Ma 2013. máj. 25., szombat, Orbán napja van.

Little Boy/Fat Man atombombák

Az elképesztő erejű tömegpusztító fegyver históriája igen ellentmondásos, hiszen a létrehozását eredményező kutatássorozatban sok-sok kiváló tudós (pl. Fermi, Bohr, Oppenheimer, Szilárd, Wigner, Teller stb.) vett részt, és õk olyan jelentõs eredményekkel gazdagították a tudományt, melyek előnyei tagadhatatlanok. Ugyanakkor az emberiség képessé vált arra, hogy elpusztítsa önmagát. Az atombomba katonai története is számos kérdőjelet vet fel. A Groves tábornok által vezetett Manhattan-program erőltetett menetben haladt, hogy megelőzhessék a németeket. A nyugati fronton az "Alsos" fedőnevű hírszerző-akció keretében dolgozó tisztek sokszor az elsõ vonalban harcoló katonákkal haladtak, hogy mindent azonnal megtudhassanak a német kutatások állásáról. Sokak szerint a németek még évekig nem tudtak volna atomfegyvert gyártani, mások úgy vélik, tudósaik nem is akartak eredményeket felmutatni... A Manhattan-program az európai háború lezárását követően is gőzerővel haladt, azzal az indokkal, hogy amennyiben Japán ellen bevetik ezt a fegyvert, amerikai katonák ezereinek életét fogja megmenteni. Ám mire a bombázásokra sor került, a japánok már a megadás gondolatával foglalkoztak. Az első atomrobbantásra 1945. július 16-án került sor Los Alamos mellett. Röviddel ezután az "éles" bevetések következtek. Augusztus 6-án Hiroshima városára dobták le az Enola Gay nevû B-29-es bombázó által szállított Little Boy típusú bombát. Kb. 90-120 ezer ember halt meg rettenetes körülmények között, és sokan szenvedtek borzalmas sebesüléseket. A leukémia, a sugárzás okozta láthatatlan kór a mai napig szedi áldozatait. Az atombomba történetének legvitatottabb fejezete, hogy mindezek után szükség volt-e a második támadásra. Augusztus 9-én Nagasaki volt a célpont, ennél az akciónál a Fat Man típusú bombát vetették be. 39 ezer ember halt meg azonnal, ez a szám a későbbi halálozások miatt kb. 60 ezerre nőtt. A Manhattan-program keretében kétféle bombát gyártottak, ezek technikai jellemzőik mellett működésükben is eltértek.
 
Little Boy típus (urániumbomba)
littleboy

TECHNIKAI ADATOK

  • Átmérő: 0,71 m

  • Hossz: 3,05 m

  • Súly: 4037 kg

  • Robbanás ereje: 15-16 kilotonna

Fat Man típus (plutóniumbomba)
fatman
 
TECHNIKAI ADATOK
  • Átmérő: 1,52 m

  • Hossz: 3,25 m

  • Súly: 4672 kg

  • Robbanás ereje: 21-22 kilotonna

Szólj hozzá!

A hozzászólás szabályai (megegyezik a fórum szabályzatával)

Biztonsági kód
Frissítés

A hónap képe

A hónap képe
Hónap képe szavazás

Felhívás: A 25. órában vagyunk

A 25. órában vagyunk
Tovább a felhíváshoz