„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Sangamon kísérő-hordozó

sangamon

A Sangamon-osztály négy hajóját 1940-ben rendelték meg AVG–26 -­ AVG–29 sorozatszámokon. A hajók korábbi években szolgálatba állított A0 kategóriájú, nagyméretű olajtartályhajók voltak, melyeket 5-8 hónap alatt kísérő repülőgép-hordozóvá építettek át. Mind a négyet az US Nany vette át és állította szolgálatba. A hajók maximális vízkiszorítása - csakúgy, mint a későbbi Commencement Bay-osztályé - 24 ezer tonna körül volt. Az osztály névadó hajójának építését 1939-ben kezdték el, eredetileg Esso Trenton néven 1939-ben bocsátotották vízre olajszállító hajóként. 1940. október 22- én elkezdték az átépítését kísérő-hordozóvá a Norfolk-i Tengerészeti Hajógyárban és 1942. augusztus 25-én állt szolgálatba USS Sangamon (CVE 26) néven. Előbb az Atlanti óceán északi részén szolgált, majd átvezényelték a Csendes-óceánra. Itt 1944 januárjában megrongálódott, amikor összeütközött az osztályához tartozó USS Suwanee kisérő-hordozóval. Javítását követően részt vett a Leyte-szigeti csatában, ahol 1944. október 10-én és 25-én japán repülőgépek megrongálták. 1945. május 4-én pedig Okinawa közelében találta el egy kamikaze repülőgép. Javítását nem tudták befejezni a háború vége előtt, 1945 októberében kivonták a szolgálatból és 1948-ban szétbontották.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1939 (1940)

  • Vízkiszorítás: 11 420 t (min.); 24 275 tonna (max.)

  • Sebesség: 19 csomó

  • Személyzet: 1100 fő + repülőszemélyzet

  • Hajtómű: 2 hajócsavar, 2 gőzturbina - 16 900 LE

  • Hatótávolság: 30 000 km - 15 csomó sebességgel

  • Méretek: hossz: 168,55 m - szélesség: 22,85 m - merülés: 9,32 m

  • Fegyverzet: 34-36 repülőgép; 2 db 127 mm-es (2×I-/51) és 8 db 40 mm-es légvédelmi löveg, ill. 12 db 20 mm-es gépágyú

  • Páncélzat: nincs

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább