A háború alatt a Kreml Szamarát nevezte ki a Szovjetunió második fővárosának. Itt épült fel Sztálin számára az a gigantikus méretű bunker, amely kétszer nagyobb volt, mint a Hitlernek átadott berlini óvóhely.
Lent a mélyben Koba kobakja (Fotó:Livejournal.com)
Annak ellenére, hogy a Molotov-Ribbentrop szerződés értelme szerint Moszkva 1939-ben Lengyelország kárára nyugati irányba ki tudta tolni határait, a Kreml - Sztálin kivételével - úgy vélte, hogy csak idő kérdése, hogy a Harmadik Birodalom mikor támadja meg a Szovjetuniót is. 1942 júniusára a tengelyhatalmak már hatalmas területeket uraltak Európában, Észak-Afrikában és Ázsiában. Japán ekkor már csaknem 450 millió embert tartott ellenőrzése alatt. Burma és a Fülöp-szigetek elfoglalása után a Felkelő Nap országának hadserege India keleti határát ostromolta. Sőt, a távol-keleti szigetország csapatai partra szálltak az Egyesült Államok területén, az észak-amerikai kontinenshez, Alaszkához kapcsolódó Aleut-szigeteken is. A hónap végén Erwin Rommel tábornok német-olasz egységei egészen El-Alameinig nyomultak előre. A keleti fronton a Wehrmacht csapatai szintén ekkor foglalták el Szevasztopolt, s csoportosították át erőiket Sztálingrád ostromához.
Orosz valóság (Fotó: Livejournal.com)
A Kremlben egyértelmű volt, hogy erőfeszítéseik ellenére Moszkva hamarosan el fog esni. Bár a politikai és a katonai vezetés minden erőt bevetett, hogy erre ne kerüljön sor, a biztonság kedvéért még ebben az évben kinevezték Kujbisevet (ma Szamara) az ország második fővárosának. A döntéssel párhuzamosan szintén ekkor határozták el, hogy egy 37 méter mély, 7 emeletes bunkert is felépítenek az alternatív főváros központjában, ahová nemcsak Joszif Sztálint, hanem a kormány összes tagját, illetve azok családtagjait is biztonsággal el tudják helyezni. (A berlini Hitler-bunker csak 16 méter mély volt.) A változatosság kedvéért a Sztálinról elnevezett bombabiztos óvóhelyt 1942 márciusától kezdték el építeni. A műtárgy felépítésén 2900 munkás, 221 technikus, és 579 mérnök dolgozott 9 hónapig. A kiemelt titkos létesítményt az ország legkvalifikáltabb munkaereje, a moszkvai metró építői, illetve a donbassi bányászok építették meg. A Jurij Osztrovszkij főépítész, Mihail Zelenin és Igor Drobinin statikusok vezette csapat a műtárgy szellemi előképének a moszkvai metró „Repülőtér" megállóját vette alapul. A komplexum méretei is ennek megfelelően alakultak: több mint 25 ezer köbméter földet mozgattak meg az 5 ezer köbmétert kitevő betonkolosszus kizsaluzásához.
A bunker bejáratát egyébként olyan jól elrejtették az elvtársak egy társasház pincéjéből nyíló ártalmatlan acélajtó mögé, hogy arról még a városlakóknak sem volt róla tudomása. (Maga az objektum ennek megfelelően nem a jelenleg Kulturális és Művészeti Akadémia kezelésében álló bérház alatt van, hanem mellette.) A pinceajtón belépve először 8 lépcsőfordulónyit (37 méternyit) kell lefelé haladni a második pinceszintig, majd onnan egy 200 méteres folyosón továbbhaladva jutunk el egy közterület alatt kiképzett henger alakú, tübingekből (alagútfalazó elemekből) összerakott 8 méter széles óvóhely tetejére-, amelyet építése idejében 3 méter vastag homokréteggel és plusz egy méter vastag, sűrű vasalású monolit vasbetonkúppal fedtek le, hogy az négyzetméterenként a 10 tonnás „bombaterhelést" is kibírja. Innen további 190 lépésnyit lefelé haladva jutunk el az első emeletre, ahol az NKVD körleteit, illetve a páncélozott lift és a lépcsőház felső állomásait alakították ki. A második, harmadik, negyedik, ötödik emeleten csak a lépcsőház és a liftakna látható.
A vezérkari terem (Fotó: Livejournal.com)
A 37 méter mélyen elterülő legalsó szintet a generalisszimusz és kísérete számára képezték ki. Ezt az emeletet (hetedik, orosz számozás szerint az első) két-két hermetikusan záródó fémajtóval zárták le, amelyek a legerősebb hatású vegyi fegyvereknek is ellenálltak. A háló- és tábornoki szobák mellett egy külön helyiségben építették fel a generátorszobát, amely teljes elzárás esetén egy hétig (más források szerint csak 5 napig) volt képes energiát termelni minden külső betáplálás nélkül. E helyiségek mellett alakították ki a vizesblokkokat, amelyekben ipari- és ivóvizet tároltak, illetve a korábban már említett liftaknát, amelyben a személy- és teherszállító a második emeletig vihette fel az utasait.
A generalisszimusz csicsiskáló helye (Fotó: Livejournal.com)
Függőleges metróalagút (Fotó: Livejournal.com)
Egy szinttel feljebb-, a hatodik emeleten- egy 115 férőhelyes konferenciatermet, amelynek a közepén egy „T" alakú asztal, illetve Sztálin 4 méter magas pihenőszobáját alakították ki. Ebben a teremben lóg az a tükör, amelyet speciálisan Koba magasságához készítettek el, hiszen a szoba pontos mása a vezér moszkvai lakosztályának. A két helyiség között csak annyi a különbség, hogy a földalatti létesítmény ablakmélyedéseibe Marx, Engels, Lenin, illetve Mihail Kutuzov (1745-1813) és Alekszandr Szuvorov (1730-1800) híres tábornokok arcképeit függesztették fel a moszkvai üveglapok helyett. A berendezést –a Kremléhez hasonlóan- itt is mahagóni fából készül íróasztalok, székek, illetve lelógó fehér selyemmel kárpitozott kanapék tették változatossá. A padlót tölgyfából faragott parketta tette barátságossá. Jelenlegi információink szerint Sztálin sohasem járt a számára felépített bunkerben, inkább úgy gondolkodott, hogy a moszkvaiakkal közösen néz szembe Moszkva ostromával. Egyes orosz történészek ellenben azt állítják, hogy mivel a vezér lányát, Szvetlana Joszifovna Allilujevát a háború második szakaszában ide menekítették, így Koba 1943 tavaszán rokonlátogatás címszó alatt meglátogatta a komplexumot. A Frunze utca 167. alatt fellelhető objektum titkosságát csak 1991-ben oldották fel. Ekkor lett múzeum a műtárgyból.
Forrás: falanszter.blog.hu
Az eredeti cikk
Írta: Jamrik Levente
