Ma 2013. máj. 21., kedd, Konstantin napja van.

A nácik a Szovjetunióba deportálták volna a zsidókat

Egy moszkvai levéltárban talált dokumentum szerint a szovjet vezetés 1940-ben elutasította a nácik azon kérését, hogy a megszállt területekről hozzájuk deportálják a zsidókat.

10072

Egy Németországban dolgozó orosz történész tette közé azt a levelet, melynek tartalma a németek által megszállt területeken élő zsidóságra vonatkozott, és akiket Ukrajnába illetve Szibériába telepítettek volna. Pavel Poljan elmondása szerint az 1940. február kilencedikén kelt orosz levelet Jevgenyij Csekmenyov - az ügyben résztvevő egyik orosz tisztviselő - írta az akkori szovjet külügyminiszter, Vjacseszlav Molotov számára.

A levél egy olyan német ajánlat megvitatásáról szól, melyben azt kérték a moszkvai kormányzattól, hogy több mint két millió zsidót szállíthassanak Lengyelországból, Ausztriából és Csehszlovákiából a Szovjetunióba. További részletekkel azonban nem szolgált az eredeti dokumentum. Poljan szerint a német levelet Adolf Eichmann és Alois Brunner írhatták az akkori berlini és bécsi zsidó emigrációs központok vezetőiként.

A zsidók transzportálása ekkor az egyik olyan megoldás lehetett, melyen a német vezetés a zsidó-kérdés végső megoldása kapcsán gondolkodott. Ismeretes, hogy ekkor olyan tervek is felmerültek német szakértők fejében, hogy a zsidókat hajóra ültetik, és Madagaszkár szigetére viszik őket.

Bár Németország és a Szovjetunió között ekkor megnemtámadási egyezmény volt érvényben (Molotov-Ribbentrop paktum), a szovjet vezetés szinte azonnal elutasította az ötletet - mondta Poljan. "Nem fogadhatjuk be ezeket a zsidókat. Van már itt nálunk is épp elég" - írta Csekmenyov Molotovnak.

A végső megoldás azonban mint ismeretes végül egész más irányba fordult, és a kidolgozott ötlet keretében közel hatmillió zsidót öltek meg.

Forrás: Múlt-kor

Hozzászólások   

 
#2 kiss laszlo 2012-07-28 22:51
A (CENZURAZOTT SZO ) KÖRÖZÖTT KERESZTÉNYEK.'
 
 
#1 kiss laszlo 2012-07-28 22:47
Tévedés. Oroszorszag illetve a (volt)szovjet unio területen Sztalin letesitett egy (cenzúrázva) Köztarsaságot,kina és Japan közelében. Ide kellett volna TELEPITENI a (cenzúrázva)kat EUROPÁBÓL.(erröl halgat a történelem).Tehat akinek 2 országa is van az fogja be a bagólesöjét.2ö11 ben még több mint 25oo an voltak hitsorsosok ott.
 

Szólj hozzá!

A hozzászólás szabályai (megegyezik a fórum szabályzatával)

Biztonsági kód
Frissítés

A hónap képe

A hónap képe
Hónap képe szavazás

Felhívás: A 25. órában vagyunk

A 25. órában vagyunk
Tovább a felhíváshoz