukba kerülő összes pulykát rekvirálták.
A Mikulás a 32 fokos téli hőség ellenére a távol-keleti fronton harcoló, megsérült amerikaiakat sem hagyta ki
Dél-Ázsiában a briteknek a nepáli gurkák siettek a segítségükre, akik szarvast lőttek, megfőzték és megfüstölték, majd karácsonyi ajándékként a katonáknak adták – ez valóságos fejedelmi lakoma volt a marhahúskonzerveken és kekszeken élő férfiak számára. Az amerikai tengerészgyalogosok 1942 karácsonyán a csendes-óceáni Guadalcanalban mindössze egy friss narancsot és egy pofa sört kaptak.
Némi ünnepi hangulat a németországi Barth melletti Stalag Luft I. hadifogolytáborban sínylődőknek is jutott. 1944 karácsonya előtt egy nappal például vonósok játszottak, majd szenteste megengedték, hogy a katolikusok és a protestánsok misét tartsanak. Reggelire bécsi kolbász és krumpli, estére pedig pulyka, csokoládés sütemény, répa, krumpli és kávé járt, amit a Nemzetközi Vöröskereszt juttatott el a szövetséges katonáknak.
Belga katonák 1940 karácsonyán
S ha más nem maradt, legalább képeslapokkal tudtak üzenni szeretteik a fronton harcolóknak. Az iparág erejéről mindent elmond, hogy George Burkhardtnak, az Üdvözlőkártya Ipar nevű szervezetnek sikerült kilobbizna az Egyesült Államok hadba lépése után az amerikai Háborús Minisztérium által hozott, a papírgyártás 25 százalékos visszafogását előirányzó döntése ellenére, hogy a papírt üdvözlőlapokra használják fel. Ezek a kártyák színesek, humorosak, patrióta szelleműek voltak, és az összetartozás eszméjét erősítették.
A közkedvelt témák közé tartozott az „Amerikai Anya” motívum, a cím pedig „Mérföldeken át”-tól a „A szabadság földjén” keresztül a családtagok megnevezéséig sokféle formát ölthetett. Az üdvözlőlapokat sokszor állították a propaganda szolgálatába. A britek például 1944 karácsonyán egy olyan lapot terjesztettek a németek által megszállt Dániában, amelyen a következő felirat állt: „Boldog karácsonyt kívánnak a szövetségesek”. A szöveg alatt egy karácsonyfa volt, amelynek legfőbb ékessége egy, a nyakánál felakasztott Adolf Hitler-bábu volt.
Forrás: Múlt-Kor