Hetven éve, 1943. január 18-án sikerült a szovjet csapatoknak feltörniük a Leningrád körüli akkor már másfél éve tartó német szárazföldi blokádot, a város teljes felszabadításáért folyó harcok azonban még 1944 januárjáig elhúzódtak.
A kiéheztetést szánták a városnak
A náci Harmadik Birodalom 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót. A hárommillió lakosú Leningrád elfoglalásával Adolf Hitler az Északi Hadseregcsoportot bízta meg, amely Wilhelm von Leeb tábornok vezetésével augusztusra megközelítette a város külső védelmi vonalait, miközben a finn hadsereg északról, Karélia felől nyomult előre. A védelmet Georgij Zsukov, majd 1942 tavaszától Leonyid Govorov tábornok irányította, a védelmi berendezések építésében mintegy félmillió leningrádi vett részt.
A masszív ellenállás miatt a támadók nem tudták Leningrádot "menetből" bevenni, így a Führer - aki a Moszkva elleni támadáshoz északról is erőket vont el - a kiéheztetést szánta a városnak. A német szárazföldi gyűrű 1941. szeptember 8-án a Ladoga-tó déli partján fekvő Slisszelburg elfoglalásával zárult be, Leningrádot elvágták az ország többi részétől. A német lövegek már az első napokban megsemmisítették a város legnagyobb élelmiszerraktárát, így a szovjet hatóságok hiába evakuáltak félmillió embert és vezették be a jegyrendszert a blokád teljessé válása előtt, az élelmiszerkészletek októberre elfogytak.
1941 végén a 12,5 deka kenyérfejadag fele fűrészpor volt, az emberek bőrdarabokból és lekapart tapétaragasztóból főztek levest, még kannibalizmusról is érkeztek jelentések. Fűtőanyagból is hiány volt, az éhezés, a fagy és a folyamatos bombázás következtében 1941 decemberében naponta mintegy négyezren haltak meg. Holttestek százai feküdtek a temetőkben és azok környékén újságpapírba csomagolva, mert koporsót szerezni szinte lehetetlen volt, az embereknek pedig a sír megásására sem maradt erejük.
Az élet útja
A blokádon azonban volt egy rés: miután novemberben befagyott a várostól északkeletre fekvő Ladoga-tó, a jég hátán 380 kilométeres távolságból érkezett az utánpótlás - ez volt "az élet útja". 1941 decemberében a Vörös Hadsereg elfoglalt egy vasúti csomópontot, ami egyharmadával rövidítette le az utat, egyben lehetővé tette újabb civilek kimenekítését (az ostrom első évében egymillió embert sikerült evakuálni). 1942 tavaszára némileg "normalizálódott" a helyzet: az ostromlott városban működni kezdtek a gyárak, a parkokban és a járdaszélen termesztett zöldséget élelmiszersegélyek egészítették ki.
Támadás a blokád ellen
A leningrádi frontvonal 1941. október elejétől nem változott lényegesen, egészen 1943 januárjáig, amikor a Vörös Hadsereg - egy időben a sztálingrádi offenzívával - támadást indított a blokád megtörésére. A Leonyid Govorov tábornok vezette Leningrádi Front és a Kirill Mereckov tábornok által irányított Volhovi Front a Balti Flotta és a Ladogai Flottilla erőitől támogatva azt a parancsot kapta, hogy a Ladoga-tótól délre törjék át az ellenség védelmét, és teremtsék meg a szárazföldi összeköttetést Leningráddal.
Német zárótűz utáni segítségnyújtás
A Szikra hadművelet 1943. január 13-án reggel indult: erős tüzérségi és légi előkészítés után egyszerre lendültek támadásba a két front csapatai. A Volhovi Front 2. csapásmérő hadserege és a Leningrádi Front 67. hadserege öt nap múlva a leningrádi munkás lakónegyedek körzetében egyesült, áttörve a német blokádot és helyreállítva a város szárazföldi összeköttetését az országgal.
A Ladoga-tó partján mintegy 8-10 kilométer szélességű folyosó került szovjet kézbe, és a vasútvonalat is kiépítették rajta. Helyreállt a lakosság ellátása, az iparvállalatok nyersanyaghoz és fűtőanyaghoz jutottak, több villamos energiát állítottak elő, és teljes gőzre kapcsolt a hadianyaggyártás. A polgári lakosság létszáma ekkorra mintegy 800 ezerre olvadt, közülük sokakat még az év során evakuáltak a hátországba. A Leningrádért folyó harcok 1944. január 27-ig tartottak, a Vörös Hadsereg nagyszabású támadása ekkor szorította vissza a németeket a balti államok területére.
Az 1941-44-es leningrádi csata a második világháború egyik legdrámaibb fejezete, a múlt században egyetlen más város sem élt át ilyen hosszú ostromot. Leningrád 872 nap után szabadult fel teljesen, a blokádnak a nürnbergi per adatai szerint 632 ezer áldozata volt (történészek szerint ez a szám a valóságban felülmúlhatta a kétmilliót is). Mintegy három százalékukkal végzett bomba vagy fegyvertűz, a többiek az éhezésbe, haltak bele vagy megfagytak. A város hősies kitartása kulcsszerepet játszott abban, hogy a Vörös Hadsereg erőt tudott gyűjteni, és sikeresen megfordította a második világháború menetét.
Forrás: Múlt-kor
