Hitler unokaöccse, Sztálin leánya és egyéb disszidensek

A történelem folyamán emberek milliói hagyták ott korábbi hazájukat és a hozzá tartozó rezsimet egy jobbnak hitt országért vagy csak egy könnyebb élet reményében, de voltak olyanok is, akik meggondolták magukat, s hazatértek. Összeállításunkban négy híres disszidenst mutatunk be a Harmadik Birodalmat lejárató Führer unokaöccsétől kezdve az új hazáját igen rosszul megválasztó vietnámi veteránig.

Hitler unokaöccse

William Patrick Hitler Angliában látta meg a napvilágot egy német apa, Alois Hitler és egy ír származású anya, Bridget Dowling gyermekeként. Amikor William még csak kisgyermek volt, apja visszaköltözött Németországba, azonban anyja erre nem volt hajlandó, s a brit szigeteken maradt fiával.

Alois tartotta a kapcsolatot a családdal, így mikor a híres Adolf nagybácsi hatalomra került, a fiatal William Németországba költözött egy zsíros állás reményében. Néhány hónap után megállapodtak, hogy William magas pozícióba kerül, ha lemond a brit állampolgárságáról, s megígéri, hogy soha nem tér vissza otthonába. Természetesen nem így folytatódott a történet, William hazament Angliába és híres nevét kihasználva egy cikket írt a Look Magazine-nak „Miért utálom a bácsikámat" címmel. A történet népszerűsége lehetőséget adott Williamnak és édesanyjának, hogy egy előadókörútra Amerikába utazzanak. Időközben kitört a második világháború, s mindketten az Egyesült Államokban rekedtek.

1William Patrick Hitler és édesanyja

A második világégés éveiben Hitler külön engedélyt kért és kapott Roosevelt elnöktől, hogy 1944-ben beléphessen az amerikai haditengerészetbe. Egy akkori újságcikk szerint, amikor bemutatkozott a toborzó őrmesternek, a katonatiszt azt hitte tréfál vele, s így válaszolt: „Örülök, hogy láthatlak Hitler, a nevem Hess" – utalva Hitler helyettesére. William Hitler hősiesen szolgált a háborúban, azonban 1947-es leszerelését követően eltűnt.

1998-ban David Gardner nyomozásba kezdett, hogy megtalálja a Führer elveszett unokaöccsét. Kutatásai szerint William és édesanyja a háború után megkapták az amerikai állampolgárságot, s nevüket Stuart-Houstonra változtatták. William egy sikeres orvosi laboratóriumi üzletbe kezdett, megnősült, s Long Islandre költöztek, ahol négy gyermek apja lett. 1987-ben hunyt el.

Hitler felesége egy interjú során elmondta: fiai megegyeztek, hogy soha nem lesz gyermekük, így a Hitler vérvonal velük fog végződni. A legidősebb fiú, Alexander Adolf Stuart-Houston tagadta a paktum létét, habár tény: a fiúk valóban nem nősültek meg és gyermekük sem lett.

Sztálin leánya

Szvetlana Allilujeva 1926-ban született Nagyezsda Allilujeva és Joszif Visszarionovics Sztálin legkisebb gyermekeként. Hatéves korában édesanyja gyanús körülmények között halálozott el, így gyermekkorának nagy részét dadájával töltötte, minekután elfoglalt édesapja csak ritkán látogatta meg.

Bár a kettejük közötti viszony sohasem volt szoros, a szovjet vezető mindig erős felügyelet alatt tartotta lányát, különösen annak szerelmi életét. Bár a hivatalos ok nem ez volt, sokan úgy vélekednek, hogy Szvetlana első szerelmét kapcsolatuk miatt száműzték az országból. Később feleségül ment egy másik férfihoz, s egy gyermekük is született, akit Sztálin után neveztek el, azonban a Szovjetunió első embere sohasem ismerte el az új férjet vejének.

2Sztálin és leánya

Két évre rá Szvetlana ismét megházasodott, azonban Jurij Zsdanovval, Sztálin egyik parancsnokának, Andrej Zsdanov fiával történt frigye sem tartott sokáig. Következő szerelmével apja halála után 10 évvel találkozott. Habár sosem házasodtak meg, gyakran nevezték egymást férjnek és feleségnek. Singh három évvel később meghalt, s Allilujevának megengedték, hogy élettársa hamvait a férfi családjához vigye Újdelhibe. A volt diktátor leánya ekkor érezte meg először a szabadság ízét, így nem sokkal később az Egyesült Államok nagykövetségére ment, ahol politikai menedékjogot kért.

Amerikába költözését követően Húsz levél egy baráthoz címen önéletrajzi művet írt, amelyben elítélte apja rezsimjét és magát a kommunizmust. Férjhez ment William Wesley Petershez, akitől egy leánya született. Ez a házassága is válással végződött, így Szvetlana és gyermeke az Egyesült Királyságba költöztek, majd a Szovjetunióba ment, ahol – meglepő módon – visszakapta az állampolgárságát. Ezt követően ismét elhagyta szülőföldjét, az 1980-90-es években az USA és Nagy-Britannia között ingázott.

Életét egészen 2007-ig homály fedte, amikor Lana Parshina egy interjúsorozatot készített vele, amely végül 2008-ban került megfilmesítésre Szvetlana Szvetlanáról címen. 2010 óta Sztálin egyetlen leánya egy dél-wisconsini nyugdíjasotthonban éli mindennapjait.

A vonakodó kommunista

1965-ben, hogy elkerülje a vietnámi bevetést, a Dél-Koreában állomásozó Charles Jenkins amerikai őrmester megadta magát egy észak-koreai katonának. Jenkins úgy vélte, hogy orosz földre fogják vinni, ahonnan egy fogolycsere keretében visszatérhet az Egyesült Államokba. Azonban ehelyett Észak-Korea bejelentette, hogy az amerikai katona politikai menedékjogot kért. Válaszul az USA árulónak kiáltotta ki a katonát, s elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Észak-Korea nem biztosított egyszerű életet a disszidenseknek. Jenkins más amerikai disszidensekkel együtt egy egyszobás házban, karanténba zárva élt, ahol az állandó erőszakos fenyegetések közepette politikai kiképzést kapott. 1972-ben különálló otthonokba költöztek, azonban az élet ekkor sem lett sokkal jobb. Jenkins számára is kijelöltek egy szakmát, s naponta kapta kis ételfejadagját. Az erőszakos bánásmódtól azonban sokat szenvedett: volt úgy, hogy egy észak-koreai orvos érzéstelenítés nélkül egy ollóval távolította el a karjáról az amerikai hadsereg tetoválását.

3

A Japánból elrabolt Szoga Hitomi 21 éves volt, amikor 1980-ban megismerkedett Jenkinsszel. Eredetileg azért hurcolták a lányt a kommunista országba, hogy a kémeket japán nyelvre oktassa, később a volt amerikai katonához kényszerítették feleségül, azon okból kifolyólag, hogy nehogy "beszennyezze" a koreai vérvonalat. Bár a házasság kényszer hatása alatt kötetett és a 20 éves korkülönbség is akadályként léphetett volna fel, egymásba szerettek, s két lányuk született. Jenkinst és a többi amerikai disszidenst a kommunisták egy propagandafilmben való szereplésre kényszerítettek, amit az amerikai hírszerzés megszerzett, így megerősödött a felvetés, amely szerint Jenkins még mindig életben van.

2002-ben az észak-koreai hatóságok elismerték, hogy több japánt, így Hitomit is elrabolták otthonaikból, s lehetővé tették számukra a hazatérést. Bár Jenkins félt az amerikai elfogatóparancstól, végül 2004-ben családjával elhagyta a kommunista államot.

Lelkiismerete megnyugtatása végett 2004. szeptember 11-én 64 éves korában szolgálatra jelentkezett régi egyenruhájában egy Tokió melletti amerikai támaszponton. A 40 éves távollét a leghosszabb időszak, amit egy amerikai katonaszökevény valaha bevallott. Jenkins bűnösnek ismerte el magát az ellenség megsegítése és dezertálás vádjában, azonban tagadta, hogy hűtlenné vált volna hazájával szemben. Habár életfogytiglanit is kaphatott volna, mindössze 30 napos elzárásra ítélték, s jó magaviselet miatt öt nap után szabadon engedték.

Jenkins a Vonakodó kommunista című memoárjában sajnálatát fejezte ki, hogy annak idején elhagyta hazáját. Néhányan úgy vélik, elég büntetés volt az észak-koreai pokol a katonának, mások azonban még mindig árulónak tartják.

A legkisebb disszidens

Amikor a Polovcsak család a szovjetek által ellenőrzött Ukrajnából Chicagóba költözött 1980 januárjában, úgy gondolták, hogy végre megtalálhatják az amerikai álmot. Nem így történt. Kevesebb, mint hat hónap után a család úgy határozott, hogy hazaköltöznek. Legalábbis tagjainak nagy többsége, ugyanis a 17 éves Natalia és 12 éves öccse, Walter úgy döntöttek, hogy Amerikában maradnak.

Napokkal a repülőgép földre érkezését követően a testvérpár a Chicagóban élő rokonok segítségével vallási menedékjogot kért, mondván a Szovjetunióban üldözik a baptista vallásúakat.

4

Natalia kora miatt szülei jogilag már nem tudták elérni, hogy lányuk hazajöjjön, azonban Walter még kiskorú volt, így szülei a chicagói rendőrkapitányságtól kértek segítséget, hogy a gyermekük feletti felügyelet ismét őket illesse meg. Az amerikai külügyminisztérium és a bevándorlási szervek azonban ahelyett, hogy eleget tettek volna a szülők kérésének, Illinois Állam felügyeletére bízták a gyermeket.

Mivel a kezük meg volt kötve, a Polovcsak család többi tagja a fiú nélkül tértek vissza otthonukba, azonban politikai és jogi csatornákon keresztül is folytatták a harcot fiuk visszatérése érdekében. Nem sokkal később a szovjet nagykövetség, az FBI, a KGB és az ACLU (American Civil Liberties Union) is belekeveredett az ügybe, amely vitatott bírósági ügyek sokaságába torkollott.

Az USA kormánya szándékosan húzta el a bírósági procedúrát, míg végül hat év elteltével Walter elég idős lett ahhoz, hogy önmaga döntsön hollétéről. Letette az esküt, s amerikai állampolgárrá vált néhány nappal azután, hogy betöltötte a 18. születésnapját, és mind a mai napig ott él.

Forrás: Múlt-kor

A hónap képe
A hónap képe
Felhívás: A 25. órában vagyunk
A 25. órában vagyunk