Kréta inváziójánál a német ejtőernyősök pisztollyal és géppisztolyokkal felszerelve ereszkedtek a görög szigetre. A puskák és géppuskák külön konténerekben kerültek ledobásra. Mire ezeket sikerült magukhoz venniük, a brit katonák SMLE puskái és Bren golyószórói megtizedelték őket. Ez felhívta a figyelmet arra, hogy az ejtőernyős erőknek szüksége van valamiféle szakfegyverre, ami nagy hatásos lőtávolsággal rendelkezik, ugyanakkor alkalmas sorozatlövésre is.

 

E két követelmény eleve ellentmond egymásnak, hiszen a sorozatlövés pontatlan tüzelést eredményez, ami nagy távolságokon nem lehet megfelelő. A német tervezők azonban két választ is találtak. Az egyik a „Kurz” azaz „Rövid” elnevezésű közepes lőszer (7,92 x 33 mm), ami némileg csökkentette a lőtávot, de összehangolta a követelményeket – ez a fejlesztési irány vezetett az MP44 gépkarabélyhoz, és a mai gépkarabélyokhoz. A másik terv megmaradt a hosszú, nagy lőportöltettel rendelkező Mauser lőszernél (7,92 x 57 mm), és kizárólag a fegyver felépítésével operált. Ez vezetett az FG 42-es rohampuskához.

 

Louis Stange, a Rheinmetall-Borsig tervezője alkotta meg ezt a fegyvert. Gázelvételes rendszerű, szelektíven tüzelő puska lett, vagyis alkalmas automata és félautomata működésre is. A gázelvétel egy rúd segítségével hagyományos, forgó zárdugattyút működtetett. Két tár létezett hozzá, egy 10 és egy 20 lőszeres szekrénytár. Bár egyéni fegyvernek szánták, támogatófegyvernek is használható volt, így leginkább az angol Bren golyószóró vagy a japán Type 96 kategóriájába lehetett volna sorolni. Egyéni jellegéből adódik viszont az, hogy a Type 96 kompaktságával bír: bipod (kétlábú) állvány, távcső, illetve bajonett is tartozott hozzá.

 

Nem csak előnyei voltak azonban. Sőt, mint a sokfunkciós dolgokra jellemző szokott lenni: ami mindenre jó, az semmire nem jó igazán. Nagy távolságra pontosan tüzelt az FG 42, de csak félautomata módban. Automata módban csak kis távolságon volt hatékony, tehát egyidejűleg mégsem tudott minden elvárásnak megfelelni. Hiába látták el bonyolult csőszájfékkel, ez csökkentette a torkolattüzet és a visszarúgást, de paradox módon növelte a hangerőt. Közepes lőszerrel sokkal jobb többcélú puska lehetett volna.

A késői változatokat módosították: a bipod állványt előbbre helyezték, a hátsó markolatot majdnem függőlegesre alakították, és a sátorvas méretét is megnövelték. Ennek ellenére nem lett általánosan elterjedt fegyver, elsősorban azért, mert az előállítása nagyon drága volt. Különösen a háború végén, amikor az olcsó és gyorsan gyártható fegyverekre lehetett csak szükség. Így az FG 42 minden hatékonysága és előremutató jellege ellenére megmaradt a hadtörténet egyik érdekességének.