Évek óta viták kereszttüzében folyik XII. Pius szentté avatási eljárása, miközben hasonló szempontból fel sem merül XI. Pius neve, akinek tevékenysége az 1930-as évek második felében sokkal karakteresebben náciellenes volt, mint utódjáé - írta a The Washington Post vendégszerzője.
Az idei év elején 18 amerikai, német és ausztrál katolikus kutató írt levelet XVI. Benedek pápának, és abban a XII. Pius kanonizációs folyamatának lassítását kérték. Szerintük ugyanis amíg nem tisztázták az egyházfő holokausztban játszott szerepét, addig nem lenne ildomos egy hasonló folyamatot lefolytatni. Bár ezen eljárás katolikus belügy, azaz a külső szemlélőknek semmi köze sincs ahhoz, hogy az egyház kit avat szentté, mégis kételyek merültek fel a pontifikátus történetével kapcsolatban, amit egyelőre az egyház sem tisztázna, és nem oldják fel a vonatkozó iratanyagok titkosságát.
Egyes vélemények szerint az egyházfő titokban dolgozott a zsidók mentésén, sőt van aki szerint a hallgatás is politikai fegyver volt, illetve vannak olyan vélemények is, miszerint a pápa bűnössége a KGB és a Stasi vádpolitikájának eredménye. Biztosat azonban senki sem tud, amíg az iratokat nem teszik kutathatóvá.
Éppen ezért lehet érdekes a Simon Wiesenthal Központ egyik alapítója, Marvin Hier rabbi felvetése, aki szerint érdekes, hogy miközben évek óta XII. Pius vélt és valós tevékenységéről folyik a vita, a szentté avatási kérdésben az a pápa szóba sem kerül, aki tevékenyen fellépett volna a nácik ellen. Ő XII. Pius elődje, XI. Pius: Achille Ratti 1922-ben foglalta el a pápai trónt. A kezdeti években együttműködött Mussolinivel is, ugyanis attól tartott, hogy a konfrontálódás meggyengítené az egyházat, így 1929-ben a fasiszta Olaszországgal aláírt konkordátumban megőrizte a Vatikán függetlenségét.
Emellett lehetővé tette, hogy Pacelli bíboros, azaz a későbbi XII. Pius 1933-ban Hitlerrel is aláírjon egy konkordátumot, amelytől a németországi katolikusok védelmét remélték. Ennek erkölcsi ára is volt: 1933-ban nem tiltakozott, amikor az első antiszemita szabályozásokat bevezették, vagy amikor 1935-ben meghozták a nürnbergi törvényeket.
Hamarosan azonban a pápa is belátta, hogy az embertelenséggel szembe kell szállni, és 1937-es, „Mit Brennender Sorge” című enciklikájában azok ellen kelt ki, akik a faji felsőbbségben hisznek. Egy évvel később aztán Hitler bevonult Ausztriába, amit Innitzer osztrák bíboros is üdvözölt: az egyházfő ekkor Rómába rendelte, és korábbi nyilatkozata visszavonására késztette az osztrák egyházi méltóságot.
Az igazi belső ellenállás azonban akkor bontakozott ki, amikor Pius 1938-ban tanácsadói helyett John LaFarge amerikai jezsuitával dolgoztatott ki egy rasszizmust és antiszemitizmust elítélő nyilatkozatot. Pápai utasításra LaFarge és két kollégája ekkor titokban előkészítették a Humani Generis Unitas című enciklikát, amelyet 1938. szeptember 20-án adtak át Wladimir Ledochowskinak, a római jezsuiták vezetőkének.
Bár a kidolgozott enciklika megőrizte a katolikus tanítások egyes elemeit, a pápaság történetében korábban sosem látott hangnemben kelt ki az antiszemitizmus ellen. Mindez azonban túl sokkoló volt a konzervatív vezetés egyes tagjai számára, így a dokumentum sosem jutott el a pápához, aki hiába kérte, sosem kapta meg azt. Végül késő volt, és XI. Pius 1939. február 10-én úgy hunyt el, hogy az enciklika már az asztalán volt. Utódja, XII. Pius azonban még csak elolvasásra sem méltatta LaFarge irományát, és a dokumentumnak ezután nyoma veszett, és legközelebb csak 43 évvel később került rivaldafénybe, amikor a National Catholic Reporter szenzációként mutatta be.
De mi is történhetett volna, ha az enciklika megjelenik? Egyes történészek lehetségesnek tartják, hogy az olyannyira hatást gyakorolt volna a 45 milliós német katolikus közösségre, hogy akár elodázhatta, vagy megakadályozhatta volna a háború kitörését. Éppen ezért megfontolandó, hogy XI. Pius miért kevésbé méltó a szentté avatásra, mint utódja - teszi fel a kérdést Hier.
Forrás: Múlt-kor
