Több mint 50 náci nekropolisz épült Európa-szerte, amelyekből csak 2 maradt ránk.
Waldenburg romjai
A Harmadik Birodalomban a halottkultuszt 1933-ban emelték törvényerőre. Meghan O'Donnell, a Kaliforniai Állami Egyetem történelemprofesszorának idevonatkozó tanulmánya szerint „a nácik faji és kulturális nagyságuk apoteózisát csak a vértanúhalál által látták beteljesedni. A harcban elesett hős imádása-, amely a Föld és a Vér éhségéből, illetve ezeknek az [őserőknek] az áldozatköveteléséből eredt- lényegében egy új vallás megszületését jelentette, amelynek szellemi, szellemtörténeti gyökerei a XIX. századig nyúltak vissza. A Totenkult eszményének alapjai között így ott találjuk Richard Wagner operáit, Friedrich Nietzsche és Oswald Spengler filozófiai eszmefuttatásait, a neoromanticizmust, a monumentalitást, a Blut und Boden- és a Volkish ideológiákat.” Frederic Spotts „Hitler és az esztétika ereje” című könyvében (117.o.) úgy fogalmaz, hogy „a Harmadik Birodalom halhatatlanjainak emelt emlékek és templomok nem csak verbális eszközök voltak Hitler kezében, hanem a halottkultusz leglátványosabb esztétikai megnyilvánulásai is. A Führer nemhiába terveztetett több mérföldnyi hosszban mauzóleumok sorát a kibővített Németország határai mentén az Atlanti-ócántól az Urálig. A holtak fellegvárai, illetve ahogy Hitler nevezte a Totenburgok célja ugyanis nem volt más, mint dicsőítsék a háborút, a halott hősök becsületét, ugyanakkor szimbolizálják a német faj bevehetetlen hatalmát, amely olyan, mint a masszív kő”. A birodalom legnagyobb Walhallájának (több mint 2 millió katona tömegsírja) szánt berlini nekropoliszról, illetve a wewelsburgi SS papnevelde pincéjében kialakított misztikus sírkamráról korábban már írtam, így két részletben/cikkben most jöjjön a többi.
Tannenberg: a Hindenburg-emlékmű
A XX. századi német halottkultusz első és legnagyobb méretű építészeti megnyilvánulása a Tannenbergi Nemzeti Emlékezetre keresztelt emlékmű volt, amelynek tervét már 1924-ben elkészítette Walter Krüger (1888-1971) és Johannes Krüger (1890-1975) berlini építészek. A gigantikus méretű nekropolisz eredetileg két nagy csatának állított emléket: Az egyik ütközet a közeli grünwaldi mezőn zajlott le, ahol is a II. Ulászló vezette lengyel-litván hadsereg döntő vereséget mért 1410. július 15-én az Ulrich von Jungingen irányította Német Lovagrend felett. A másik, Tannenbergre keresztelt csata 1914. augusztus 26 és 30 között zajlott le. Ennél az átkaroló hadműveletnél a Paul von Hindenburg és Erich Ludendorff vezette német 8. hadsereg teljesen megsemmisítette a velük szemben álló 4 orosz hadtestet, az 1. és a 2. orosz hadsereget pedig visszavonulásra kényszerítette. A súlyos orosz kudarc miatt Alekszandr Szamszonov tábornok öngyilkos lett.
Walter Krüger és Johannes Krüger tervezők alkotásuk makettje fölött, illetve az elkészült tannenbergi emlékmű
A Hans Kahns tábornok felügyelete mellett 1925-1927 között kivitelezett emlékmű felavatására Paul von Hindenburg 80. születésnapja alkalmából és jelenlétében, 1927. szeptember 18-án került sor. A 250 ezer Márkába került emlékmű szellemi előképe a teuton lovagvárak, a neolitikumból ránk maradt Stonehenge, illetve a szabályos nyolcszög alakú Castel del Monte vára volt. A költségekbe beleszámították a Totenburg alapját képző mesterséges domb megépítését, valamint az elesett orosz és a német katonák emlékére elültetett 1500 tölgyfa telepítését is. Az egykori csatatér közepére, (a dombra) felépített 7800 négyzetméter alapterületű nekropoliszt szintén nyolcszögűre tervezték, amelynek oldalaira egy-egy 23 méter magas, vörös téglából és gránitból felépített négyszögletes tornyot biggyesztettek-, amelynek oldalai 9x9 méteresek voltak. Az építményt 200 munkás építette fel.
A nyolc darab tornyot szintén szimbolikus, „hősies” funkciókkal látták el. A „Bejárati torony” külső falára Hindenburg 1925-ös köztársasági elnöki beiktatási beszédének bronzba öntött kivonatát helyezték el. A torony első emeletén díszőrséggel őrzött örökké égő áldozati tűz emlékeztetett az elhunytakra. A felsőbb emeleteken az Osterlode katonai egység egyik zászlóaljának a szálláshelye volt. A második tornyot a német nép az I. világháború ideje alatt tett hősies erőfeszítéseinek emlékére „szentelték fel.” 1934-1935 között ebben a „Háborúra” keresztelt műtárgyban helyezték el ideiglenesen Hindenburg holttestét is. A harmadik torony Kelet-Poroszország történelmét mutatta be az őskortól 1920-ig. Itt külön termekben mutatták be a régióból/tartományból származó ezredek tárgyi relikviáit. A negyedik torony a „Zászlók” tornya volt, amely a tannenbergi csatában elesett katonáknak állított emléket.
A „Bejárati” toronnyal szemben állt az ötödik, „Hindenburgról” elkeresztelt torony. Az egykori köztársasági elnököt –saját kérése, majd tiltása ellenére– 1934. augusztus 7-én helyezték el itt „örök nyugalomra”. A 23 méter magas mauzóleumban azonban nemcsak a táborszernagy porhüvelyét helyeztette el Hitler, hanem a néhai államfő 1921-ben elhunyt feleségét, Gertrude Sperling holttestét is exhumáltatta, hogy őt is ebben a sírboltban helyeztethesse el. A két bronzból készített szarkofág mögé egy-egy összeérő keresztet állítottak fel, amelyekre a tábornagy kedvenc mottóit: „A szerelem örök” és a „Légy hű mindhalálig.” vésték fel. A keresztek között/mögött egy fekete porosz sast ábrázoló kerek ólomüvegablakot alakítottak ki. A kriptatorony bejáratnál egy-egy 4 méter magas katonát ábrázoló kőszobrot is felállítottak, amelyeket Paul Bronisch (1904-1989) szobrász keze munkáját dicsérték. A sírbolt előtti szobában egy Hindenburgot ábrázoló 25 tonnás sötétzöld porfírból megmunkált, szintén 4 méter magas szobrot állítottak fel, amelyet prof. Friedrich Bagdons (1878-1937) készített el.
Hindenburg temetése és az őt ábrázoló szobor Tannenbergben
A hatodik tornyot a „Katonák” tornyának hívták, amelynek belső tereiben több, Hans Uhl által készített mozaikon keresztül mutatták be Kelet-Poroszország I. világháborús teljesítményét. A szegélyléceken név szerint ábrázolták azokat a katonákat, akik a tannenbergi csatamezőn a hősi mártírhalált választották Németországért. A torony tetején egy kilátót is kialakítottak a tervezők. A hetedik hasábot a „Felszentelés” tornyának hívták. Az elnevezés onnan jött, hogy a földszinten egy kápolnát alakítottak ki, amelynek 2x3 méter nagyságú ablakát szintén Hans Uhl színes ólomüveg alkotása tett teljessé. A szentély mellé egy hordó alakú kriptát is elhelyeztek. A nyolcadik, „Parancsnoki” toronynak hívott műtárgyban annak a 15 német tábornoknak a mellszobrát állították ki, akik részt vettek az 1914 augusztusában lezajlott tannenbergi harcokban.
A nyolcszög alakú nekropolisz udvarán húsz, a harcokban elesett ismeretlen névazonosságú német katonát temettek el. Sírjuk fölé egy 12 méter magas, vörösrézzel befedett fakeresztet állítottak fel. Hindenburg sírba helyezése után, Hitler szinte azonnal újraterveztette a tannenbergi Totenburgot. A tömegsírt felszámolták, majd az udvar járószintjét 2,5 méterrel lejjebb vitték. A süllyesztésnek köszönhetően a komplexum amfiteátrum jellegű lett.
Amikor a Vörös Hadsereg elérte Kelet-Poroszországot, a Führer kiadta a parancsot a mauzóleum felrobbantására. A 229. Gyaloghadosztály 1945. január 20-án Hindenburg és felesége holttestét, valamint néhány kiállítási darabot Königsberg kikötőjén keresztül -az Emden hadihajón- egy türingiai sóbányába szállította. A német alakulat bár január 21-én felrobbantotta az 1-es számú „Bejárati” és az 5-ös számú „Hindenburg” tornyot, robbanóanyag hiányában a többi 6 darab hasábot, illetve a műtárgy többi részét nem tudták megsemmisíteni. Az oroszok a megmaradt romokkal nem foglalkoztak. A „műemléket” először a környező lakosság kezdte el széthordani házaik és üzleteik építéséhez. Ez a folyamat annak ellenére eltartott az 1980-as évekig, hogy 1949-től 1953-ig a lengyel állam tudatosan arra törekedett, hogy a varsói Kultúra és Tudomány Palotát, valamint a pártház gránitburkolását az innen nyert kövekből építse fel, illetve Xawery Dunikowski szobrász, robbantás útján ismételten ebből a "kőbányából" nyerhesse ki az Olsztynban felállított „Hála a Vörös Hadseregnek” című két pilonból álló diadalív-szerű szobrát. A Hindenburg Totenburgból csak egy oroszlánt ábrázoló kőszobor maradt ránk, amely 1993 óta Olsztyn piacán áll.
Tannenberg romjai, illetve szocialista emlékműveknél felhasznált kövei
Waldenburg: a Vril-mauzóleum
Senki sem érti, hogy maradhatott meg épségben, de tény, hogy 75 éve konokul dacol az idővel a wałbrzychi erdő egyik dombján terpeszkedő waldenburgi Totenburg. A 24x27 méteres téglalap formájú, 6 méter magas mauzóleumot 1936-1938 között építették fel mész- és homokkőből. Akárcsak Annaberg (ma Góra Świętej Anny) község határában felállított Thingstätte esetében, ezt a műtárgyat is Robert Tischler tervezte. A leginkább római vagy egy mezopotámiai erődre hasonlító mauzóleum a náci propaganda szerint nemcsak a 170 ezer I. világháború ideje alatt meghalt sziléziainak állított emléket, hanem annak 23 helyi fegyveresnek is, akik a nemzeti szocialista mozgalom úttörőiként fegyveres összecsapásokra „kényszerültek” a helyi német csendőrséggel a Weimari Köztársaság regnálása alatt.
Waldenburg fénykorában a korabeli fotókon
Waldenburg romjai napjainkban
Lengyel helytörténészek szerint a „démoni hely” igazából nem mauzóleumként, hanem az ezoterikus tanokat hirdető Vril- és a Thule társaságokba belépett SS főtisztek „sátánimádó” központjaként működhetett-, amit jól szemléltet az a tény, hogy az udvar alatt egy jól álcázott bejárattal védett vérfoltos sírkamrát fedeztek fel a hatóságok 1953-ban. A földalatti folyosóba nyíló bejáratot egyébként H. Mühlen müncheni szobrász aranyszínű márványmozaikkal díszített egyik terme alatt találták meg. Ez a sír fölé helyezték azt a Württembergische Metallwarenfabrik gyárban kiöntött fémoszlopot is, amelynek tetején 3 meztelen férfi tartotta az áldozati oltárként is használható „örök lángot”. A műalkotás talapzatát négy nyitott szájú oroszlán volt, amelyeket tölgyfa levelekkel -a germán győzelem jelképével- fogtak össze. A fáklyaként is működő szobrot Ernst Geiger szobrász tervezte. Virtuális sétánkat a Langemarck-mítoszt feldolgozó nekropoliszokkal folytatjuk tovább.
Írta: Jamrik Levente
Az eredeti cikk itt olvasható: http://falanszter.blog.hu/2013/03/24/a_totenburg-projekt_naci_nekropoliszok_es_mauzoleumok_1_resz
Forrás: falanszter.blog.hu
