A világ fővárosai közül csak Budapestnek vannak gyógyfürdői és epekedve irigyelt fürdőkultúrája. Ha nincs a II. világháború, akkor az urbanisztikai fejlesztések miatt most mi lehetnénk Mekka Mekkája.
Vágó József tabáni űrváros terve. Jobboldalt a budai várpalota (Fotó. Fszek.hu)
Veszteséges, na de a presztízs!
A Tabán építészeti rendezéséről bár már 1870-ben döntés született, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) csak 1895-ben bontatta le a Szent Katalin templom plébániáját, illetve kezdte el a 30 méter szélesre tervezett új budai körút nyomvonalában álló házak felvásárlását. A kezdeti „15 éves lendület” azonban pár hónap alatt teljesen elfogyott. Bárczy István polgármester felvetésére, az önkormányzat legközelebb csak 1909. június 22-én foglalkozott újra a kerület rendezésének kérdésével. A fürdővárossá átalakítani kívánt Tabán új utcaszerkezetének megtervezését ugyanis ekkor bízta a városi testület Warga László műegyetemi tanárra és Devecis Ferenc műszaki tanácsosra.
Az építészek úgy vélték, hogy 12,3 millió Korona értékben további 217 ingatlan kisajátítására kell, hogy sor kerüljön; ami a kamatveszteségekkel együtt, összesen 22,8 millió Korona közpénzt emésztenének majd fel. A tetemes kiadással járó, 10 évig tartó építkezés –az előzetes kalkulációk alapján- ráadásul veszteséges urbanisztikai beruházásnak ígérkezett: Warga ugyanis úgy számolt, hogy területrendezés alá bevont 82734 négyszögölből mindösszesen csak 40160 négyszögölnyi területet tud majd csak Budapest értékesíteni a közel ugyanekkora területűre tervezett közterek, parkok és közutak nagysága miatt-, ami 17,2 milliós bevétellel számolva, 5,6 millió Korona veszteséget jelent majd fővárosnak. Mivel a Tabán területrendezését már nem akarta tovább elodázni sem a kormány, sem az önkormányzat; így a Belügyminisztérium 1910. június 26-án kelt 95.072/1910 számú határozatában, a fővárosi közgyűlés pedig december 23-án végre elfogadta a kerület rendezési terveit- a várható anyagi veszteségek ellenére is.
A második Ad hoc korszak
Az elveszített első világháború, majd a trianoni békediktátum következményei miatt, Budapest vezetése legközelebb csak 1930-ban állított fel egy ad hoc bizottságot a Tabán problémáinak előkészítésére. A törvényhatósági bizottság kezdetben nem sokat tett az ügy előremozdítása érdekében. Cselekedetük hamar kimerült, a dr. Schuler Dezső jegyezte, „Adatok a Tabán történetéhez és rendezéséhez című könyv” megjelentetésében, amelynek legfőbb megállapítása szinte csak annyi volt, hogy „a kisajátítások és a bontások következtében az 1838-ban még 762 házzal büszkélkedő Tabán, 1931-re már csak 460 házas ingatlanállománnyal rendelkezett, amelyből 261 épület számított többszintesnek.”
Warga László első skiccei a Tabán új villanegyedéről (Fotó: Művészet)
Tetézte a hivatal inkompetenciáját, hogy a városvezetés először nem az új, s egyben szélesebb Attila körút megépítésével szerette volna a munkálatokat elkezdeni, hanem a Gellérthegy északi oldalába szánt, úgynevezett Tranzverzális (ma Hegyalja) közúttal; amelynek dőlésszögét 3-5 százalékban, szintjét pedig a Sánc utca sarkától 4 méterrel lejjebb állapították meg. Pár hónapos fejvakarást követően a bizottság nagy nehezen rájött, hogy az addig érvényben lévő Warga-féle szabályozási tervben sohasem szerepelt a közgyűlés által megálmodott új nyomvonal, így 1933. május 6-án az önkormányzat tagjai (a bizottsággal karöltve) nemcsak, hogy elvetették a régi beépítési tervet, hanem egyben arra is megkérték a mérnököt, hogy az újabb logisztikai elvárások/kihívások alapján tervezze át „mesterművét.” Az új Warga-féle terv azonban ismételten nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mivel az építész a fő hangsúlyt a Tabán pesti oldalán képezte ki, így a kritikusok szerint a reorganizáció alá bevont kerület Lánchíd és Krisztinaváros felé eső területei elnagyoltak, leendő forgalma pedig „egyirányúak” lettek. Az egyre sürgetőbbé vált közlekedési korridor kiépítése miatt, az új terveket gyorsan a polgármesteri hivatal III-as ügyosztályával készítették el.
Warga László első, 1909-es, illetve második, 1933-as tabáni beépítési javaslata (Fotó: Vasárnapi Újság, Művészet)
A hivatali testület által elkészített mű - hiába is volt komplettebb a Warga László jegyezte elképzeléseknél-, csak arra volt jó, hogy végre elkezdhették a Tranzverzális út nyomvonalának kiásását, valamint az útjában álló 15 ház lebontását. (Az akkor érvényben lévő lakásbérleti szabályrendelet alapján ráadásul a gellérthegyi ingatlanok 45 lakóját csak újabb pénzáldozatok árán tudta elköltöztetni az önkormányzat.) A viszonylag hamar elvetett, és csak részlegesen megvalósított III-as ügyosztály terve egyébként arra törekedett, hogy a három gyűjtő utat (Tranzverzális út, Attila körút, Alkotás út) minél rövidebb és minél hamarabb kivezesse a Tabán területéről. Szóba került egy autósztráda megépítése is, ám pár száz méteres hosszban ennek nem látták értelemét-, ugyanis Krisztinavároson kívül ezt a munkát el kellett volna végezni a villanegyednek szánt Naphegy irányába is, amely az ottani telkek rosszabb értékesítését vonta volna maga után.
A főváros III-as ügyosztálya által készített 1933-as tabáni városrendezési terv, illetve az 1937-ben átadott közpark (Fotó: Falanszter.blog.hu, Fszek.hu)
A 30 méter széles új Attila körutat a Hadnagy utca és a Szent Demeter templom közötti sávtól a Bethlen-udvarig akarták elvezetni, hogy a közeli Palota (ma Dózsa György) térből egy deltoid alakú közlekedési csomópontot hozhassanak létre. A Gellérthegy oldalában teraszos megoldással több közparkot és árnyas ligetet képzeltek el. Az id. Francsek Imre tervezte támfal mellett, egy alul alagútban, felül pedig már bevágásos módszerrel, egy második budapesti siklót kívánt megépíttetni a főváros; amelynek megvalósítását egyébként már 1898-ban engedélyezte a kormány. (Míg az 1891-ben kérelmezett, víztúlsúllyal működő közlekedési eszköz befogadó-épületeit Miller Ede Vince és Novák Ferenc építészek, a vasúti szerelvényt Marks G. Croydon angol mérnök tervezte meg, addig a kivitelezéssel Dőri Antal vállalkozót bízta meg a közgyűlés. Mint tudjuk, Budapest második siklója nem valósult meg.) Dr. Kozma Jenő indítványozására az önkormányzat 1933. december 15-én így kénytelen volt kihirdetni 25 ezer Pengős díjazás mellett a Tabán negyedik, ám csak most először nyilvánossá tett tervpályázatát.
Ville d’eaux Budapest
A tervpályázat sok kritériumot szabott meg az induló építészeknek. Mivel az önkormányzat a városrész zöldfelületét még a Warga-féle tervekben lefektetetteknél is tovább kívánta növelni-, így a beépíthető területek nagyságát 30453 négyszögölben adták meg. Kikötötték azt is, hogy erre a területre mindösszesen „csak” 1220 darab háromszobás lakást tartalmazó épületet lehet majd felépíteni, amelyek összesen nem haladhatják majd meg az 572400 köbméternyi beépítést. A korabeli Építésügyi Szabályzat szerint így nemcsak a telkek nagyságát (120-180 négyszögöl) szabták meg, hanem azt is kikötötték, hogy nem tervezhető sorház, a párkányvonal felett kiemelkedő épületrész szélessége sohasem haladhatja meg az épülettömb homlokzathosszának egyhatod részét; illetve, hogy négy méternél sohasem lehet magasabb a tetőzet. (Szükség esetén azonban mégis engedélyezték a manzárd, vagy lapos tető beépítését, használatát.) További megszorítás volt, hogy a szobák belső magasságának minimum három méteresnek kellett lenniük. Az előzetes munkálatok anyagi kiadásait az Ipari Munkaszervező Intézet három éves lejáratú 450 ezer Pengős kölcsönéből kívánta az önkormányzat fedezni. Mivel a villák és a társasházak építési költségét 26 millió Pengőre saccolták, így az állam 30 évre szóló házadómentességet kívánt adni a beruházóknak, ami ingatlanonként 2,5 millió Pengő bérértéket jelentett.
Budapest fürdőváros. Horthy-korabeli plakát (Fotó: Falanszter.blog.hu)
A tervpályázat kiemelten foglalkozott a terület fürdővárossá történő fejlesztésével. A gyógyfürdőkről hozott 1929-es törvény alapján a főváros 1935-ben vette meg a Rác (ekkor még Szent Imre) fürdőt, hogy az ingatlankomplexum részleges felújítása mellett még ugyanebben az évben a Rudas átépítését is befejezhesse. Az alapkoncepció szerint a mérnökök 2140 négyszögöl (Krisztinavárosi, Szt. Katalin és Szt. Demeter templomok, Bethlen-udvar, darabont testőrségi épületek, Döbrentei-ház, Várbazár stb.) kivételével nyugodtan számolhattak a Rác szinte teljes lebontásával is (kivétel török kori emlékek)-, ha építészeti elképzeléseik éppenséggel úgy kívánták meg. A pályázatra közel 30 építész nevezte be a munkáját. A különböző jeligékkel (pl.: Tabula Rasa, Virágos Katlan, Tadäus, Kedves Tabán, Magyar Holnap, BH, MCMXXXIII stb.) ellátott tervrajzok egyike sem tartalmazott látványrajzot az új Tabánról. Látványos, realisztikusan megrajzolt látképeket csak a pályázattól függetlenül induló Warga László és Vágó József készített.
Vágó József 1930-as és 1934-ben átdolgozott tervpályázata a Tabán átépítésére. (Fotó, grafika: Falanszter.blog.hu)
Űrváros a Gellérthegy ölében
Vágó József harmincas évek elején írt elemzésében abból indult ki, hogy Budapest városszerkezete kialakulását tekintve Párizs és London között helyezkedik el. A Tabánnal foglalkozva két alapelv szintézisét akarta megvalósítani: Budapest nyitott fejlődési jellegét megőrizve (nagy és laza szövetű kiterjedés, a központtól távolodva egyre falusiasabb beépítés) folytatta volna az 1870-es években kiépített körutak által meghatározott zárt rendszert. E kettőség remekül megfelelt Buda továbbfejlesztésének, már megépültek a nem túl sűrűn lakott kellemes és egészséges nagy kertvárosok, de szükség volt egy nagyobb épületeket kiemelő, a városnak perspektívát nyújtó, de az autóközlekedést megoldó artériára: „tíz, húsz, ötven év múlva a biztosítani kell a város közlekedését.”- fogalmazta meg ekkortájt. Terve különbözött a többi pályázóétól, mert saját elképzelései érvényre juttatását sokkal fontosabbnak tartotta a kiírók által megadott feltételeknél. Például a tervezet körút mindkét oldalára egészen a Dunáig sűrű beépítést, soklakásos háztömböket írt elő, ám a városrész másik oldalán, a Gellérthegy felé lépcsőzetesen emelkedő kertvárost képzelt el.
A tabáni új Attila körút (f,k), és a körgyűrűsített Szarvas tér a Szent Imre Gyógyszállóval (l) (Fotó: Falanszter.blog.hu)
A Döbrentei tér bérpalotasor bontását Vágó is számításba vette. Ő itt képzelte el az intermodiális csomópontként is funkcionáló új Szent Imre Gyógyszállót, amely piramisszerűen bedőlő, ám homorúan kiképzett homlokzatai egészen a Szarvas térig nyújtózkodtak volna el. A hatszintes épületkomplexumot négy udvarral osztotta fel. A harmadik emelet magasságában hatalmas, diadalívszerű átjárókkal „szakította át” a szalagablakok tagolta térfalakat, amelyeket tágas, füvesített teraszokkal koronázott meg. A hotelként is funkcionáló fürdő nemcsak a Rác megmentendő középkori értékeit rejtette volna el magában, hanem a Szent Demeter templomot, és a Duna-part mentén közlekedő kelenföldi HÉV tabáni végállomását is. „Szakítani kell tehát azzal a hamis romantikával, hogy a Tabánban kisvárost kell építeni alacsony házakkal. Éppen ellenkezőleg: világvárosi jelleget kell adni a Tabánnak is, ami nem jelenti azt, hogy teljesen be kell építeni, sőt! A Gellért-hegy és a hegyvidék szépségeit nem szabad eltakarni.”- írta az építész 1936 júliusában az Új Főváros című lapban.
A tabáni új Attila körút az egykori Döbrentei tér felől. Háttérben a Naphegy. (Fotó: Falanszter.blog.hu)
A gyógyszálló déli oldalán az új, északi részén pedig a régi Attila körút futott volna. A két hatsávos „sztrádát” a megnagyobbított Palota (ma Dózsa György) tér magasságában csatlakoztatta egymáshoz. Vágó ide képzelte el Budapest új Városi Kaszinóját, a Döbrentei térről ide költöztetett Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) új székházát, valamint az I. kerület ultramodern Városházáját. A Horváth-kert mögött, a mai Szent János térre egy új Színházat, valamint Erzsébet királyné egész alakos szobrát képzelte el. „A végleges megoldás tehát: új Attila-körút, a Gellért-hegy oldala teljesen szabadon hagyva, mint park, a Nap-hegy oldalán villák, a Palota tér körül új középületek. (…) Ez lenne a nagyvárosi megoldás, amely a legjobban segítené elő Buda rohamos fejlődését, a gazdasági életet és forgalmat, a közlekedést, a fürdővárosi és az esztétikai szempontokat anélkül, hogy leküzdhetetlen anyagi nehézségeket jelentene. Ez a megoldás, amelynek alapján programmá és gyakorlati valósággá léphet elő az álom: Tabán nem volt, hanem lesz!”
A kibővített Mészáros utca az Alagút felől Vágó József 1934-es látképén (Fotó: Falanszter.blog.hu)
Az új Déli pályaudvar, mint intermodiális központ. (Fotó: Falanszter.blog.hu)
A teraszokkal, ívelt vonalvezetésű ülőerkélyekkel tagolt bérházak szegélyezte új körút, a Havas Boldogasszony (Krisztinavárosi) templomnál keresztezte volna a szintén kibővített Mészáros utcát, amelyet hasáb alakúra megnyírt fákkal kívánt szegélyezni. Az Alagútból kivezetett műút nyugati végét az építész egy Rómáról elnevezett térrel zárta le. Ide szánta a Déli pályaudvar új fogadócsarnokát is, amely a jelenlegi fejállomástól 700 méterrel lett volna lejjebb. A térnek Vágó szintén intermodiális szerepet szánt. A MÁV dunántúli járatai mellett ide futottak volna be a helyi- és a távolsági buszok, a postajáratok, a vasutat kiszolgáló közúti teherforgalom gépjárműáradata, valamint a pályaudvar mellé elképzelt irodaházakban dolgozók autói is. A politikai okok miatt Párizsban élő mérnök – akárcsak a Nyugati pályaudvar átépítésére szőtt álmai esetében – ismételten nem nyert tervével. A főváros 1936-ban befejezte a Tabán bontását. Ismét egy újabb világégés köszöntött az országra, s a városrész bizantinisztikus átépítésre szőtt építészeti álmok végleg köddé váltak. (Bár id. Janáky István 1964-ben még megpedzegette egy Gellérthegy tövében kizsaluzni kívánt gyógyszálló felépítését.) A fürdővárosi elképzelések csaknem 50 éves álmát Bodor Ferenc építészeti szakíró fogalmazta meg a legjobban: "hová tűntek (…) a Tabánba álmodott épületmonstrumok, a tudományos fantasztikus filmek ház-dinoszauruszai, ez a ninivei sűrűségű kőrengeteg, csúszós skandináv fürdővendégek álomparadicsoma?"
