Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket.
Mivel Lengyelország elfoglalása után a nyugati hadszíntéren továbbra sem történt semmi, diplomáciai úton meg nem sikerült elsimítani az ellentéteket, a figyelem az éleződő szovjet-finn konfliktus felé fordult.
Moszkva követeléseinek az értelmében a Balti államok a szovjet érdekszférába kerültek. Ezért a sztálini nyomásra szeptember 27-én Észtország, október 6-án Lettország, október 11-én Litvánia volt kénytelen „segítségnyújtási" szerződést kötni a Szovjetunióval, amit később a kis államok katonai megszállása követett.
Finnek felderítés közben
Moszkva Finnországnak is felajánlotta a szerződést, bizonyos területek átnyújtásával. A Karéliai-földhidat és a Finn-öböl kulcsfontosságú részét a Hankó-félszigetet. Mivel a Mannerheim marsallról elnevezett erődrendszer is ilyen részen állt a finnek számára elfogadhatatlan volt.
A tárgyalások november 13-án végleg megszakadtak. A szovjet hadvezetés ezért más módszerekhez nyúlt: Sztálin parancsának értelmében november 26-án a leningrádi katonai körzet megrendezte a „mainiliai provokációt", amikor is saját területeiket lövették, mint ha a finnek lennének.
Sztálin ezért november 30-án általános támadást intézett a finnek ellen. Papírforma szerint a finneknek nem sok esélye.
Szembenálló erők
A finnek létszámban, lőszerben, harckocsiban, repülőgépben is alulmaradtak a szovjetekhez képest. A Carl Gustaf Emil von Mannerheim parancsnoksága alatt álló finn hadsereg kb. 250 000 ezres létszáma, alig 30 harckocsija és 130 repülőgépe kevésnek tűnt a Kliment Vorosilov és Szemjon Tyimosenko vezette közel 1 milliós létszámú szovjet hadsereggel szemben, amely közel 3000 harckocsit és 3800 repülőgépet tudott mozgósítani.
Finnország megtámadása
A Vörös Hadsereg hatalmas létszámára és túlerejére támaszkodva, sem az emberrel sem a gépekkel nem tartalékosodott. Az eredmények viszont mégsem jöttek könnyen, ráadásul a szovjetek gyakorta sokkal nagyobb veszteségeket szenvedtek, mint a finnek.
Finn géppuskaállás
A kudarcnak több oka is volt: a Vörös Hadsereg vezetését 1937 májusa és 1938 szeptembere között Sztálin teljesen szétzúzta, és helyükre politikailag megbízhatónak tartottakat helyezett ki, de nekik sem kiképzésük, sem tapasztalatuk nem volt megfelelő.
A szovjet katonák szívósak és kitartóak voltak, ám gyengén képezték ki őket. Karácsony felé előfordult, hogy sűrű sorokban, egymás kezét fogva masíroztak az aknamezőn a finn védvonalakkal szemben.
Finn sítalpasok akcióban
Nehézkesen mozogtak az erdőkben, és dolgukat nehezítette a semmiből előbukkanó, sítalpakon suhanó, hószínű álcaruhát viselő finn katonák támadása (őket nevezték el Fehér Halálnak).
A szovjetek viszont nem síeltek, és még fehér ruhát sem viseltek, a katonák nagy része a nyári egyenruhát viselte. A szovjetek légi fölényt sem élvezhettek, mert a repülőgépeik zöme elavult volt, a pilóták ügyetlenek.
A reakciók
A harcokra a világ országai különféleképpen reagáltak. Dánia, Norvégia és Svédország nem szerette volna, ha a harcok áthelyeződnek az ő területeikre, a Népszövetség kizárta a Szovjetuniót és felszólította tagállamait, hogy bármilyen módon segítsék a finneket.
Az Egyesül Államok nem volt tagja a népszövetségnek, ezért határozott hangú tiltakozást küldött Moszkvába. Az angolok és a franciák viszont már egységeik bevetésére készültek és hogy muníciót vigyenek a finneknek.
Carl Gustaf Emil Mannerheim
Magyarország viszont küldött csapatokat a testvérnemzet megsegítésére. Eredetileg 20 000-nél is többen jelentkeztek, de ezt a magyar kormány leszűkítette 5000 főre, mert szigorúak voltak a feltételek (nem lehetett kommunista szimpatizáns, teljes katonai szolgálatot le kellett töltenie, nőtlennek kellett lennie...)
A magyar csapatokat Kémeri Nagy Imre főhadnagy vezette Finnországban.
Finn ellentámadás
December végére már ellentámadásokat is tudtak indítani a karéliai fronton. A jól kiképzett síelő alakulatok megtették a magukét, behatoltak a szovjet vonalak mögé. A szovjeteknek be kellett látniuk, hogy az eredetileg egy hetesre tervezett offenzíva túlságosan eltolódott. A szovjetek kevés sikerei közé tartozott Petsamo bevétele, de ezt is csak árulással vették be. A finnek december-január folyamán a Ladoga-tótól északra szétverték a 18. és 168. hadosztályát, majd Soumussalminál megsemmisítették a 163. és 44. szovjet lövészhadosztályt.
Soumussalmi
Sztálin megint a tisztjeit hibáztatta ezért ismét tisztogatásba kezdett, amit kevesen éltek túl, de a szerencsésebbek közé tartozott Szemjon Tyimosenko. Tyimosenko meg is kezdte megvalósítani új elképzeléseit. Egy nagy erejű támadást indított a befagyott Viipuri-öblön, de a finnek megmaradt repülői ezt megállították.
Szovjet áttörés
Tyimosenko azonban újabb támadást indított, és sikerült áttörnie a Mannerheim-vonalat; így a finnek visszavonultak a második védvonal mögé. Moszkva ekkor újra felajánlotta a békefeltételeit: a finnek engedjék át egyes déli területeiket, cserébe a szovjetek visszaadják Petsamót. A finnek nem tettek eleget a követeléseknek, s tovább küzdöttek. A szovjet erők február végén áttörték a karéliai földszoroson a második védvonalat, így közvetlenül támadhatták Viipurit. A finnek békedelegációt küldtek Moszkvába.
Moszkvai béke
A finn kormány március 12-én aláírta a békeszerződést. A feltételek kíméletlenek voltak. A finneknek át kellett adniuk az egész karéliai földszorost Viborg kikötőjévelés Viipurival együtt, a Finn-öböl több szigetét, a Halász-félszigetet a Jeges tengeren, a Ladoga-tavat és Petsamót.
Szögre akasztották a fegyvert, dalra fakadtak, hangosan kurjongattak, megajándékozták egymást, sőt futballmérkőzést játszottak december végén a lövészárkok ellentétes oldalán küzdő katonák. A legtöbbször szó szerint fizikai összeborulásra csak a karácsony…
Az Ivo Dzsimáért folytatott küzdelem a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legvéresebb ütközete volt. A Kuribajasi tábornok vezette közel 22 ezres japán haderő a korábbi gyakorlattól eltérően nem a partvonal…
A USS Albacore (SS-218) egy Gato osztályú tengeralattjáró volt, amely a második világháború során a csendes-óceáni hadszíntéren teljesített szolgálatot 1944-es elsüllyedéséig. A roncsot víz alatti régészek találták meg a japán…
Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.
Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.
Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.