„A csatára való felkészülés során meggyőződhettem arról, hogy a tervezés létfontosságú, ám a tervek haszontalanok." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Chikuma nehézcirkáló

A japán nehézcirkálók új generációjának két utolsó tagja lett a Chikuma és testvérhajója a Tone. (Nevüket két, 1932-ben leszerelt cirkálótól örökölték, amelyeket híres japán folyókról neveztek el.) Alapul a Mogami-osztály terveit vették. A két hajó érdekes elrendezést mutatott: mind a négy lövegtornyot a hajó elején helyezték el, szabadon hagyva a tatot 5 db hidroplán befogadására. A háború alatt így lettek a japán flotta "szemei”. A Chikuma-t 1935 októberében kezdték el építeni Nagaszakiban, 1938-as vízrebocsátását követően 1939. május 20-án állították szolgálatba. A világháború kitörését követően - csakúgy, mint testvérhajója, - majd minden említésre méltó csendes-óceáni hadműveletben részt vett, hogy csak a fontosabbakat említsük: Pearl Harbour, Wake, Port Darwin, Indiai óceán, Midway, Guadalcanal, Fülöp-szigetek. Mindeközben 1942 októberében a Santa Cruz környéki harcokban a USS Hornet (CV 8) repülőgépei megrongálták. Javítása után Rabaulba vezényelték, ahol 1943 novemberében a Saratoga (CV 3) és a Princeton (CVL 23) hordozók repülőgépei rongálták meg. Végzete 1944. október 25-én érte utol, amikor is a Leyte-szigeti csatában amerikai repülőgépek elsüllyesztették.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Vízrebocsátás: 1938. március 19.

  • Vízkiszorítás: 11 213 t (üresen); 15 200 tonna (harckészen)

  • Méretek: hossz: 201,6 m - szélesség: 19,4 m - merülés: 6,5 m

  • Sebesség: 35,5 csomó

  • Személyzet: 875 fő

  • Hajtómű: 4 hajócsavar, Kampon kazánok és turbinák 152 000 LE

  • Hatótávolság: 11 300 km

  • Fegyverzet: 8 db 203 mm-es (50-es kaliber) nehézlöveg; 8 db 127 mm-es löveg; 12 db 25mm-es légvédelmi gépágyú - 12 db. 61.2 cm-es torpedó-vetőcső és max. 6 db Aichi E13A vagy Mitsubishi F1M repülő

  • Páncélzat: övpáncél 145-100 mm; fedélzet 56 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább