Német gazdaság, technika, politika

1939. szeptember 1 hajnala– német repülőgépek támadják meg a felkészületlen lengyel reptereket. A hazatérő gépek pilótái megelégedéssel tapasztalják, hogy a Wehrmacht páncélos csapattestei terv szerint megkezdik az ellenséges arcvonal felaprózását. A Blitzkrieg első szárnypróbálgatási meglehetősen sikeresek, a Második Világháború kezdetét veszi Európában.

Noha a konkrét harci cselekmények valóban a fenti napon kezdődtek el, az események megértéshez illik ismerni az előzményeket is. Itt mindenki legyinthet, hogy ugyan kérem, én ismerem őket. A nácik hatalomra jutása, az Anschluss, Hitler céljai a német élettér kiterjesztésére, stb De vajon arra a kérdésre, hogyan tudott Németország közel kétezer ötszáz páncélost és négy ezer repülőgépet felvonultatni, ki tudna – az általánosságokon túl – választ adni? Erre kérdésre keresi a választ ez a kis iromány.

Amikor 1920 januárjában ratifikálják a Nagy Háborút lezáró versailles-i békét, Németország elveszíti területének és lakosságának közel 13%-át, acéltermelésének mintegy felét, és 132 milliárd birodalmi márka (Reichsmark) kártérítés kifizetésére kötelezik.

Az erősen megnyirbált ország még az 1929-es tőzsdekrakk idején is nyögi ezt az adósságot, ami a gazdasági válság hatásával együtt tönkreteszi a Weimari-köztársaságot. Milliók kerülnek utcára, a munkanélküliség 30% köré szökik, a márka árfolyama pedig folyamatosan esik. Ebben a közegben könnyebben erősödnek a szélsőséges csoportok, számos nagyobb városban helyi felkelések robbannak ki, erősödik az anarchia. 1933. január 30-án új kancellár kerül hatalomra: Adolf Hitler. Sorsa erősen függ attól, hogy sikerül-e megoldania a munkanélküliség kérdését. A későbbi Führer ennél azonban jóval többre vágyik: az ország iparának fellendülését egy új hadigépezet létrehozásával akarja összekapcsolni.

1933. február 20-án körülbelül harminc gazdasági vezető vesz részt egy berlini találkozón. A házigazda Hjalmar Schacht, a Reichsbank volt (és leendő) elnöke. A német gazdaság olyan prominens személyiségei vannak jelen, mint Gustav Krupp, Albert Vogler az Egyesül Német Acélművek igazgatója, az I. G. Farben (akkoriban a világ egyik legnagyobb vegyészeti vállalkozása) igazgatótanácsának négy tagja, köztük Dr. Bosch. A vendégeknek maga Hitler tart egy kis tájékoztatót. Ennek a lényege az, hogy neki és pártjának elsöprő győzelme várható a március 5-i választásokon. Távozása után Schacht javasolja a jelenlévőknek, hogy hozzanak létre egy „kisebb” pénzalapot – három millió márkával – hogy megfelelően támogathassák a nemzetiszocialistákat. Az esetleges vonakodóknak Göring megjegyzése üthet szöget a fejükbe: „A kért áldozatot sokkal könnyebb meghozni a gazdaságnak, ha figyelembe veszik, hogy a március 5-i választások lesznek az utolsók az elkövetkező tíz, akár száz évben…”

Áprilisban Krupp – aki ekkor a legnagyobb német gyárosokat tömörítő szövetség elnöke – egy memorandumban javaslatot tesz Hitlernek, hogyan tudnának cégeik szorosabban közreműködni az állammal. Javaslatait elfogadják.

Időközben – április 4-én – megalakul a Birodalmi Védelmi Tanács, feladata: a titkos újrafegyverkezés megszervezése és lebonyolítása. A szervezet elnöke Wilhelm Keitel, aki később a Wehrmacht főparancsnokaként válik ismerté. A tanács a lehető legnagyobb titokban működik, hiszen puszta létezése a versailles-i békediktátum súlyos megsértése. A gazdasági vonulatot Schacht felügyeli, aki március 17. óta ismét a Reichsbank elnöke. Célja az ún. stratégiai fontosságú nyersanyagok (acél, kőolaj, gumi, alumínium stb.) forrásának mielőbbi biztosítása és azok, valamint pénzbeli tőke felhalmozása. Ennek érdekében hosszas tárgyalásokat folytat különböző dél-amerikai és afrikai országokkal. Sikerül olyan megegyezéseket kötnie, amelyekben a nyersanyagokért birodalmi márkával fizetnek. Ez azért fontos, mert védi a német hazai valutát a külfölditől, és kiszámíthatóvá teszi az árak alakulását, hiszen abba nem játszik így bele a közvetítő valuta márkával szembeni árfolyama. Másik fontos lépése, hogy 1933-35 között fokozatosan kiterjeszti az ellenőrzést szinte minden importcikkre. Ezzel szintén a hazai valutát védi, valamint erősíti a gazdaságot, hiszen az Németországon belül előnyben van a külföldi termékekkel szemben.

1934-ben elkezdődik a német gazdaság felkészítése a háborús termelésre. Egyes iparágakat jobban védett helyekre költöztetnek, megkezdik a nyersanyagok és a munkaerő felhalmozását. Mindez rengeteg pénzbe kerül. A náci rezsim – részben a műveletek titokban tartására, részben kényszerből – létrehoz egymillió alaptőkével egy céget, Metallurgische Forschungsgesellschaft-ot. Ez a cég kapja meg az újrafegyverkezést fedező számlák többségét. Innen a nevük: mefo számlák. A mefo számlákat minden német bank beváltja, de végül mind a Reichsbank-ba kerül. Tehát az állam állja azokat. 1938 április 1-i megszűntetéséig a mefo-rendszeren keresztül mintegy 12 milliárd birodalmi márka folyik el a fegyverkezésre.

További pénzeket jelent a „rendszer ellenségeitől” elkobzott vagyon. Ide tartozik a nácik politikai ellenfeleitől, később pedig a zsidóktól elvett érték. A kezdetekben még a Reichsbank-ban betétként elhelyezett külföldi pénzeket is felhasználják.

Újabb lökést ad a fegyverkezés ütemének, amikor remilitarizálják a Rajna-vidéket. Noha ez a terület politikailag és gazdaságilag eddig is Németországhoz tartozik, ezért nem ad új termelési kapacitást, a nácik – látván, hogy Európa ölbe tett kézzel ül – vérszemet kapnak, és egyre nyíltabban folytatják az újrafegyverkezést. 1936 október 18-án elindul a Négyéves Terv, melynek vezetését Herman Göringre bízzák. Neki sikerül aláásnia Schacht tekintélyét Hitlernél, így 1937-től már Göring a fegyverkezés, s így valójában a gazdaság irányítója is. Noha nem gazdasági szakember, egy tehetséges csapatot gyűjt maga köré, és hagyja őket dolgozni. Ő leginkább személyes befolyását, politikai hatalmát állítja hadirendbe az ügy érdekében.

Az Anschluss és a Szudétavidék bekebelezése további termelőbázissal növeli a német kapacitást, és megjelenik egy új gazdasági tényező, a kényszer- (vagy rabszolga- ) munka. Ezzel kapcsolatban rátérhetünk a gazdasági élet másik kulcsfigurájára, Fritz Todt-ra. Őt 1933-ban nevezik ki a német autópályák főfelügyelővé. Jóllehet ekkor még nem szelik az országot keresztül-kasul autópályák. Todt célja pontosan az, hogy változtasson ezen. A rezsim burkoltabb célja pedig a munkanélküliség gyors csökkentése. Todt vezetésével olyan szervezet formálódik, amire nagy munkástömeget igénylő tervek végrehajtását bízzák. A szervezet kezdetben körülbelül 100000 munkást foglalkoztat, de 1934-re Todt-nak sikerül majdnem minisztériumi fontosságúra és nagyságúra duzzasztani a szervezet. 1935-től minden német munkanélküli munkára fogható az év felére, a fizetés alig több mint a munkanélküli segély. 1938-ra mintegy 3000 kilométer új autópályát építenek, ezzel pedig nagyon jó propagandát a náci rezsimnek. 1938-ban Todt az addig kialakult szerveződést hivatalossá teszi, megalakul az Organisation Todt. Ez a szervezet szigorúan militáns felépítésű, élén 1942-es haláláig Todt. A szervezet 1938-1940 között felépíti a Siegfried-vonalat (Westwall). Mivel a gazdasági fellendülésvel és a sorozás újbóli bevezetésével a szabad munkaerő drasztikusan csökken, ezért újabb törvénymódosítást fogadnak el. Ennek értelmében bármely német polgár munkára fogható. Ekkortól kezdődik a „rendszer ellenségeinek” bevonása a termelésbe, mint olcsó (ingyen) munkaerő.

Írta: Stuka

A hónap képe
A hónap képe
Felhívás: A 25. órában vagyunk
A 25. órában vagyunk