Röviddel az Egyesült Államok hadba lépése után Adolf Hitler szabotázsakciók végrehajtására adott parancsot, a hadművelet tervezését és kivitelezését pedig az Abwehr vezetésére bízta. A katonai hírszerzés már felkészült az ilyesféle feladatokra: beszivárgó szabotőrök számára létrehozott kiképzőközpontot működtettek Brandenburg mellett, ahol civil és katonai célpontok elleni akciók végrehajtására oktatták az ügynököket. A rájuk testált feladat, amelyet Pastorius hadművelet névvel láttak el, különleges személyeket kívánt. A hadművelet tervezésével és a szabotőr-csoportok összeállításával Walter Kappe-t bízták meg: a férfi 12 éven át élt az Egyesült Államokban, a kezdetektől tagja volt a náci pártnak, lojalitása megkérdőjelezhetetlen volt.
Walter Kape átvizsgálta az Ausland Intézet feljegyzéseit, és 12 főt választott ki a feladatra. (Az Ausland Intézet szervezte a külföldön élő németek hazatelepítési programját, a harmincas években több ezer, egykori német állampolgárt hívott vissza a Harmadik Birodalomba.)
A tizenkét fős csapat tagjait részletes vizsgálatoknak vetették alá, négy fő alkalmatlannak bizonyult - a Pastorius hadművelet végül nyolc személlyel indult meg. Walter Kapper két csoportra osztotta a csapatot, mindkettő négy-négy főt számlált. Az első csoportot a 39 éves John Dasch vezette, rajta kívül Ernest Peter Burger, Heinrich Heinck és Richárd Quirin tartoztak a különítménybe. A második különítménybe Hermann Neubauer, Werner Thiel és Herbert Hap került, parancsnokuk a 32 éves Edward Kerling lett.
A kiválasztott személyek 1942 áprilisának elején érkeztek meg az Abwehr kiképzőiskolájába, és május végéig különböző elméleti és gyakorlati képzéseken vettek részt. A szabotázsakció terveit május 23-án kapták kézhez. John Dasch csoportjának feladatai közé számos egyéb mellett a Niagara vízesésnél felállított erőmű, illetve az Alumínium Factory of America Illionis, Tennessee és New York területén lévő gyárüzemeinek felrobbantása tartozott. Az Edward Kerling által vezetett különítményre a Pennsylvania vasútállomás és más vasúti célpontok, illetve a New York város vízellátásáért felelős komplexum felrobbantását bízták. Az akció célja a pánikkeltés volt: Hitler demonstrálni kívánta, hogy a Harmadik Birodalom ellenségei sehol sem érezhetik maguk biztonságban.
A szabotőrcsoportokat a Kriegsmarine tengeralattjárói juttatták át az Egyesül Államokba. Kerling csapatát egy VIIC osztályú búvárnaszád, a Joachim Decke által parancsnokolt U-584 juttatta el a célterületre. A hajó május 25-én indult Brest kikötőjéből, és a floridai Jacksonville egyik öblében tette partra a szabotőröket. A másik csoport a Hans-Heinz Lindner parancsnoksága alatt hajózó U-202 fedélzetén indult el Long Island felé. A tengeralattjárók nappal a víz alatt haladtak, csak éjszakánként emelkedtek a felszínre.
A csoportok tekintélyes mennyiségű, 50 000 USD készpénzt kaptak kézhez, hogy fedezzék a megélhetési, utazási és egyéb költségeket (ez a készpénz nem az SS által nyomtatott hamis pénz volt, hanem eredeti amerikai dollár). A csoportok tagjai valamennyien kaptak egy-egy vízálló dobozt. A cipődoboznál kétszer nagyobb tároló alkalmatosságokban robbanószer és detonátorok voltak: a tervek szerint ezeket a dobozokat a szabotőrök a partot érés helyén elássák, és csak később veszik fel őket, mikor július 4-én összegyűlnék Cincinnatiban.
Elsőként az U-202 érte el az amerikai partokat. Dasch csoportja 15 napot töltött a tengeren, majd június 12-én, 23 órakor szálltak partra. A szabotőrök ekkor a német haditengerészet egyenruháját viselték: tudták, hogy ha civil ruhában fogják el őket partraszállás közben, úgy a fennálló hadászati szabályzat szerint kémeknek minősülnek, ami halálbüntetést von maga után. A csapat egy kisméretű gumicsónakban ért partot, majd levették az uniformisokat, és a dobozokkal együtt elásták őket. Dasch felmászott egy homokdűnére, hogy körülnézzen. Hihetetlenül balszerencsés pillanatban tette: szinte belebotlott a parti őrség egy fiatal járőrébe. Dasch azonban rendkívüli hidegvérrel viselkedett. Tudta, hogy ha elbújik, úgy a járőr rá fog bukkanni a félig-meddig eltemetett dobozokra, és ez beláthatatlan galibákat okozhat. Ezért, hogy eloszlassa a férfi gyanúját, nyugodtan odasétált hozzá, és üdvözölte. A szabotőrcsoport vezetője kereskedelmi tengerészként azonosította magát, majd beszélgetésbe elegyedett az őrrel. A fiatal férfi akkor fogott gyanút, mikor Dasch visszautasította az ajánlatot, miszerint a parti őrség házában töltheti az éjszakát. Az őr elbúcsúzott, és értesítette feletteseit. Az őrszemélyzet ekkor, dacára az öböl felett lebegő ködnek, felfedezte az U-202 körvonalait.
Másnap reggel a parti őrség kiásta a parton elföldelt dobozokat. Nagy mennyiségű robbanóanyagot, német haditengerészeti egyenruhákat, és komoly összegű készpénzt találtak. Azonnal értesítették a Szövetségi Nyomozó Irodát, és átfésülték a környéket.
A szabotőrök azonban már messze jártak. A csoport két csoportra vált, így jutottak be New York városába. Itt ruhákat vásároltak, illetve beszerezték az alapvető szükségleti cikkeket. Ekkor azonban váratlan fordulat történt: Dasch és Burger megállapodtak, hogy szabotálják a hadműveletet. A csoport parancsnoka elmondta, hogy már a toborzás napján eldöntötte, hogy nem fogja végrehajtani a küldetést, és ha szükséges, akár társai megölése árán is megszökik. Burger bevallotta, hogy maga is hasonló terveket szövögetett: azzal a szándékkal érkezett az Egyesült Államokba, hogy feladja társait, és új életet kezd. Június 15-én már kész volt a terv: Dasch Washingtonba utazik, ahol jelentkezik az FBI irodájában, míg Burger visszamegy az öbölbe, és ott tartja társait. A parancsnok mindössze azért aggódott, hogy az Abwehr köreiben hallott híresztelések szerint a Gestapo beépült a Szövetségi Nyomozóiroda soraiba. Ezt a kockázatot azonban vállalni kellett, így telefonon kapcsolatba lépett az FBI New York városában lévő központjával, és üzenetet hagyott, miszerint információi vannak az elnök számára. A hívás után Dasch Washingtonba utazott.
A második különítmény ugyanezen a napon szállt partra a Ponté Verda öbölben, ahol elásták a dobozokat, majd szétváltak, és vonatra szálltak: a parancsnok és Thiel Cincinnati, Haupt és Neubauer pedig Chicago felé igyekeztek.
Dasch közben megérkezett Washingtonba. Az FBI irodájába igyekezett, ahol végül Ladd ügynök irodájában kötött ki. Dasch előadta történetét, majd, hogy emelje szavai hitelességének értékét, 84 000 dollár készpénzt dobott ki az ügynök íróasztalára. Az FBI szakemberei által vezetett kihallgatás 13 órán át tartott: a szövetségiek roppant óvatosak voltak, hisz nem tudták, nem egy elmeháborodott hazudozóval, esetleg provokátorral, vagy holmi rafinált megtévesztési manőverrel akadt dolguk. Dasch készséggel felfedte társai személyazonosságát, és megadta tartózkodási helyüket, majd a szövetségiek órákon belül letartóztatták a csoport többi tagját.
A kettes számú szabotőrcsoport elfogása már jóval bonyolultabb feladattal volt. Dasch ugyan megadta a személyazonosságokat, de tartózkodási helyüket illetően mindössze annyit tudott mondani, hogy a tervek szerint július 4-én Cincinnati városában kell, hogy legyenek. Volt azonban nála egy preparált zsebkendő és egy láthatatlan tintával írt levél, amely egy amerikai kapcsolat nevét tartalmazta - ezeket a tárgyakat átadta a nyomozóknak. Ennyi is elég volt a csoport lebuktatásához: az FBI egymás után tartóztatta le a szabotőrcsoport tagjait.
A német különleges ügynökök a szövetségiek kezére kerültek. Dasch gondosan ügyelt rá, hogy biztosítékokat szerezzen, így a kihallgatást vezető tiszttel egyezséget kötött, miszerint nem fogják felfedni, ki árulta el a csoportot, és formálisan őt magát is letartóztatják, hogy társai ne foghassanak gyanút. Mindemellett természetesen teljes büntetlenséget kért.
A Szövetségi Nyomozóhatóság emberei azonban korántsem kezelték szentírásként az ügynökkel kötött egyezséget, és mind a nyolc főt felelősségre vonták: a katonai ügyész kémkedéssel vádolta a németeket, és valamennyi vádlottra halálbüntetést kért. John Dasch-t a per végeztével 30 év börtönre, Ernest Péter Burgert életfogytig tartó kényszermunkára, társaikat pedig villamosszék általi halálra ítélték.
