MacArthur arra számított, hogy ötmillió katonát és egymillió emberéletet követel majd, hogy Japánt megadásra kényszerítsék. Szó, ami szó, a japánok változatlanul keményen ellenálltak. Februárban Iwo Jima szigetének elfoglalásakor Montgomery elfogadja a német kapitulációt a lüneburgi síkságon 5500 amerikai vesztette életét. A következő elfoglalandó sziget, Okinawa körül három hónapig dúlt a harc. A japánok bevetették a Yamato-t, a világ akkori legnagyobb csata hajóját. 280 repülőgép támadása süllyesztette el, a csatahajók korszakának utószavaként. Mire júniusban bevették Okinawát, az amerikaiak 12 500 katonája esett el. Az elszánt küzdelem ellenére Japán az összeomláshoz közeledett. Kereskedelmi hajóinak kétharmadát elsüllyesztették. A gyárakat a szén- és nyersanyaghiány miatt leállították. Az élelmiszer-fejadag már napi 1200 kalóriára csökkent; ennél még a németeké is több volt az első világháború legnehezebb időszakában. A Japánt bombázó amerikai repülőgépek jóformán nem ütköztek ellenállásba. Március 8-án a Tokió ellen intézett egyetlen légitámadás során 83 000 ember halt meg, 20000-rel több, mint ahányan Nagy-Britanniában az egész háború alatt légitámadásban meghaltak.
Áprilisban Szuzuki báró, egy idős tengernagy lett a miniszterelnök. Az orosz-japán háború hőse volt, most pedig a maga szelíd módján a béke híve. A békepárti japán politikusoknak óvatosan kellett viselkedniük. Attól féltek, hogy a béke emlegetésére katonai lázadás tőr ki, sőt a saját életüket is féltették, nem is ok nélkül. El akarták kerülni a feltétel nélküli kapituláció megaláztatását, különösen pedig biztosítani akarták a császári dinasztia fönnmaradását. Sztálint szerették volna rávenni a közvetítésre.
Sztálin, aki most már elszánta magát a távol keleti beavatkozásra, a japán közeledést azzal utasította el, hogy semmitmondó. A júliusi potsdami konferencián a három háborús vezető ünnepélyes figyelmeztető felhívást adott ki, amelyben Japán kapitulációját követelték. Szuzuki kijelentette, hogy nem kíván nyilvánosan reagálni rá. Ezt úgy értelmezték - a jelek szerint tévesen -, hogy semmibe vette. Az amerikaiak levonták a következtetést, hogy folytatni kell a háborút. Az amerikai vélemény nem volt egységes. A flotta vezérkara szilárdan hitte, hogy blokáddal hamar térdre kényszeríthetik Japánt; a légierő vezérkara ugyanolyan szilárdan hitt a bombázás hatásosságában. Truman, akárcsak előtte Roosevelt, észben tartotta a szárazföldi hadsereg vezetőinek figyelmeztetését, hogy Japán katonai meghódítása egymillió emberéletet követelne. Az amerikaiak már korábban megtalálták a kiutat: be kell vonni a Szovjetuniót a távol-keleti háborúba! Sztálin már többször és egyre határozottabban ígéretet tett a belépésre, és augusztus 8-án be is váltotta ígéretét. A Szovjetunió részvétele iránti amerikai lelkesedés azonban időközben megcsappant. Az európai háború már befejeződött, most nem szívesen lettek volna lekötelezettjei az oroszoknak a Távol-Keleten. Ráadásul már amúgy is huzakodtak velük az európai kérdéseken, ezért egyre kevésbé látták szívesen a szovjet beavatkozást egy olyan háború utolsó szakaszában, amelyben addig nem harcoltak. Semmi kétség, a Szovjetuniót ezek az indokok sarkallták a beavatkozásra.