Románia kiugrása
Keleten a 2. és a 3. Ukrán Front 1944. augusztus 20-án indított támadást a két román és német hadseregből álló Dél-Ukrajna Hadseregcsoport ellen. A román csapatok minimális ellenállását könnyedén letörve a szovjet egységek augusztus 24-én - Sztálingrád után immár másodszor - bekerítették a 6. német hadsereget. A Vörös Hadsereg gyors sikereinek egyik oka a Hitler által késve, csak 22-én reggel engedélyezett visszavonulás, a másik az augusztus 23-i bukaresti puccs volt. A kiugrást többek között az tette lehetővé, hogy Hitler feltétlenül megbízott Ion Antonescu marsallban, így - ellentétben Magyarországgal - semmilyen kísérletet nem tett egy esetleges kiugrás megakadályozása érdekében. [...] Románia számára a kiugrás megcsillantotta a lehetőséget: ismét megszerezheti Erdélyt, miközben az ennél kevésbé értékes Transznyisztriáról és Besszarábiáról kénytelen lemondani a Szovjetunió javára.
Románia kiválásával az addigi budapesti elképzelések is összeomlottak, hiszen a magyar politikai és katonai vezetés abban bízott, hogy a történelmi határokon - elsődlegesen a Keleti-Kárpátokban - képes lesz feltartóztatni a szovjet csapatokat. Ám augusztus 26-án a Magyarország felé menekülő 8. német hadsereg Abraham harccsoportját üldöző szovjet egységek az Úz völgyében elérték az ezredéves határt, és harcérintkezésbe kerültek az ott állomásozó székely határőrzászlóaljak katonáival. Ezzel hazánk területét is elérte a világháború. [...]
A Lakatos-kormány
Bár a kormányzóban megvolt a kiugráshoz szükséges elszántság, a kivitelezéséről csak halvány elképzelésekkel rendelkezett. Horthy Miklós arra használta fel a román kiugrást követő német bénultságot, hogy bizalmasával, az 1. magyar hadsereg volt parancsnokával, Lakatos Géza vezérezredessel váltsa fel Sztójay Döme kormányfőt, aki feladatát a berlini érdekek budapesti képviseletében látta. Horthy nem merte vállalni, hogy a birodalmi megbízottal, Edmund Veesenmayerrel való előzetes egyeztetés nélkül nevezze ki új kabinetjét. Az egyezkedések nyomán - bár Lakatos azt jelenthette, hogy 80 százalékban a magyar álláspont győzött - az új kormányban továbbra is helyet kapott Jurcsek Béla földművelési és Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, akik folyamatosan tájékoztatták Berlin budapesti képviselőit a kormányüléseken történtekről. Így arról is, hogy a szeptember 7-i koronatanácson Horthy bejelentette: fegyverszünetet kíván kérni. [...]
A németek és a nyilasok
A német vezetés csak a legvégső esetben számolt az 1943-ra súlyos belső válságba került Nyilaskeresztes Párttal. Szálasi kezdetben az olasz modellben gondolkodott, azaz abban bízott, hogy a kormányzó a németek bevonulása után őt nevezi ki miniszterelnöknek. Így nagy csalódást jelentett számára, amikor kiderült, hogy semmilyen szerepet sem szántak neki az 1944. március 19-ét követő politikai kombinációkban. A sértődöttséget felváltó folyamatos felajánlkozások, úgy tűnt, 1944. augusztus 28-án hozták meg első gyümölcsüket, amikor az összekötőként tevékenykedő Kurt Haller - Veesenmayer titkára - végre feltette a biztató kérdést: vajon a párt kész lenne részt venni egy fegyveres puccsban? Erre a nyilasok hajlandónak mutatkoztak, pusztán két feltételt szabtak: egyrészt német fegyverekre tartottak igényt, másrészt Berlin egyértelmű támogatására vártak. (Élénken élt az emlékezetükben a Vasgárda sikertelen 1941. januári puccskísérletének története, amelyet a román kormány éppen Berlin engedélyével és segítségével vert le.) A nyilasokkal való egyeztetésben új elemet hoztak a Várban szeptember 1-jén folytatott titkos tanácskozásról kiszivárgott információk. Horthy számos politikai és katonai bizalmasával egyeztetve végleg a kiugrás mellett döntött. [...]
A puccs
A puccsot célzó első lépéseket a nyilasok szeptember 13-án tették meg, amikor Szálasi Kovarcz Emilt nevezte ki a párt fegyveres erejének parancsnokává, aki azonnal megkezdte az egyeztetéseket a honvédség tisztjeivel, nyugalmazott, sőt aktív politikusokkal. [...] Jellemző módon a kormányzó csak a Kárpátalján harcoló 1. és az Erdélyben védekező 2. magyar hadsereg parancsnokában, Dálnoki Miklós Bélában és Veress Lajosban bízott, míg a Dél-Alföldön küzdő 3. hadsereg parancsnokára, Heszlényi Józsefre egy esetleges kiugrásban eleve nem számíthatott.
A politikai lépések mellett Berlin intézkedett a hatalomátvétel katonai előkészítéséről is. Szeptember 20-án megérkezett Budapestre a hírnevét Mussolini 1943-as kiszabadításakor megalapozó Otto Skorzeny. Alárendeltek két ejtőernyős-zászlóaljat, valamint a bécsújhelyi hadapródiskola motorizált zászlóalját. Budapestre küldték a frissen feltöltött 503. nehézpáncélos-osztály 47 Tiger B harckocsiját, valamint a magyar főváros körüli pályaudvarokon várakoztatták a tiszántúli harcokra szánt 24. páncélos hadosztályt szállító szerelvényeket. Október elején a magyar fővárosban tartózkodott a varsói felkelés leverésében már bizonyított Erich Bach-Zelewski SS-Obergruppenführer. Veesenmayernek október 2-án már pontos információi voltak a szeptember végén a fegyverszünet aláírása miatt Moszkvába küldött Faragho Gábor vezérezredes missziójáról. Faragho október 11-én aláírta a megállapodást, a fegyverszünet kezdetének időpontjaként Horthy október 15-ét jelölte meg.
A pontos és alapos német, valamint nyilas előkészületekkel nem voltak összevethetők a kiugráspártiak habozó félmegoldásai, így a fegyverszünet hívei gyakorlatilag már a proklamáció déli elhangzása előtt veszítettek. Bár a "biztonság kedvéért" Skorzenyék 15-én délelőtt elrabolták ifj. Horthy Miklóst, sajnos pontos volt az a német megítélés, hogy a kormányzó immár kényelemszerető, családjáért aggódó öregemberré vált, akitől nem kell tartaniuk. Akiből még a nyilas hatalomátvételnek a törvényesség látszatát adó nyilatkozatot is sikerült kizsarolni.
KERESZTES LAJOS (História)
