Tokarev TT-33 pisztoly

tokarev1

Tokarev pisztolya volt a második világháborús szovjet haderő alapvető maroklőfegyvere, mely által végre szakítani tudtak az elavult revolverekkel, és a szovjetek az öntöltő rendszerre való áttéréssel fel tudták venni a versenyt a korban rendszeresített katonai öntöltő pisztolyaival. Egyszerű kezelhetősége és a rossz időjárási viszonyokban is kiváló megbízhatósága vezetett oda, hogy a keleti fronton oly nagy népszerűségnek örvendett. Bár maga a fegyver nem tökéletes, annak relatív egyszerűségével ki tudta szolgálni az orosz tömeghadsereg igényeit, és a háború után is sokáig rendszerben maradt nem csupán Oroszországban, de a hidegháború létrejöttével a szovjetekkel szövetséges államok hadiberkeiben is.

Áttekintés az első világháború végéig

Az orosz egyike azon népeknek, akiknek a legvéresebb történelmük van Európa-szerte. Folyamatosan gyarapodó államuk hódításokon keresztül tartotta fenn magát, valamennyi kelet-európai nép, így a magyar is konfrontálódott az orosszal, és az idővel cársággá alakult állam a világ egyik meghatározó hatalmává vált. Eme hatalomnak a kulcsa a gyorsan mozgósítható, óriási tömegekben rejlett, amely nem feltétlenül engedhette meg magának, hogy minőségi fegyverekkel induljon a harcmezőkre. Az ilyen fegyverek gyártása túl költséges és lassú lett volna, és ez lassította volna a hadsereg ellátását, veszélyeztetve ezzel a mozgósítás ütemét, és veszélybe sodorva akár az ország biztonságát. Oroszország még az ipari forradalom után sem rendelkezett azzal a mechanikai parkkal, hogy minőségi fegyverekkel láthassa el a tömeghadseregét, ezért kulcsfontosságú volt, hogy a rendszeresített fegyverek egyszerűek, akár primitívek, könnyen és olcsón gyárthatóak legyenek, illetve ezeken túl a zord időjárási viszonyoknak is ellenállóknak kellett lenniük. A most felsoroltakra, létfontosságuk lévén, különösen ügyelt az orosz hadvezetés, és a 19-20. században ezek alapján lettek megválogatva a rendszeresített kézifegyverek. Az alábbiakban a maroklőfegyverek vizsgálatát tekinthetjük meg.

Az első hátultöltő maroklőfegyver mely széleskörűen rendszeresítésre került a Smith & Wesson 3rd Russian Model volt, amit az egyszerűség érdekében S&W Russianként emlegettek. Ez a revolver előre meghatározott igények alapján lett megtervezve az amerikai cégnél, miután az orosz hadvezetésnek megtetszett az USA-ban egyre terjedő letörhető csövű revolverek szerkezeti tulajdonságai. Ahogyan a neve is tartalmazza, három átalakításon esett át, és az oroszoknál a harmadik típus lett rendszeresítve, mely egyedi döntött markolattal és a sátorvasnál ujjtámasszal rendelkezik. Az orosz rendelés hosszú időre teljesen lefoglalta a S&W gyártási kapacitásait, a nagy számokban legyártott revolvert a lovasságnál rendszeresítették. Maga a fegyver letörhető csövű, csak egyszeres elsütőszerkezettel rendelkezik, kalibere a .44 Russian, amit kifejezetten orosz előírások alapján terveztek meg. A letörhető csövű revolverek rövid ideig nagy népszerűségnek örvendtek, mivel egy (a típusok változatossága miatt többnél eltérő helyen található) kar segítségével a cső „letörhetővé” válik, azaz a cső alatt található tengely által lefelé irányban a cső szétválik a szerkezettől, és egy rugós ejektorcsillag segítségével az összes ellőtt hüvelyt egyszerre tudta üríteni (léteztek olyan típusok is, ahol a tengely a tokon felül helyezkedett el, ezáltal a fegyver csöve felfelé válik nyithatóvá, de ez a módszer nem bizonyult praktikusnak, ezért csak mérsékelt sikereket ért el, és hamarosan ki is halt). A fegyver töltése is lényegesen gyorsabbá vált, akár lóháton is lényegesen könnyebben és gyorsabban lehetett üríteni és tölteni, mint az akkoriban elterjedt revolvereket. A még feketelőporral működő revolver nem ért el fényes sikereket a csatamezőkön, azonban az orosz maroklőfegyverek történetében fontos mérföldkőnek számít.

tokarev2
Smith & Wesson 3rd Model Russian

1895-ben a belga Léon Nagant fegyvertervező munkájának gyümölcseként jelent meg az M1895 Nagant, ami az első világháború végéig folyamatosan váltotta le a S&W Russiant. Bár az első világháborúban a lovasság kötelékeiben még mindig megtalálható volt, a 20-as évek után a megmaradt darabok nagy részét elpusztították, ezért nagyon ritka az eredti S&W Russian. A Nagant ervolver még inkább rányomta a bélyegét egyszerűségre, akkoriban elterjedt mondás úgy tartotta: „ami elromlik egy Nagantnál, azt egy kalapáccsal is helyre lehet hozni”. A Nagant egy rendkívül masszív és jól elkészített revolver volt, mely primitívsége ellenére kiváló megbízhatósággal rendelkezett, és az orosz katonák körében széleskörűen elterjedt, a keleti front mostoha viszonyai közt is sikeresen helyt állt. Bár ez a fegyver nem letörhető csövű, klasszikus egybeépített kerettel rendelkezik, jobb oldalt töltőkapu lenyitása után lehetett tölteni, és a tokba beleépített perselyben található tolóruddal lehetett eltávolítani a hüvelyket. Ez visszaesésnek számít, a töltés-ürítés folyamata jóval lassabbá vált. Töltésnél egyenként kell a lőszereket behelyezni, a revolverdobot kézzel forgatva. Az ürítésnél nehézséget okoz, hogy a hüvelyek hosszúak és vékonyak, a lövésznek egy aprócska résen át kell kilöknie az előtt lőszereket, a S&W Russiannal ellentétben az összeset egyenként. A tolórúdnak sincs rugója, ami szintén egy lassító tényező a kor revolvereinek ürítésével szemben. Mindezeket leszámítva van egy újdonsága, mellyel egyedivé válik az összes létező revolverrel szemben: lakatszerkezete gázbiztossá tette a revolvert. A revolverek tokja nem teljes egészében szilárdan kapcsolódik a revolverdobhoz, nyilvánvaló okból, különben a dob (cilinder) nem tudna elforogni. Emiatt lövéskor a dob és cső közti hézagnál a lőporgázok egy része lefúj, ezzel a lövedék veszít a sebességéből és erejéből. Ezt oldották meg a Nagant esetében, ugyanis mikor a lövész felhúzza a kakast, a tűzfal előremozdul, a csőfar és a dob összeér, eltűntetve az említett hézagot. A lőszer is segít a gázbiztosításban, ugyanis az picit kilóg a dobból előrefele, így a dob előremozdulásakor a csőfarba illeszkedve jól tömített rendszert biztosított. A lőporgázoknak az ilyen szintű biztosítása csak a Nagant revolveren jelent meg, ugyanis a gázok lefújása elenyésző problémát jelent, nem veszít olyan mértékben a lövedék az erejéből hogy ilyen megoldásokra folyamodjanak a fegyvertervezők.

A Nagant revolverező (kétszeres) elsütőszerkezetű, ami egyértelmű előrelépést jelent a S&W Russiannal szemben, azonban már megjelenésekor elavultnak számított, mivel elmaradt az akkor már elterjedőben lévő balra kifordítható dobos ürítésnél, amit az amerikai Colt és Smith & Wesson revolvereknél vezettek be. Továbbá a lőszere, a 7,62 mm Nagant teljesítménye nem tartozik a felsőbb kategóriába, a fegyver pontossága sem volt kiemelkedő. Az első világháború végén már teljesen elavultnak számított, ugyanis mindinkább előtérbe kerültek a sokkal nagyobb tűzerővel rendelkező öntöltő pisztolyok, melyek fejlesztésében és rendszeresítésében a cári Oroszország, majd a későbbi Szovjetunió ellenségei élen jártak. Mindezek ellenére a Nagant revolver nagy népszerűségnek örvendett megbízhatósága és egyszerű kezelhetősége miatt, leváltása után a rendőrségnél még a második világháború után is szolgálatban maradt, valamint külföldön, például Svédországban és Lengyelországban is rendszeresítve volt. 1950-es években álltak le a gyártásával végleg.

Az első világháború végeztével, és a Szovjetunió létrejöttével szükségessé vált a hadsereg hadikészleteinek megújítása, hogy felvehesse a versenyt a többi nagyhatalom haditechnikájával az elkövetkezendő háborúkban.

tokarev3
M1895 Nagant

A két háború között, és a második világháború

A revolverek elavulásával, és az öntöltő pisztolyok felemelkedésével az orosz vezérkar is érdekeltté vált egy öntöltő pisztoly rendszeresítésében. Ezt megelőzően nagy számban jelen voltak az orosz illetve szovjet hadseregben a Mauser C-96 pisztolyok, de általános rendszeresítést sosem élt meg. A 20-as évektől kísérletek folytattak különböző öntöltő pisztoly típusokkal a revolverek leváltása érdekében, melyet a Szovjet Forradalmi Katonai Bizottság felügyelt. Hazai modellek, így például Korivin, Prilutsky, illetve Tokarev pisztolyai, valamint külföldi típusok, például Mauser és Steyr típusok paramétereit mérték össze. A kornak megfelelő gondolkodásmód alapján az oroszoknál is a hazai gyártmányokat részesítették elsőbbségben, ezért a német és osztrák modellek sikere kizárt volt. 1930 december 23-án a bizottság kiírt egy pályázatot új maroklőfegyver rendszeresítése érdekében, a tesztek 1931 január 7-én kezdődtek, melyeknek felügyelő biztosai Vorosilov, Tuhacsevszkij és Uborevics marsallok voltak. Uborevics marsall nagy potenciált látott a Tokarevben is használt Browning-féle kengyeles-bordás reteszelés megbízhatóságában, jelentésében úgy fogalmazott: „a teszteken a prototípus eléggé jól helytáll hadihasználhatóságban, megbízhatóságban és kezelésben. Tehát lehetségesnek tartom a pisztoly rendszeresítését a hadsereg számára”.  Később, február 13-tól ezer Tokarev pisztolyt rendeltek próbatesztekre, és a győztesen kikerült pisztolyt TT-30 név alatt rendszeresítették.

A TT-30 pisztolyon idővel kisebb módosításokat hajtottak végre: az elsütőszerkezeten, a csövön és a tokon apróbb módosításokat tettek a könnyebb és olcsóbb gyárthatóság érdekében. Az új és végleges típus a TT-33 lett, melyet adott évtől kezdve folyamatosan, növekvő számokban adtak ki a csapatoknak, a következő évben rendszeresítették hivatalos formában.

tokarev4
TT-33

A TT-33 külső megjelenése a belga FN Browning Model 1903-at másolja, azonban nem szabad tömegzáras, hanem módosított Browning-típusú kengyeles-bordás, reteszelt zárszerkezetű. A módosítás abban áll, hogy a reteszelőbordák nem csak a csövön felül, hanem a csövön körben vannak elhelyezkedve. Lövés pillanatában a reteszelőbordák és annak a szánban található negatívja összekapcsolódva merev kapcsolatot, reteszelést biztosítanak, és ezek együtt mozognak hátrafele a lövés után a hátrafele ható erőknek köszönhetően, melyek szétválását a cső alatt található kengyel vezérli. Érdekesség, hogy maga a fegyver mennyire hasonlít szerkezetileg a kortárs francia Modéle 1935A-ra. A Tokarevnek ugyanúgy a tokból egyben kivehető elsütőszerkezettel, és Browning reteszelését alkalmazza. Egyes források arra engedtetnek következtetni, hogy a francia hadipisztoly az orosz vetélytársát másolja. A fegyvernek a teszteken magasra hordott, ezt úgy próbálták meg ellensúlyozni, hogy a hátsó irányzékot megnövelték. Az egyszerűség kedvéért a fegyvernek még biztosítása sincs, csupán a kakast lehet félig felhúzni. A pisztoly elsütőszerkezete egyszeres, irányzékai fixek, tárkapacitása 8 darab lőszer.

1941. július 22-ig 600’000 darab került ki a szovjet Vörös Hadsereg csapataihoz, és a háború előrehaladtával növekedtek a gyártási számok is. A pisztoly egyértelmű előrelépés volt a revolverekkel szemben, a harctéren rendkívül jól teljesített, és nagy népszerűségnek örvendett. Kialakítása rávilágít egy újféle harcmodorra, mely egyszerűsége, könnyű kezelhetősége és megbízhatósága mellett olcsón és gyorsan gyártható. Megállítóereje bár nem megfelelő, a gyors lövedék ellenben jókora átütőerővel rendelkezik. Emellett a pontossága ami kritizálható, illetve a markolat szöge kényelmetlen fogást eredményezett, amivel nehezen volt uralható az erős visszarúgás, de szem előtt kell tartani, hogy bizonyos dolgokat fel kellett áldozni ahhoz, hogy a fegyvert könnyedén eljuttathassák a csapatokhoz. A háború során a Wehrmacht is rendszeresített zsákmányolt példányokat a keleti fronton harcoló csapatok számára, Pistole 615(r) néven.

A második világháború után

tokarev5
Tipikus háború utáni Tokarev - figyeljük meg a szán recézéseit és a biztosítót!

A TT-33 pisztoly a háború végével újabb apró módosításokon esett át az könnyebb gyárthatóság érdekében, amit a legkönnyebben a szán felhúzórecézésein lehet megfigyelni; a háború utáni Tokarevnek, a külföldre eladott példányoknak is sűrűbbek a recézései, mint a háborús illetve azelőtti pisztolyoknak. A fegyvert 1952-ben vonrták ki a rendszerből, bár továbbra is szolgálatban maradt egészen a 60-as évekig annak ellenére, hogy leváltásának évében rendszeresítették utódját, a Makarov PM-et. A Keleti Blokk országai kapták meg a megmaradt példányokat, és lettek ott rendszeresítve, így létezik magyar Tokarev pisztoly is, de egyes országokban licensz alapján gyártották őket, és léteznek saját pisztolykoncepciók is, melyek a Tokarevet másolják, de kisebb módosításokkal. A külföldre eladott példányok érdekessége, hogy mivel Nyugaton előírás volt a mechanikus biztosító jelenléte, ezért egy végletekig egyszerű tokbiztosítóval látták el ezeket a darabokat. Ez a bal oldalon található meg, elhelyezkedése több helyen változó, de mind ugyanúgy működik, ami nem más, csupán egy kar, ami befordul a kakas elé, megakadályozva az elsütést. Némely példányt 9 mm Luger kaliberben is készítettek, azok tárkapacitása is több volt, rendszerint 9 a 8 helyett.

Egyes országokban, így például Kínában, Észak-Koreában, Bangladesben és Pakisztánban mind a mai napig gyártásban és/vagy használatban van a TT-33, ezért karrierje koránt sem ért véget. A rengeteg felhasználó miatt a teljes legyártott szám is ismeretlen, kb. 1’700’000-re teszik a legyártott példányok számát.

Szerkezete

tokarev6
TT-33 részlegesen szétszerelt állapotban

A képen szereplő elemek, fentről-lefelé: szán, csővezető-hüvely, cső a kengyellel, kakas és szerkezete, helyretolórugót megvezető elem hátsó része, helyretolórugó, szánakasztó, tok, üres tár.

A szánon találhatók az irányzékok, a cső tetején láthatóak a reteszelőbordák, amik a szán bemélyedéseibe illeszkednek, továbbá a csőfar alatt van a kengyel, a helyretolórugó a fegyver összeszerelt állapotában a kengyelhez kapcsolódik, amiken keresztül átmegy a szánakasztó, ez tartja össze ezt a két elemet. A tokban pedig az elsütőszerkezet foglal helyet, a képen a kakast kivették. A fegyver a következőképp működik: a lövés pillanatában a csövön található bordák a szánban található mélyedéseikbe illeszkednek, merev kapcsolatot létesítve. A gáznyomások által keltett visszafele ható erők elindítják a szánt és a csövet, és egy rövid ideig együtt maradnak, míg a gáznyomás megfelelő szintre csökken. Ekkor a kengyel által a cső lebillen, megállítva azt, a szán pedig tovább halad hátra, kiveti az ellőtt hüvelyt és felhúzza a kakast. A mind ez idáig összenyomódott helyretolórugó elindítja a szánt előre, új lőszert töltve a tárból a töltényűrbe, illetve végső stádiumában újra összekapcsolódik a csővel, a fegyver ekkor ismét tűzkész. A fegyveren nincs biztosító, csak a kakast lehet félig felhúzni, a fegyvert csak akkor biztonságosan hordani, ha nincs lőszer a töltényűrben. Tárja egysoros szekrénytár, 8 darabos kapacitással, irányzékai fixek, 25 méterre vannak belőve.

A pisztoly lőszere, a 7,62 mm Tokarev, elődje a korábban széleskörben használt 7,63 mm Mauser, annak egy erősebb lőportöltettel rendelkező változata, ezért a Mauser és a Tokarev töltény felcserélése balesetekhez vezethet. A nagy átütőerővel rendelkező lövedék nagy hatásfokkal rendelkezik lövedékálló mellények ellen, azonban megállítóereje nem megfelelő. Érdekesség, hogy az orosz hadvezetés minden kézifegyvernél ragaszkodott a 7,62 mm űrmérethez, ami régi orosz mértékegységben mérve három vonal, így a szintén 7,62 mm-es Miosin-Nagant puskákat „háromvonalas” puskának is nevezik. Ez az űrméret a puskalőszereknél megfelelőnek bizonyult, azonban a pisztolyok esetében túl kicsi, idővel a 9 mm vált univerzálisan elterjedt kaliberré. A 7,62 mm Tokarev lőszert tüzelték az orosz géppisztolyok is.

Technikai adatok:

  • Kaliber: 7,62 mm Tokarev

  • Teljes hossz: 196 mm

  • Csőhossz: 117 mm

  • Üres tömeg: 0,8 kg

  • Huzagok száma: 4 db, jobbos

  • Tárkapacitás: 8

  • Torkolati sebesség: 411 m/s

 

Források:

Chris McNab: A fegyverek nagykönyve

http://en.wikipedia.org/wiki/Smith_%26_Wesson_Model_3

http://world.guns.ru/handguns/double-action-revolvers/rus/nagan-arr-195-e.html

http://world.guns.ru/handguns/hg/rus/tokarev-tt-e.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Tokarev_TT

http://www.cruffler.com/review-March-01.html

Képek forrásai:

http://media.liveauctiongroup.net/i/13268/13828183_1.jpg?v=8CF5EFBCABFD0E0

http://media.liveauctiongroup.net/i/8027/9513648_1.jpg?v=8CCCA022F9F9450

http://media.liveauctiongroup.net/i/14162/14349000_1.jpg?v=8CF7A66381A4D70

http://www.nollesguns.be/Foto%27s/Tokarev%20TT30-33%20L1.JPG

http://www.a-human-right.com/pistols/tt33left.jpg

http://www.exordinanza.net/foto/Tokarev33/Copy%20of%20Tokarev33_smontata.jpg

Írta: Birki Péter Antal


Korábban írtuk:

 
pa_tokarev_tt33_didactique_1951-21-002709_003
A Tula-Tokarev 33 egyike volt a legmegbízhatóbb oldalfegyvereknek, félautomata működése, igénytelensége és sokkal könnyebb újratölthetősége miatt váltotta fel a Nagant-ot. A Tula Arsenal 1934 márciusától több mint 520 000 darabot gyártott belőle.
 
TECHNIKAI ADATOK
  • Űrméret: 7,62 mm

  • Csőhossz: 116 mm

  • Teljes hossz: 195 mm

  • Tömeg: 0,85 kg

  • Tűzgyorsaság: 30-35 lövés percenként

  • Torkolati sebesség: 420 m/s

  • Tár befogadóképessége: 8 töltény

A kommenteléshez jelentkezz be vagy ha még nincs fiókod, regisztrálj!

A hónap képe
A hónap képe
Felhívás: A 25. órában vagyunk
A 25. órában vagyunk