Winston Spencer Churchill - Dicsőségesen alkalmatlan

Winston Spencer Churchill, 1874-1965

Winston Churchill mindenki másnál többet tett - Glatz Ferenc kifejezésével élve - a zsidó-keresztény kulturális örökségen alapuló demokratikus Európa fennmaradásáért. Nagy-Britannia mediterráni befolyásának fenntartása érdekében 1944 őszén Churchill beleegyezett abba, hogy Kelet-Közép-Európa a sztálini Szovjetunió érdekszférájába kerüljön. E két ellentétes állítás azt sugallja, hogy mint minden politikusé, úgy Churchill megítélése is bizonyos mértékig nézőpont kérdése.

churc

Család, iskola

Winston Spencer Churchill 1874-ben látta meg a napvilágot a család Oxford melletti, blenheimi kúriájában. Apja, Marlborough 7. hercege, Lord Randolph a pénzügyminiszterségig vitte. A kor szokásaihoz híven az ifjú Winstont - vagy Winnie-t, ahogyan szeretett nevelőnője becézte -, bentlakásos iskolába küldték, ahol megtapasztalhatta a korabeli angol nevelés embertelen szigorát, a durva testi fenyítést. Iskolája, Harrow nem tartozott a legnagyobb presztízsű intézmények közé, és ez maradandó tüskét hagyott Churchill emlékezetében. Churchill nem volt eminens tanuló, gyenge volt matematikából és latinból, de már ekkor kitűnt páratlan emlékezőképessége, a narratív történelem iránti szeretete és választékos stílusa.

Katonai karrier

Harrow után a sandhursti katonai akadémia következett, ahonnan a 4. huszárezredhez került, amelyet egy évvel később a brit gyarmatbirodalom ékkövének tartott Indiába vezényeltek. [Türelmetlenség és személyes bátorság jellemezte. A gátlástalanságig szerette a veszedelmet. Testközelből akarta megismerni a háború élményét, ezért először Kubába utazott, majd az afgán határhoz. (Az utóbbi kampányról írta élete első könyvét, ami mindjárt kasszasiker is lett.) [1899-ben a Morning Star című újság megbízásából utazott Dél-Afrikába, hogy a búr háborúról tudósítson (amiért mai árfolyamon mintegy 50 ezer fontot kapott!). Riporteri megbízatása mellett katonai szolgálatra is jelentkezett. Hadifogságba esett, ahonnan az első adandó alkalommal megszökött.

Politikai karrier

Politikai karrierje 1900-ban indult, amikor Oldham konzervatív képviselőjeként beválasztották az Alsóházba. Hamarosan szembekerült azonban pártjával a szabad kereskedelem kérdésében, és átpártolt a Liberális Pártba. 1905-ben elnyerte élete első kormányzati megbízatását: a Gyarmatügyi Minisztérium miniszterhelyettese lett

Bár érzékenységet mutatott a szociális kérdések iránt - így például igyekezett javítani a Dél-Afrikában szinte rabszolgaként robotoló kínai munkások helyzetén -, nem rejtette véka alá ellenszenvét a szocialista eszmék iránt. Kereskedelmi miniszterként azonban igyekezett szociális reformokkal is letenni a névjegyét. 1910-ben belügyminiszter lett az Asquith-kormányban. Szorgalmazta a bányászati törvény megalkotását, fellépett a börtönviszonyok javításáért, foglalkozott a halálbüntetés problémájával.

A nemzetközi viszonyok változásával Churchill figyelme a külpolitika és a nemzetbiztonság irányába fordult. 1911-ben Asquith kinevezte tengerészeti miniszternek. E poszton saját korábbi álláspontját felülbírálva eltökélte, hogy fenntartja és növeli Anglia haditengerészeti fölényét. A háborús kudarc miniszteri posztjába került; Churchill frontszolgálatra jelentkezett, ahol zászlóalja élén átélhette a lövészárok megpróbáltatásait. 1917-ben Churchill Lloyd George kormányában kapott miniszteri megbízást. Hadügyminiszterként azon fáradozott, hogy a nyugati hatalmak döntsék meg az oroszországi bolsevik kormányt. Meg volt győződve arról, hogy Lenin rendszere katasztrófát jelent Oroszországra és fenyegetést a világra nézve.

main_churchill

Hatalom nélkül

Az 1920-as évek elején Churchill politikai pályája rövid időre megtört. Lassanként elhagyta a liberálisok süllyedő hajóját és visszatért a torykhoz, ám egymás után érték a választási vereségek. Végül az 1924. évi konzervatív siker után pénzügyminiszter lett. Itt követte el pályafutása egyik legnagyobb hibáját: jobb belátása ellenére elfogadta, hogy az angol fizetőeszközt visszaállítsák az aranyalapra. 1929-ben a konzervatív kormány megbukott, Churchill kikerült a kormányból.

Churchill [...] 1933-ban már arról beszélt, hogy "visszataszító körülmények uralkodnak Németországban", és megemlékezett az antiszemita pogromok és a zsidóüldözés ottani veszélyéről. Ekkorra Churchill meggyőződésévé vált, hogy az európai stabilitásra Németország jelenti a veszélyt. Churchill, hatalom híján, csak a szavak éles fegyverével élhetett Chamberlain Csehszlovákiát magára hagyó müncheni politikája ellen, amelyet "gyávának, aljasnak, mocskosnak, emberhez méltatlannak és öngyilkosnak" bélyegzett.

A háborús miniszterelnök

1939-ben Churchill hosszú idő után ismét helyet kapott a brit kabinetben - újfent tengerészeti miniszterként [...] majd VI. György király Churchillnek adott kormányalakítási megbízást. Churchill első feladata a nemzet jövőbe vetett hitének megszilárdítása volt. Híres beszédében "vért, fáradtságot, könnyeket és verítéket" kínált a brit nemzetnek. Churchill azt remélte, hogy hazája képes lesz kitartani addig, amíg az "új világ", azaz Amerika "előre lép és megmenti a régit".

Churchill döntését igazolta az angliai csata (1941): Hitler, aki nyugaton Nagy-Britanniát tekintette a fő ellenségének, lemondott az angliai invázióról. A győzelem szempontjából döntő momentum volt az atlanti kapcsolat kiépítése. Churchill, illetve az amerikai elnök, Roosevelt érdeme a "különleges kapcsolat", amely ma is jellemzi a két angolszász ország viszonyát. 1941 folyamán Churchill kétszer is találkozott Roosevelttel. Ekkor még nem voltak jelei azon nézeteltéréseknek, amelyek a háború előrehaladtával egyre komolyabbá váltak. Az Atlanti Charta megfogalmazásakor (1941) Churchill igyekezett megóvni a birodalmi preferenciarendszert a Roosevelt által propagált szabad kereskedelemtől. A két ország később együttműködött az atombomba előállításában, de az amerikaiak egyre kevésbé akarták megosztani kutatásaikat a "szegényebb rokonnal". De leginkább a háború megnyerésének stratégiáját látták másként: Churchill az első világháborúból ismert periferiális stratégiát erőltette, egy észak-norvégiai és/vagy dél-európai támadást (Balkán és/vagy Olaszország irányából), míg Roosevelt a lehető leghamarabb partra akart szállni Franciaországban.

Churchill otthon is bajba került. Bizalmatlansági indítvánnyal kellett szembenéznie, melynek vitája során Aneurin Bevan munkáspárti politikus epésen megjegyezte: "a miniszterelnök egyik vitát a másik után nyeri, és egyik csatát a másik után veszti el". Augusztusban a parlamenti ellenzéknél is kellemetlenebb partnerrel kellett találkoznia: Sztálin vendége volt a Kremlben. A második frontról "a három nagy", Sztálin, Roosevelt és Churchill teheráni találkozóján (1943) született végső elhatározás.

churchilldm0302_468x542

Churchill és Sztálin

1944-re világossá vált, hogy az európai kontinens keleti felének sorsáról Churchill és Sztálin dönt, amerikai részvétel nélkül. Roosevelt számára kevéssé volt fontos ez a régió, és biztosítani akarta, hogy Sztálin nem köt különbékét a németekkel. Churchill érzékelte, hogy Anglia nagyhatalmi helyzete megingott, többé már nem egyenrangú partnere az amerikaiaknak és a szovjeteknek sem. Ráadásul az angol-amerikai viszony egyre feszültebbé vált. Így a brit birodalmi érdekek védelmében alkut ajánlott Sztálinnak: amennyiben átengedi Görögországot, döntő befolyást szerezhet Romániában és Bulgáriában, míg Jugoszlávián és Magyarországon egyforma mértékben osztoznának a felek. Az ajánlatra 1944 októberében, Churchill moszkvai látogatásakor került sor. [...] Bár Churchill szovjet fennhatóság alá utalta a Balkán és Kelet-Közép- Európa jelentős részét, ez nem jelenti azt, hogy bolsevizálásukba is beleegyezett. Azt remélte, hogy a Szovjetunió, ha nem is válik demokráciává, de egy kicsit olyanná lesz, mint egy normális állam. Azaz, tiszteletben tartja majd az Atlanti Chartát. Ezzel a tévhittel nem volt egyedül... Ahogyan a Vörös Hadsereg közelgett a kontinens szívéhez, Churchillt egyre nagyobb félelem töltötte el Európa jövőjét illetően. Bár a jaltai találkozón (1945. február) a szövetségesek megegyeztek a megszállási övezetekről, Churchill igyekezett rávenni az amerikaiakat, hogy ezeket ne tartsák tiszteletben olyan esetekben, amikor az angolszászok kedvezőbb katonai helyzetbe kerülnek. Sikertelenül.

Helyzete belpolitikailag is megingott, kabinetje egyre elégedetlenebb volt informális kormányzási módszereivel. Választói sem gondolták másként: Churchill és pártja katasztrofális vereséget szenvedett az 1945 nyarán megtartott választásokon.

A világpolitika "nagy öregje"

Churchill legismertebb háború utáni megnyilvánulása a Missouri állambeli Fultonban elmondott beszéde, melyben kijelentette, hogy Stettin és Trieste között vasfüggöny ereszkedett Európára. Kevésbé ismert az előadásnak az a része, amely arról szólt, hogy a nyugati hatalmaknak szövetségre kell lépniük, hiszen az ENSZ vezető hatalmai eltávolodtak egymástól. Zürichi beszédében (1946. szeptember) pedig az egyesített Európa és a francia-német partneri viszony mellett szállt síkra.

Erősen megcsappant politikai kötelmei mellett fogott hozzá második világháborús emlékeinek elkészítéséhez, melynek megírásához minden titkos irathoz hozzáférhetett. (A hat kötet akkora bevételt hozott, hogy nem túl sikeres leszármazottai gazdagságát is megalapozta).

1951-ben újra miniszterelnök lett, a választási kampány során legjobb formáját hozta. Egyesek szerint "nagyszerű személyisége" ellenére "dicsőségesen alkalmatlan volt" a kormányzásra. Túl sokat kártyázott, és túl kevés figyelmet szentelt a kormányzati iratok tanulmányozásának. Erőfeszítéseinek jelentős részét annak szentelte, hogy összebékítse a Keletet a Nyugattal. Kevés realitásérzékkel 1950-től fogva sürgette, hogy a Nyugat folytasson a legmagasabb szinten konzultációt a szovjetekkel. Úgy érezte, hogy a hidrogénbomba a pusztulás szélére sodorta az emberi civilizációt. 1951-ben Churchill a világpolitika "régi nagy öreg"-je volt. Churchillnek sok időre volt szüksége, hogy belássa, sem a brit, sem a világpolitikának nincs már szüksége rá. 1953-ban szélütést kapott, és csak azért nem kellett lemondania, mert nem volt, aki átvegye a helyét, és mert sikerült titokban tartani állapota súlyosságát. De vas akarata, hatalmas élni és uralkodni akarása hozzásegítette, hogy 80 évesen szinte teljesen talpra álljon. 1955-ben mondott le. 1965-ben bekövetkezett haláláig komoly politikai szerepet már nem vállalt. Utolsó éveinek nagy részét a francia riviérán, illetve Onassis luxusjachtján töltötte életre szóló társa, Clementine Churchill oldalán.

Winston Churchill páratlan képességű államférfi volt. Követett el hibákat, köztük súlyosakat is, a bel- és külpolitikában egyaránt. De hazája és a nyugati világ szempontjából döntő pillanatban kivételes erényeket csillantott meg.

A hónap képe
A hónap képe
Felhívás: A 25. órában vagyunk
A 25. órában vagyunk