„Egy ember halála tragédia. Millióké statisztika." - Joszif Sztálin

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

„Én voltam az” – lovagiasság a felhők felett, 1943. december 20.

1A szokatlan találkozást megörökítő festmény

A II. világháború során számtalan példája volt az ellenségeskedésen átcsillanó emberségnek, amikor a szemben álló felek, vagy egyének frontbarátkozása egy pillanatnyi szünetet hozott a világszerte tomboló vérontásban. Ezek a teljesen szabálytalan, a hadviselés természetétől idegen, az emberek számára mégis ismerős esetek legtöbbször a gyalogoskatonák között mutatkoztak, akiket a közös nyomorúság akaratlanul is közel hozott egymáshoz, hiszen ugyanabban a sárban éltek és haltak, mint ellenségeik. A légi háborúban más volt a helyzet. Bár a pilóták nagy része az I. világháború hagyományteremtő, romantikus pilótatörténeteiből összeálló, lovagias hivatásnak érezte a kötelességét, mégis a totális háború vérzivatara gyökeres változást hozott sokuk viselkedésében.

Az írott és íratlan etikai szabályok, melyek, mint egy nagy családot, máig összekötik az idegen nemzetek repülőit, a gépágyúk csövei előtt sokszor értelmetlenné váltak, így sok magatehetetlen, ejtőernyőn függő, vagy sérült repülőgépével menekülő pilóta esett áldozatául kíméletlen ellenséges vadászrepülőknek. Éppen ezért meglepő és megható az a történet, melyben a kiszolgáltatott bombázópilótát az ellensége segíti a túlélésben.

1943. december 20. a németországi Bréma városában ugyanúgy közeledett a Karácsony, mint a Brit Királyi Légierő (RAF) Kimbolton Légitámaszpontján, ahol az Egyesült Államok Hadseregének Légierejében (USAAF) szolgáló 21 éves Charlie Brown hadnagy első bevetésére készült. Repülőgépük, a #42-3167 sorozatszámú B-17F típusú nehézbombázó, vagy, ahogy a legénység nevezte „Ye Olde Pub", azaz „Az Öreg Csehó" az USAF 8. Légi Hadseregének 379. Bombázócsoportjába tartozott. Tízfős legénysége abban reménykedhetett, hogy a 25. túlélt bevetés után leszerelik, és hazaküldik őket. Minden okuk megvolt a reménykedésre, hiszen a B-17-es széria repülőgépei híresen ellenállóak, jól felfegyverzettek, erősen páncélozottak, ám épp ezért viszonylag lomhák voltak. Megoldásként az angolszász légierők vadászrepülők által oltalmazott nagy kötelékekben küldték fel bombázórepülőiket, melyek így, egy csoportban, koncentrált géppuskatűzzel képesek voltak elriasztani, vagy megsemmisíteni az ellenséges vadászgépeket.

2A #42-3167 sorozatszámú, „Ye Olde Pub", azaz „Az Öreg Csehó" nevű B-17F legénysége balról jobbra:
Álló sor: S/Sgt Bertrand O.Coulombe törzsőrmester, szerelő/fölső lövész. Alex Yelesanko őrmester, bal törzsgéppuska-lövész. Richard A. Pechout őrmester, rádiókezelő. Lloyd H. Jennings őrmester, jobb törzsgéppuska-lövész. Hugh S. Eckenrode törzsőrmester, farok-lövész. Sgt Samuel W. Blackford őrmester, hasi forgótorony-lövész.
Térdelő sor: Charles L. Brown hadnagy, pilóta. Spencer G. Luke hadnagy, másodpilóta. Albert Sadok hadnagy, navigátor. Robert M. Andrews hadnagy, bombairányzó.

A tárgyalt napon az amerikai bombázókötelékek célpontja a brémai Focke-Wulf repülőgépgyár volt, ahol többek között az egyik legsikeresebb német vadászrepülőgép-típust, az FW-190-est gyártották, a precíziós bombavetés hozzávetőleg tíz percet vett igénybe. A 8 kilométer magasan, -50 fokos hidegben repülő kötelékeket egészen a célterületig nem érte támadás, ám a légvédelmi ütegekkel körbebástyázott ipari komplexum közelében a dolgok megváltoztak. Brown hadnagy visszaemlékezésében így írja le a helyzetet:

„A légelhárító tűz nagyon erős volt. A bombavetés felénél egy teljes ütegössztűz robbant fel egyenesen előttünk."

A robbanás súlyosan megrongálta a 2. és 4. számú motorokat, továbbá a repeszek megsebesítettek négy katonát, köztük Brown hadnagyot is, akinek a vállában akadt meg egy fémszilánk. Az alakzat többi repülőgépében is hasonló károkat okozott a pontosan vezetett német légvédelmi tűz, az alakzatot vezető repülőgép lángoló szárnyakkal zuhant a föld felé, ám csupán Brown gépe vált képtelenné a két sérült motor leállítása után az alakzat megtartására, így „Az Öreg Csehó" négy sebesülttel a fedélzetén kivált a kötelékből, és egyedül igyekezett visszatérni Angliába.

3B-17-es „Repülő Erődök" alakzatban repülnek bevetésre

A magányos bombázórepülők azonban könnyű célpontot jelentettek a riasztott német vadászgépek számára, így nem is csoda, hogy a sérült B-17-est nagyszámú (a források ebben eltérnek, a támadók számát 8-15 között adják meg) német vadászgép támadta meg. A sorozatok tönkretették az amerikai bombázó 3. számú motorját, levegőellátó-rendszerét, hidraulikus rendszerét, és az orr- valamint a tetőgéppuska-torony kivételével az összes fegyverállás használhatatlanná vált. Az amerikai bombázó védőgéppuskái egy német támadót kilőttek, ám az egyenlőtlen küzdelem során Hugh S. Eckenrode törzsőrmester, farok-lövész hősi halált halt. A szitává lyuggatott amerikai bombázón uralkodó hangulatot Brown hadnagy érzékletesen írja le:

„A gép pörgött és orsózott, éppen a föld fölött tudtam egyenesbe hozni. Az egyetlen összefüggő emlékem az maradt, ahogy a fákat kerülgetem. Még évekkel később is rémálmok kínoztak arról, hogy épületeket, fákat kerülök ki a gépemmel. Szerintem a németek azt hitték, hogy átfordultunk, és lezuhantunk."

4Franz Stigler főhadnagy vadászgépével Szicíliában

A viharvert, egy motorral repülő B-17-es így menekült meg a további sérülésektől, Brown hadnagy Spencer G. Luke hadnagy, másodpilóta segítségével egyenesbe hozta a gépet, és folytatták útjukat hazafelé. Így keresztezte a JG 27. vadászrepülő-ezred repülőterének légterét is, ahol a sikeres, két légi győzelmet hozó bevetésről éppen visszatért Franz Stigler főhadnagy azonnal újra a levegőbe emelkedett feltöltött Messerschmitt Bf. 109 típusú vadászrepülőgépével, és az alacsonyan, körülbelül 300 méter magasan repülő sérült gép elfogására indult. A harcból éppen csak visszatért, kiváló rálövési szögben repülő Stiglert azonban lehűtötte, amit látott. Így írja le a helyzetet:

„Láttam a gép hátuljában magatehetetlenül heverő, súlyosan vérző farok-lövészt... így nem nyithattam tüzet. Nem ölhettem meg ezeket a félig-halott embereket, az olyan lett volna, mintha az ejtőernyőjüket lőttem volna szét."

Így Stigler a bal szárny közelébe kormányozta vadászgépét, és benézett a pilótafülkébe, ám Brown, valószínűleg a vérveszteség és az oxigénhiány miatt sokáig nem is reagált, mintha észre sem vette volna szokatlan kísérőjét. Stigler főhadnagy így emlékezik vissza:

„Megpróbáltam rávenni, hogy szálljon le gépével Németországban, de egyáltalán nem reagált. Ekkor kitaláltam, nosza, irányítsuk Svédország felé, mert a gépe hihetetlen állapotban volt. Sosem láttam még ennyire szétlyuggatott valamit repülni."

Stigler főhadnagy terve, a semleges Svédországban történő kényszerleszállásról logikus volt, hiszen a határ csak 30 percre volt légvonalban, és a sérült amerikai bombázó józan számítás szerint tovább nem is maradt volna a levegőben. Brown hadnagy így emlékezik vissza azokra a sorsdöntő pillanatokra:

„Amikor Franz rá akart venni, hogy szálljak le és adjam meg magam, egyszerűen elfogadhatatlan gondolatnak tűnt. Nem lovagiasság, vagy bátorság, hanem talán a hülyeség mondatta ezt velem. Nem tudtam világosan gondolkozni. Tehát két választása maradt; vagy megpróbál megölni mindnyájunkat, vagy rávesz, hogy Svédország felé forduljunk, hiszen leszállni nem akartunk."

Így a szintén döbbent Stigler tisztes távolságból követte „Az Öreg Csehót", ami folytatta útját Anglia felé, műszerek nélkül. Közvetlenül a német légtér elhagyása előtt Stigler főhadnagy újra a sérült amerikai bombázó mellé húzódott, tisztelgett, gépe szárnyát billegtetve sok sikert kívánt, majd „leborított", és visszatért támaszpontjára.

„Az járt a fejemben, nos, remélem, megúszod. Így megbillentettem a szárnyamat, tisztelegtem, és hazarepültem."

„Az Öreg Csehó" végül sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy légitámaszponton, az utolsó szakaszon körülbelül 80 méteres magasságon repülve Anglia felett. A hitetlenkedő reptérparancsnok fejcsóválva hallgatta a sebesült Brown hadnagy jelentését a lovagias német pilótáról, és helyben felterjesztette a teljes legénységet kitüntetésre. A jelentést azonban vezérkari szinten titkosították, a szemtanúknak pedig parancsba adták, hogy ne terjesszék a történetet, mert ártana a többi bombázópilóta moráljának, és lankadna a harci kedv.

5Franz Stigler főhadnagy és Charlie Brown hadnagy - ellenségek

A történetnek itt nincs vége, ugyanis a háború után Charlie Brown egyetemet végzett, majd 1949-ben visszatért a légierő kötelékébe, ahol egészen 1972-ig szolgált, alezredesként vonult nyugdíjba.

Franz Stigler végigharcolta a világháborút, egyike volt a kevés sikeres német sugárhajtású-vadászpilótáinak, ám a háború után éppen ezért sehol nem tudott állást szerezni. Egy ideig téglavető-segédként dolgozott, majd 1953-ban Kanadába emigrált, ahol vállalkozóként élt.

A két férfi életútja 1986-ban keresztezte egymást, amikor egy nagyszabású repülő-veterántalálkozón, egy Charlie Brown által mondott beszéd után a nézőtérről rákérdeztek, van-e olyan élménye a háborúból, ami mély, és meghatározó. Brown alezredes felidézte azt az 1943 decemberi incidenst, és a hallgatóság szóhoz sem jutott. Ekkor kezdődött meg a kutatás a rejtélyes német pilóta után. Brown alezredes élen járt a keresésben, hiszen köszönetet akart mondani megmentőjének. Hatalmas meglepetésére, négy évig tartó levéltári keresés, veteránszövetségi levelezés után, egy rövid üzenet várta a postaládájában. Csupán egy tőmondat állt benne, egy kanadai cím, és egy telefonszám:

„Én voltam az"

Brown azonnal felhívta Stiglert, aki pontosan leírta az eddig elfeledett találkozás körülményeit, így bizonyítva, hogy valóban ő az a bizonyos pilóta. 18 éven át a két egykor ellenséges pilóta szoros barátságban élt, szinte testvérekként tisztelték egymást. Kettejük halála közt is csupán pár hónap távolság volt, Franz Stigler 2008. március 24-én, 94 éves korában, Charlie Brown pedig 2008. november 24-én, 86 évesen hunyt el.

6Charlie Brown (bal) és Franz Stigler (jobb) – közeli barátként

Az esetről és a két pilótáról részletekbe menően alapos könyvet írt Adam Makos: A Higher Call: An Incredible True Story Of Combat And Chivalry In The War-Torn Skies Of World War II (Magasabb Elvekért: Harc és Lovagiasság Hihetetlen, de Igaz Története a II. Világháború Háború-tépte Egén) címmel.

Források:
http://jalopnik.com/5971023/why-a-german-pilot-escorted-an-american-bomber-to-safety-during-world-war-ii
http://www.military.com/Content/MoreContent1/?file=dday_0033p1
http://www.379thbga.org/war_stories.htm
http://en.wikipedia.org/wiki/Charlie_Brown_and_Franz_Stigler_incident
http://www.legacy.com/obituaries/herald/obituary.aspx?page=lifestory&pid=121043278#fbLoggedOut
http://forum.armyairforces.com/Dec-20-1943-The-day-an-Enemy-became-a-Friend-to-quot-Ye-Olde-Pub-quot-B17F-423167-m217143.aspx

Képek forrásai:
http://www.waltsrchanger.com/B-17F_Ye_Olde_Pub_in_front___Bf_109_In_back_as_escort.jpg
http://www.379thbga.org/picture_library/WW2_CREW/Charles%20L.%20Browncrew1.jpg
http://imgc.allpostersimages.com/images/P-473-488-90/60/6031/V9WB100Z/posters/formation-of-american-b-17flying-fortress-bombers-over-target-area-during-wwii-bombing-mission.jpg
http://i137.photobucket.com/albums/q237/Venatore/Alternate/YeOldPub3.jpg
http://4.bp.blogspot.com/-U2sagi3cBCI/T7Zzy_w_trI/AAAAAAAAHQE/Yjfmq3ujTyk/s1600/Brown+6.jpg

Írta: Kiss Dávid (Nix)

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább