Nagy-Britannia biológiai hadviselési programja az 1940-es évek elején indult el.
Egy kis létszámú csapat 1940-ben elkezdte a biológiai fegyverek fejlesztését, valamint az ellenük való védekezés lehetőségeinek kutatását Porton Down-ban. Katonai hírszerzési adatok alapján meg voltak győződve arról, hogy a náci Németország biológiai fegyvert fog bevetni ellenük, pontosan ezért kezdődött el a kutatás az úgynevezett „N-bomb project” (magyarul „N- bomba terv”) keretén belül.
A terv a „bosszúállás fegyverének” kidolgozását célozta meg. A kutatás során a Skócia partjainál fekvő Gruinard szigeten végezték a kísérleteket anthrax-al: lépfenével fertőzött kekszet gyártottak le tehenek számára, abban reménykedve, hogy így majd kiírthatják Németország teljes tehénállományát, illetve emberek ezreit betegíthetik meg vele. Következő lépésként kidolgozták a lépfene spóráit terjesztő bombát. Szerencsére ennek a sorozatgyártása nem indult el.
A lépfene, ismertebb nevén antrax, a Bacillus antracis nevű baktérium által létrehozott magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés. A leggyakrabban vadon élő és háziasítottkérődzőknél fordul elő, de megjelenik juhoknál és lovaknál is. Ha beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfenespórával az egyén direktérintkezésbe kerül, akkor megfertőződik. Fertőzött személlyel való közvetlen érintkezés során történő továbbfertőződésre nincs még ismert példa.
A baktérium rendszerint spóra alakban nyugszik a talajban, és akár évtizedekig fertőzőképes maradhat ebben a formájában. Amint egy kérődző állat lenyeli, szaporodni kezd az állat belsejében és hamarosan elpusztítja azt. Az állat bomló tetemében tovább szaporodik, végül ismét spóra alakba kerül, és szétszóródik a környező talajban.
A baktérium az emberi testbe háromféle módon kerülhet be: szájon át, belélegezve, és a bőrrel érintkezve. Mindhárom fertőzés más-más tünettekkel jár.
A légzőrendszeri megbetegedés embernél általában megfázás vagy influenzaszerű tünetekkel kezdődik, melyet néhány napon belül erős (általában halálos) légzésleállás követ. Halálozási aránya 92%, de ha időben felismerik, akkor ez az érték csökkenthető (kb 40-45%-ra). Az előrehaladott betegség halálozási aránya 97% , függetlenül a kezeléstől.
A bélrendszeri lépfene legfőbb forrása a fertőzött hús. A fertőzés tünetei a véres hányás, súlyos hasmenés, a bélrendszer heveny gyulladása és az étvágytalanság. Léziók alakulhatnak ki a torokban és a szájban. A baktérium megtámadja a bélrendszert, majd súlyos esetben a véráram útján szétszóródik a szervezetben. A fertőzés gyógyítható, de a halálozási rátája 25%-60% annak függvényében, hogy milyen korán kezdik el a kezelést.
A bőrön jelentkező lépfene először leforrázott bőrfelületnek tűnik, majd később fekete közepű égési varrá alakul át. A továbbikaban viszkető bőrelváltozások, sötét és általában koncentrált fekete pontok jelennek meg a fertőzés helyén, amelyek a kenyéren levő penészre hasonlítanak. Az elváltozások leggyakrabban a spóra bőrre kerülése után 2-5 nappal jelennek meg. A lépfene bőrön jelentkezve teljesen fájdalommentes. A halálozási arány igen kicsi, ha a beteget időben kezelik , viszont kezelés nélkül a fertőzések 10-20%-a halálhoz vezet.
A betegség legsúlyosabb formája a generalizált anthrax, amely bármely formából kialakulhat, de leggyakrabban a légúti behatolást követően jelentkezik.
Ilyen esetben a baktériumok nagy számban jelennek meg a vérben, szétszóródnak a szervezetben, a belső szervekben vérzéseket hoznak létre, és az általuk termelt toxinok következtében sokk alakul ki, ami az esetek több, mint 90% -ban halálhoz vezet.
A módszert kipróbálására a Gruinard szigeten, Skócia partjainál került sor.
Az eredmény olyan „sikeres” volt, hogy 45 éven keresztül az évente partra szállított birkák mindegyike elpusztult. A szigetet karanténba helyezték, és csak 1987-ben oldották fel, miután sikeresen megtisztították a spóráktól.
Írta: Péter Attila