Sztálingrádi csata, 1942-43

Az 1942-es nyári német offenzíva

Viszonylag rövid hadműveleti szünet után a szovjet vezérkar - némi vitát követően - tavasszal a nyugati és a déli irányban egyszerre próbálta felújítani az offenzívát. A front Moszkvával szembeni szakaszán ekkor lényegesen már nem sikerült hátrébb szorítani a németeket, délen azonban több sikerrel kecsegtetett Tyimosenkó marsall Harkov irányában május 12-én meginduló támadása (Délnyugati Front és Déli Front). A szovjet páncélosok áttörték a német védőállásokat, és több mint 100 kilométert előrenyomulva elérték Harkov külvárosát. Itt azonban kimerültek a támadó energiák, miközben a kialakult kiszögelés két oldalán megindult a német ellentámadás. Von Bock parancsnoksága alatt délről Kleist tábornok 4. páncélos hadserege, északról pedig Paulus tábornok 6. hadserege átkarolta, majd bekerítette a délnyugati front csapatait, mintegy 250 ezer foglyot ejtve és több mint 1000 szovjet tankot megsemmisítve. A németek nyári offenzívájának előjátéka Szevasztopol bevétele volt. Az előző év októbere óta bekerített város ellen június 7-én kezdte meg Manstein tábornok hadserege. Június végére áttörték a várost övező védelmi gyűrűt, majd utcai harcban július 2-ig fokozatosan fölszámolták az ellenállást a városban, és elfoglalták a Herszonesz félszigetet.

stalingrad

A németek nagy nyári támadása – eltérően az előző évitől – már nem három, hanem csak egy hadműveleti irányba indult meg. Miközben Dél-Oroszországban fellángoltak a harcok, a front középső és északi szakasza alig mozdult. A történészek többsége már ebben a tényben az erőviszonyok átrendeződésének kezdetét látja. Máig vita van abban, hogy mi volt a német támadás valódi hadműveleti célja. Az egyik álláspont szerint a német főerők áttörve a Donon és a Volgán észak felé fordultak volna, hogy aztán dél és kelet felől egy óriási stratégiai bekerítéssel foglalják el Moszkvát. A másik vélemény szerint az elsődleges cél a grozniji olajmezők megszerzése, valamint a Kaukázuson keresztül az indiai út megnyitása volt. Elképzelhető az is, hogy a német stratégiai célkitűzések a hadműveletek alakulásának menete során változtak, és miután offenzívájuk a Don-kanyarban elakadt, átmenetileg letettek a Moszkva elleni hadműveletről, és a támadás fő súlypontja így helyeződött át a nyár végére délre. A 2., a 4. páncélos és a 2. magyar hadsereg (Weichs hadseregcsoport) június 28-én kezdődött támadásukkal áttörték Rokosszovszkij marsall frontvonalát. Július 6-án elérték a Dont, itt azonban ismét erős szovjet ellenállásba ütköztek és Voronyezs térségében lényegében elakadtak. A 6. német hadsereg támadása azonban tőlük délre sikeresen bontakozott ki. Ennek hatására a német főparancsnokság délre irányította a 4. páncélos hadsereget is. Július 23-án ismét elfoglalták a Don melletti Rosztovot. Augusztus elején a Paulus vezérezredes 6. hadserege és Kleist 4. páncélos hadserege megindította a Volga irányába az új támadást. Időközben azonban a 4 páncélos hadsereget dél felé, a Kaukázus irányába fordították, miközben Paulus csapatai a Volga menti Sztálingrád elfoglalásának feladatát kapták. A német páncélosok átlagosan 40 km-t tettek meg naponta a dél-orosz sztyeppén. Augusztus 4-én Sztavropolt, 9-én Majkopot érték el, és Kleist erői behatoltak a Kaukázusba, szeptember elején pedig Paulus csapatai megkezdték Sztálingrád ostromát (a várost augusztus 24-én kezdte bombázni a Luftwaffe). A németek egyetlen hónap alatt - a tőlük már szinte megszokott ütemben - több száz kilométert tettek meg, a várt hadászati siker azonban elmaradt. Tyimosenko ugyanis - noha kemény utóvédharcokat folytatott - főerőit ezúttal sikerrel kivonta ki a német csapások elől, és csak Sztálingrád közvetlen előterében próbált megkapaszkodni. Ebben némi szerepet játszott az is, hogy Zsukov és Vasziljevszkij marsallok javaslatára Sztálin feladta a merev védelem elvét. Miközben a szovjet vezérkar augusztus végén hozzálátott a hadászati ellentámadás (Uranusz hadművelet) terveinek és logisztikai előkészületeinek kidolgozásához, Tyimosenko visszavonulhatott a Volgához, azzal az utasítással azonban, hogy a Volga vonalát és főleg Sztálingrádot mindenképpen tartania kell. Szeptember 6-án Paulus tábornok 6. hadseregének csapatai behatoltak a városba, amelyet a Csujkov tábornok parancsnoksága alatt álló 62. hadsereg védett. A már rommá bombázott városban kemény utcai harcok alakultak ki. A németek szeptember 13-án a várostól délre elérték a Volgát. Minden házért napokig tartó harc folyt, október végére a város nagy része lényegében a kezükre is került (volt, ahol csak német peremvonalat csak száz méter választotta el a folyótól, átütő sikert azonban nem tudtak elérni. Veszteségeik hatalmasak voltak. Július közepe (az offenzíva kezdete) és november 19 között mintegy 200 000 halottat, 1500 tankot, 1000 ágyut és 1300 repülőgépet vesztettek.

11007987

A szovjet ellentámadás Sztálingrádnál

A szovjet vezérkar felismerte, hogy a Volgához való előretörés során a 6. német hadsereg szárnyai elnyúltak, és ezeket a német erőknél rosszabbul felszerelt és alacsonyabb harcértékű - román és olasz csapatok biztosították. Ezért - miközben Csujkov tábornok 62. hadserege a város védelmében csak a legszükségesebb utánpótlást kapta - az újonnan felsorakoztatott tartalékokat ide csoportosították. November 19-én a várostól észak-nyugatra a Délnyugati Front (Vatutyin tábornok) és a Doni Front (Rokosszovszkij marsall) csapatai, 20-án pedig a várostól délre a Sztálingrádi Front (Jerjomenko marsall) indította meg a támadást összesen 11 hadsereggel, amelyek közül hat volt páncélos. A frontot mindkét szárnyon egyetlen nap alatt áttörték, szétverték a 3. és 4. román hadsereget, és a gyorsan előretörő páncélosékek 23-án a Don mellett Kalacsnál találkoztak, ezzel bekerítve a 6. hadsereget. Hitler megtiltotta a visszavonulást a Donhoz, és a gyűrű bezáródása után a kitörésre sem adott engedélyt. Ebben a döntésben közrejátszott az is, hogy Göring biztosította, hogy a Luftwaffe képes utánpótlással ellátni a bekerített csapatokat, amíg a gyűrűt nem sikerül áttörni. Valójában a 6. hadsereg szükségleteinek csak töredékét tudták légi úton bejuttatni a gyűrűbe.

stalingrad2

December 12-én Manstein tábornagy vezetésével indult meg a 6., 17., és a 23. páncéloshadosztály támadása a 6. hadsereg felmentésére Délnyugat (Kotyelnyikovo) felől. A "Téli Vihar" fedőnevű hadművelet kezdetben jól haladt, és mintegy 60 kilométerre sikerült megközelíteni a 6. hadsereg peremvonalát. Az offenzíva azonban 23-ára erejét vesztette és elakadt, majd 26-án a szovjet nyomás hatására Manstein kénytelen volt megkezdeni a visszavonulást. Ezt követően már remény sem volt a 6. hadsereg felmentésére. A szovjetek sikeresen stabilizálták a gyűrűt, majd több kiegészítő offenzívát indítottak (ezek egyike során verték szét december második felében először a 8. olasz, majd januárban a Don-kanyarban a 2. magyar hadsereget). Januárban súlyos harcok közepette először kettévágták, majd február 2-ra felszámolták a sztálingrádi katlant. Paulus tábornok az utolsó pillanatban, január 30-án megkapta tábornagyi kinevezését Hitlertől. Ez voltaképpen felszólítás volt az öngyilkosságra (korábban soha egyetlen német tábornagy sem hagyta élve elfogni magát), aminek azonban nem tett eleget, hanem fogságba esett. A teljes német veszteség mintegy 250 ezer fő volt, ebből kb. 90 ezer esett hadifogságba.

stalingrad

Sztálingrádtól Kurszkig

A sztálingrádi és az azt kiegészítő kisebb szovjet ellentámadások következtében a németek visszavonni kényszerültek a Kaukázusba korábban betört csapataikat is (Kleist hadseregcsoport), majd az erős szovjet támadások következtében február 5-én a Don torkolatánál fekvő Rosztovot is ki kellett üríteniük. Ezzel egyidejűleg Vatutyin tábornok Délnyugati Frontja - miután januárban elsöpörte a 8. olasz és a 2. magyar hadsereget - Voronyezs felől tovább folytatta támadását Harkov felé. Február 16-án a várost védő I. SS páncélos hadtest kénytelen volt visszavonulni, a szovjetek visszafoglalták Harkovot. A Vörös Hadsereg célja ekkor már a Dnyeper elérése és Ukrajna teljes felszabadítása volt. Vatutyin támadó erői azonban február közepére kimerültek, miközben - a válságos helyzet hatására - Manstein Dél hadseregcsoportja jelentős utánpótláshoz és (részben Nyugatról részben Kleist "A" hadseregcsoportjától átvezényelt) friss csapatokhoz jutott. A február 20-án induló ellencsapás során a németek Vatutyin meggyengült élegységeit bekerítették, ismét egészen Harkovig vetették vissza a szovjeteket, és március elején körülzárták, majd visszafoglalták a várost. A Vatutyin Délnyugati Frontjával szomszédos Voronyezsi frontot azonban csak kisebb erőkkel támadták, így az - komoly erősítéseket is kapva - lényegében megtartotta állásait. Ezzel egyidejűleg - mivel a főerők küzdelme délen folyt egy akkor lényegében helyi jelentőségűnek tekintett hadművelettel - a szovjetek Moszkvától nyugatra Vjazmánál hátrébb szorították a németeket. Így mire elérkezett a tavaszi olvadás és a mindkét fél átmeneti kimerültsége miatti hadműveleti szünet, kialakult Kurszk körül az a mintegy 200 kilométeres ív, amely később a nyári harcok középpontjává vált.

10925538
 
Forrás: wikipedia
A hónap képe
A hónap képe
Felhívás: A 25. órában vagyunk
A 25. órában vagyunk