Eisenhowernek az volt az eredeti szándéka, hogy kikerüli, hadd maradjon német kézen. Hátha valamilyen kezelhető kormányzat jut hatalomra - egy átalakult vichy kormány, vagy a Harmadik Köztársaságból valamelyik vénség, voltaképpen akárki, aki nem De Gaulle. Ezeket a számításokat keresztülhúzta Párizs népe. Augusztus 15-én a metró dolgozói sztrájkba léptek. A rendőrség csatlakozott hozzájuk. Augusztus 19-én adta ki a felkelésre hívó szózatát a Párizsi Felszabadítási Bizottság. És ezen a napon a párizsi körzet Belföldi Haderői parancsnokának, Raoul-Tanguy ezredesnek a parancsára kitört a fegyveres felkelés.
Párizs német helyőrsége mintegy 20 000 katonából és tisztből állt, közülük 15 000 a külső védelmi gyűrűben, 5000 pedig magában a városban rendezkedett be védelemre. Dietrich von Choltitz tábornok a városparancsnok olyan utasítást kapott, hogy bármi áron is tartsa birtokában a fővárost, és készítse elő a Szajna-hídak és a legfontosabb épületek felrobbantását. Von Choltitz, Párizs kormányzója nem engedelmeskedett. Az ellenállás erőit azonban még így is a megsemmisülés fenyegette.
De Gaulle sürgette, hogy küldjenek egy francia páncélos hadosztályt a fővárosba, Leclerc parancsnoksága alatt. Eisenhower vonakodva beleegyezett - végülis - inkább De Gaulle, mint a kommunisták. Leclerc augusztus 15-én érte el Párizst, és De Gaulle még ugyanazon a napon követte. Von Choltitz átadta neki a várost. De Gaulle első útja a hadügyminisztériumba vezetett: "Meg akartam mutatni, hogy az állam egészen egyszerűen visszatér, mindenekelőtt oda, ahol a helye van." A Hotel de Ville-ben nem volt hajlandó proklamálni a Köztársaság visszaállítását, mondván, hogy az meg sem bukott, és ő az elnöke. Mint kiderült, a kommunista veszély vaklárma volt. Épp ellenkezőleg, a kommunisták támogatták legállhatatosabban De Gaulle-t.
Vezetőjük, Thorez ezt azzal indokolta, hogy "az amerikaiak franciaországi jelenlétével megsemmisült volna a forradalom". Az igazi magyarázat azonban más volt. Sztálin eltökélten meg akart akadályozni mindenféle kommunista győzelmet az ő érdekszféráján kívül, és nem annyira az amerikaiak, mint inkább ő őrizte meg Nyugat-Európát a kapitalista demokrácia számára.
Az elkövetkező zűrzavaros időszakban a fölfegyverzett ellenállási mozgalom kivégzett körülbelül 10 000 kollaboránst, valamint számos kommunistát is, akik annak idején, amikor még érvényben volt a szovjet-náci egyezmény, támogatták a háborút. Néhány hónapon belül De Gaulle helyreállította a francia államhatalmat. Az ellenállás vezetői léptek a vichy kormány kinevezte prefektusok helyére. Az ellenállás csapatait vagy lefegyverezték, vagy átvette őket a reguláris hadsereg. Franciaország ha nem is nagyhatalomként, de legalább független országként jelent meg újra a színtéren. Charles De Gaulle rászolgált a Köztársaság köszönetére.
