„Háborúban elszántság, vereségben dac, győzelemben nagylelkűség, békében jóindulat.” - Winston Churchill

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Rasszista hadsereg űzte ki a nácikat Párizsból

Korábban ismeretlen, és a BBC által csak nemrég megtalált dokumentumok tanúskodnak arról, hogy az angol és amerikai katonai vezetés kiemelten fontos kérdésként kezelte, hogy 1944. augusztus 25-én, Párizs ünnepélyes felszabadításakor csak fehér katonák vonuljanak be a városba.
 
20399

A legtöbben, akik a világháborúban a náci Németország ellen fogtak fegyvert, azt remélték, hogy a diktatúra felett aratott győzelemmel a több millió zsidó életét kioltó agresszív rasszizmussal is leszámolnak majd. A BBC 4 rádió Document című műsora szerkesztői azonban most arra találtak bizonyítékokat, hogy a Szabad Franciaország erőinek kétharmadát képező fekete gyarmati katonák nem vonulhattak be a felszabadított francia fővárosba.

Történt ez annak ellenére, hogy 1940 júniusában, amikor Franciaországot elfoglalták a németek, 17 ezer nyugat-afrikai gyarmati katonát mészároltak le. Legtöbbjüket, miután letették a fegyvert, a bevonuló csapatok ölték meg, hiszen ők a hódítók szemében egy alsóbbrendű, állatias faj tagjai voltak. Éppen ezért jelentett volna bosszút a számukra is, amikor a szövetséges erők 1944 augusztusában Párizs felszabadítása mellett döntöttek.

Charles de Gaulle ekkor nyilvánvalóvá tette, hogy szeretné, ha az ő csapatai vezetnék a felszabadító erőket. A szövetséges főparancsnokság ezzel egyetértett, de volt egy feltételük: a feketék és arab származásúak nem vehettek részt mindebben. 1944 januárjában Eisenhower kabinetfőnöke, Walter Bedell Smith vezérőrnagy egy bizalmas bélyegzővel ellátott emlékeztetőben azt írta: „több mint kívánatos, hogy a fentebb említett alakulatokban fehérek szolgáljanak”.

A döntés nem volt meglepő, hiszen a korban az amerikai hadseregben éles szegregáció folyt, és egészen a háború végéig azt sem engedték, hogy a fehér és fekete katonák közös alakulatokban harcoljanak. Mivel azonban ezt az elvet a brit hadseregben egyáltalán nem érvényesítették, hiszen a gyarmati alakulatokban nagyszámú indiai, vagy fekete katona is szolgált, felmerült, hogy ők esetleg tiltakozhatnak a hasonló döntések ellen. Erre azonban nem került sor.

Mivel a francia alakulatokban a fehérek aránya átlagban 40 százalék volt, ezért furcsa döntés született: a csapattesteket az angolok észak-afrikai és közel-keleti katonáival töltötték fel. De Gaulle így végül maga vezethette csapatait a városba, bár annak legnagyobb része spanyolokból állt: egy részüket pedig épp a korábbi francia vezetés internálta, amikor a polgárháborúból Franciaországba szöktek.

A feketékre még ennél is kegyetlenebb sors várt: bár Franciaországért kiemelten sokan ontották vérüket, a háború végével egyszerűen kidobták őket a seregből, és mindannyiukat kitoloncolták az országból, 1959-ben pedig a nyugdíjukat is megszüntették.
 
Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább