„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

Üdvözlünk a masodikvh.hu oldalon!

A weblap célja, hogy minél részletesebben foglalkozzunk a II. világháborúval, az akkori haditechnika és hadszínterek bemutatásával. Amellett, hogy fokozatosan bővülő tényanyagokkal és képekkel illusztrálva felelevenítjük a II. világháború eseményeit, arra is törekszünk, hogy annak kevésbé ismert, ritkábban emlegetett részleteiről is szó essen.

Magunkról Kapcsolat

Legfrissebb cikkek

további cikkek SHIFT gombbal összes betöltése összes betöltése

Második világháború

csangksek(1887-1975)
 
Kínai tábornok, politikus. Részt vett a kínai polgári forradalomban. 1928-tól a Kuomintang elnöke és a hadsereg főparancsnoka. Harcolt a kommunisták ellen, de a japán támadást követően (1937) átmeneti szövetséget kötött velük. 1942-ben Stilwell alá rendelve két kínai hadsereget küldött Burmába. Rövidesen összekülönbözött az amerikai tábornokkal. Később a Chennault vezette repülős egységekre próbált támaszkodni, de ez az elképzelése is kudarcot vallott. 1943-tól Kína elnöke. A második világháború során jelentős támogatást kapott az USA-tól. Az ellátmány zömét nem a japánok, hanem később a kommunisták ellen használta fel, de az 1945-49 közötti polgárháborúban csapatai vereséget szenvedtek. Híveivel Formosa (Tajvan) szigetére vonult vissza.
 
 
 
 
Az SZTE Egyetemi Könyvtár Hadtörténeti Gyűjteményének engedélyével.

Hirdetés

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább