A Hitlerjugend árnyékában

„Már hónapok óta itt élnek közöttünk azok az úgynevezett „Hitler-ifjak", akik Németországból jöttek ide, és élvezik vendégszeretetünket. - Mi természetesen a legnagyobb szívélyességgel fogadtuk őket és azt a keveset, amit a mai nehéz megélhetési viszonyok között összegyűjthettünk úgy élelmiszerekben, mint ruházatban, testvériesen megosztottuk velük. - De mi önfeláldozásunkért a jutalom? Ezek az ifjak, a fiúk épen úgy, mint a leányok, titokban összebújnak a mi gyermekeinkkel és megfertőzik a lelküket, hogy az ő úgynevezett nemzetiszocialista tanaiknak megnyerjék."

hitlerjugend

Létrejön a népcsoport egyezmény

1940. augusztus 30-án nemcsak az Észak-Erdélyt és Székelyföldet olasz és német döntőbíráskodással Magyarországhoz csatoló második bécsi döntés született meg, hanem az ún. magyar-német népcsoportegyezményt is aláírták a Belvedere-kastélyban. A megállapodás birodalmi érdekek mentén rendezte a magyarországi németség kizárólagos képviseletének kérdését. Míg 1924-ben, a magyar kormány bábáskodásával jött létre a hazai németek nyelvi, kulturális és oktatási jogaiért küzdő, a két világháború közötti kabinetekkel számos konfliktust felvállaló, de a magyar állam iránt alapvetően lojális, Bleyer Jakab és Gratz Gusztáv nevével fémjelzett Magyarországi Német Népművelődési Egyesület (MNNE), addig az alig másfél évtizeddel később alakult Volksbund der Deutschen in Ungarn (Magyarországi Németek Népi Szövetsége, VDU) már Berlin árnyékában, a nemzetiszocialista eszmék fogságában vergődött, önmagát tekintve a magyar asszimilációs politika egyedüli alternatívájának.

Az 1940-es bécsi egyezmény értelmében a Volksbund vált a hazai németség egyetlen, a magyar kormány által elismert legitim szervezetévé: az egyesület teljes szervezkedési szabadságot kapott, beleértve a nemzetiszocialista ideológia széleskörű terjesztését is. A revíziós döntések és az 1941 tavaszi, további területi visszacsatolások révén jelentősen megnőtt - 480 ezerről közel 720 ezer főre - a magyarországi németek létszáma. Így - különösen a népi öntudattal rendelkező, jól szervezett bácskai németség és az észak-erdélyi szászság révén - megerősödött a Volksbund szervezeti háttere, rajta keresztül pedig a német kormány országra gyakorolt nyomása is. Ennek egyik jele - a Szovjetunió elleni háborúban való magyar részvétel mellett - az 1942 tavaszától legalizált Waffen SS toborzás volt, amely lehetővé tette a hazai németség fokozott bevonását a háborús cselekményekbe.

A már Kállay Miklós vezette kormány 1942 áprilisában engedélyezte a Volksbund ifjúsági szervezete, a Deutsche Jugend (DJ) működését, jóllehet a szervezetbe csak a Volksbund-tagok gyermekei léphettek be. A németországi bemutatkozó látogatásra készülő miniszterelnök a Volksbund-propaganda mérséklését remélte a DJ engedélyezéséért cserébe. A DJ felügyeletét - a Belügyminisztérium helyett - a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium gyakorolta, amely az ifjúsági szervezet leértékelését jelentette a kormány részéről. Néhány héttel az engedély kiadása után a 12 és 23 év közötti fiatalok katonai előképzését biztosító Levente Egyesület és a Deutsche Jugend megállapodást kötött, amelynek értelmében a jövőben a DJ önálló levente-egységet alkotott, leventeparancsnokaikat a Volksbund választotta ki.

A DJ a képzésben nemzetiszocialista elveket vett figyelembe, így - a magyar szervezettől eltérően - a valláserkölcsi nevelés teljesen háttérbe szorult. Ugyanekkor került sor a népi németek munkaszolgálatának bevezetésére, amely a Volksbund közreműködésével gazdasági és szociális téren is csatasorba állította a hazai németeket, és demonstrálta a térség németségének egységfrontját és összefogását a háborús időszakban. Az intézkedés bevezetésére a magyar kormány kényszerű beleegyezésével került sor, így a Volksbund égisze alatt a fenti feladatokat koordináló „Haza gazdasági hadiszolgálata" (Wirtschaftlicher Kriegsdienst der Heimat, WKH) és a Német Népsegély (Deutsche Volkshilfe, DV) megalapítására is. A Volksbund célja - Berlin támogatásával és törekvéseinek megfelelően - gyakorlatilag a magyar kormány felé irányuló kötődés lazítása és a birodalmi németség, ill. a nemzetiszocialista állam iránti fokozottabb függés biztosítása volt, túlmutatva az 1940-es bécsi népcsoportegyezmény keretein is.

A szociális elköteleződést és a birodalomhoz való tartozást volt hivatott demonstrálni az az akció is, amelynek keretében a Kállay-kormány évente tízezer Németország északnyugati területein élő, angol bombatámadások által sújtott 10-14 éves gyermek magyarországi elhelyezését vállalta. Az intézkedés célja egyrészt a szoros német-magyar együttműködés demonstrálása volt, másrészt a Volksbund számára jó alkalmat kínált a nemzetiszocialista eszmék terjesztésére, azok körében is, akik nem voltak a szervezet tagjai.

Az első csoportok

Az első csoportok 1942. május 7-én érkeztek Budapestre a Német Népsegély keretében működő, gyermekek vidéki üdültetésével foglalkozó szervezet, a „Kinderlandverschickung" (KLV) szervezésében. Ellátásukról a német állam gondoskodott, de pénzügyi támogatásukban szerepet vállalt a magyar kormány is. Bár a Kállay-kormány az ország területén elszigetelten, a Volksbund kikapcsolásával kívánta elhelyezni a fiatalokat, ám végül döntően az egyesület által kijelölt - dél-dunántúli, bácskai és Buda-környéki - németek lakta településeken kaptak ideiglenes lakóhelyet. A gyermekek - a hazai németek földrajzi elhelyezkedését figyelembe véve - viszonylag nagy létszámban (100-200 fő) kerültek egy-egy helységbe, ahová nevelőkkel, illetve nemzetiszocialista fiú- és lányszervezetek (Hitlerjugend, Bund Deutscher Mädel) vezetőivel érkeztek, tág teret nyitva ezáltal a náci eszmék terjesztésének.

A fiatalok többségét falvakban és községekben családoknál ún. nevelőszülőknél („Pflegeeltern") helyezték el, egy részük pedig táborokban maradt. Ha a csoportok városokba érkeztek, mindig szabályos rendben, katonásan, zárt sorokban vonultak fel. A gyermekek részt vettek a települések mindennapi életében; különböző helyi sportversenyeken, rendezvényeken jelentek meg. Túl azon, hogy az üdültetési akció elsődleges szándéka a nemzetiszocialista elvek terjesztése volt, valamint a sajtóban megjelenő propaganda is ezt, a magyar állami kereteken túlmutató „nagynémet összetartozást" erősítette a birodalmi németek és a magyarországi német népcsoport testvériségének sugalmazásával, bizonyára voltak helyek, ahol - az ideológiai hátteret nem elsődlegesnek tekintve - jó kapcsolat alakult ki a Németországból érkező fiatalok és a szállásadó családok gyermekei között. Egy korabeli újságcikk szerint 1944 nyaráig mintegy 28 ezer birodalmi német fiatal érkezett szervezett keretek között, hajóval vagy vonattal Magyarországra, turnusonként mintegy féléves időtartamra.

A birodalmi gyermekek, és vezetőik a vendéglátó településeken számos alkalommal kerültek összetűzésbe az ott élő, zömében hívő katolikus német lakossággal. Akadt arra is példa, hogy a birodalmi városokból érkező fiatalok nem fogadták el a vendéglátó család paraszti életmódját. A nemzetiszocialista eszméken nevelődött németországi fiatalok Magyarországon is közömbösen, sőt gyakran ellenségesen viselkedtek a keresztény tanítással és a vallásos érzülettel szemben. Több helységben gúnyt űztek az egyházi szertartásokból, magatartásuk miatt olykor más községbe való átköltöztetésük is felmerült. A birodalmi német gyermekek viselkedését nem lehetett csodálni, hiszen hazájukban a kereszténység tagadása és az egyházellenesség az alapoktól kezdve beépült nevelésükbe, ez a tény pedig jól érzékeltette a német egyházak fokozatos térvesztését és a náci ideológia totalitását.

A küzdelem részeként a német állam az Apostoli Szentszékkel 1933-ban kötött konkordátumot folyamatosan megszegte, mire válaszul XI. Pius pápa 1937 tavaszán kiadta a nemzetiszocializmust, ill. a fajelméletet élesen elítélő „Mit brennender Sorge" kezdetű enciklikáját, amelyben nyíltan elítélte a nemzetiszocialista fajelméletet, valamint újpogányságot, és óva intette a fiatalságot az ateizmustól, a keresztény életvitel elhanyagolásától. A német evangélikus egyház nem volt egységes a hatalommal való együttműködés kérdésében, de lelkészeinek és elöljáróinak többsége - szemben a Ludwig Müller birodalmi püspök által létrehozott, Hitlerrel kooperáló mozgalommal (Deutsche Christen) - az ún. Hitvalló Egyház keretében elutasította a nemzetiszocializmust, ezért egyre inkább az illegalitásba kényszerült.

Az egyház aggódik

A magyar katolikus egyházi vezetés - Rómához hasonlóan - elutasította a nemzetiszocialista eszmék terjedését, ugyanakkor már a birodalmi gyermekek üdültetési akcióját megelőző időszakban, a Volksbund 1938 óta tartó fokozatos térnyerésétől kezdve aggódva tekintett a vallás- és egyházellenes tendenciákra. A klérus - a vidéki papság visszajelzései alapján - a kormány interveniálását kérte egy-egy helyi vagy országossá terebélyesedett konfliktus kapcsán, amikor a híveket, illetve az egyház tekintélyét, alapvető működését veszélyeztető események történtek. A gyakorlatilag egyre inkább Berlin kinyújtott karjaként működő Volksbunddal az egyház nem minden esetben tudott hatékonyan szembeszállni, jóllehet ha jelentősen megkésve és kis hatékonysággal, de kísérletet tett a szervezet alternatívájaként fellépő hazai német mozgalmak támogatására (pl. MNNE 1938 utáni működtetésének tervei, Hűségmozgalom), a németajkú hívek védelmére.

Az egyház konfliktuskezelése a Volksbunddal nagyban függött a magyar kormány mozgásterétől, az aktuális kül- és belpolitikai szituációtól, valamint helyi szinten az adott település társadalmi-politikai viszonyaitól is. Nyilvánvaló, hogy a katolikus főpapság nem volt abban a helyzetben, hogy - különösen a második világháború idején - érdemben befolyásolja a politikai történéseket, ám ha a klérus a két világháború közötti időszakban a német kisebbség jogos kulturális, oktatási és nyelvi igényei iránt nagyobb fogékonyságot tanúsít, akkor integráns szerepet játszhatott volna a kisebbségpolitika alakításában.

A teljes cikket és a forrásokat az ArchívNet oldalán találhatják meg.

Forrás: Múlt-kor

A hónap képe
A hónap képe
Felhívás: A 25. órában vagyunk
A 25. órában vagyunk