Második világháború

A második világháborúban a híradó-, a dokumentum- és a játékfilmek nagy hatású propagandaeszközök voltak, miközben gondűző szórakozást is kínáltak, és elfeledtették az emberekkel a háborús megpróbáltatásokat. Az európai háború kitörésekor a nagy hollywoodi stúdiók az amerikai semlegességre hivatkozva nem vállalták fel a határozott náciellenességet. A Warner Egy náci kém vallomásai (1939) című filmjének megjelenése után azonban más filmstúdiók is átvették a témát. A Pearl Harbor elleni támadás előtt olyan nagy hatású amerikai náciellenes filmek készültek, mint például Charlie Chaplin A diktátor (1940), Alfred Hitchcock Külföldi tudósítója (1941) és az emigráns német rendező, Fritz Lang Embervadászata (1941).

Amerika hadba lépése, 1941decembere után Hollywood 250 000 műszaki szakemberéből, színészéből, produceréből és rendezőjéből kb. 40 000-en bújtak egyenruhába. Egész sor kiváló rendező, egyebek közt John Huston és William Wyler nagy hatású dokumentumfilmekben mutatták be a háború valóságát. 1942-ben Wyler hét Oscar-díjat nyert az általa elképzelt angol hátországról szóló, Mrs. Miniver című filmjével. Az amerikai légierőhöz való bevonulása után Wyler fölcserélte a stúdiót a Németország fölötti éggel - ekkor született a Memphis Bell (1945) és a Villámlás és mennydörgés (1945). Egy másik hollywoodi „nagyágyú", John Ford elkészítette A midwayi csatát (1942), később pedig az OSS, a Stratégiai Szolgálati Iroda Tábori Fotográfiai Részlegének vezetője lett. Sok hollywoodi sztár ment el katonának, köztük Clark Gable, Robert Montgomery, Robert Taylor és Douglas Fairbanks. Egészen az ezredesi rangig vitte James Stewart, aki Európa fölött 20 bombázási bevetésen vett részt.

A háború kellős közepén hetenként kb. 90 millió amerikai ment moziba. A hollywoodi „gyártósorok" a film minden műfajában, a krimikben, a musicalekben, a rajzfilmekben, de még a westernekben is háborús témákat dolgoztak föl. Sherlock Holmes Londonjának utcáin nácik garázdálkodtak és settenkedtek. A csatákról szóló filmek többnyire romantikussztereotípiákat szaporították, s a hollywoodi játékfilmekben - például William Wellman GI Joe történetében és John Ford Feláldozhatók voltak című filmjében (1945) - csak a háború végén jelent meg a valóság.

Angliában a realitás olyan kitűnő dokumentumfilmeket produkált, mint Harry Watt-tól az Éjjeli célpont (1941), Humphrey Jennings-től a Halló, itt Anglia (1942) és Kezdődött a lövöldözés (1943). Ezek a dokumentumfilmek s az olyan összeállítások, mint például a Sivatagi győzelem a „nép háborújára" helyezték a hangsúlyt. Ez komoly hatással volt a játékfilmekre, mint A művezető Franciaországba ment (1942), a Hozzánk hasonló milliók (1943), a Waterlooi út (1944), és az Előttünk az út (1945), melyek mindegyike a katonák és civilek életére koncentrált. Németországban a háború első évében sorra készültek Joseph Goebbels által hangszerelt az antiszemita filmek.

1940-ben három jelentősebb műve, Az örök zsidó, A Rothschildok és a Jud Süss. 1942-től Goebbels irányította a német állami filmipart, amely a Bismarckhoz és Nagy Frigyeshez hasonló német hősöket magasztalta, de voltak szórakoztató filmek, mint például a Münchhausen báró, a náci korszak legdrágább filmje. Amikor az elkerülhetetlen vereséggel kellett szembenézni, Goebbels még akkor is hatalmas pénzzel és statisztának odavezényelt katonákkal támogatta a Kolberg című, 1942 januárjában bemutatott filmet, ami egy kelet-pomerániai város ostromáról szól a napóleoni háború idején. A történelem iróniája, hogy mire a Kolberg elkészült, maga a náci Németország is egy ostromlott erőddé vált.